A család ereje – Hatástalanítás

Haladunk tovább Dr. Gordon Neufeld és Dr. Máté Gábor: A család ereje című könyvvel. Legutóbb már bemutattam Nektek a kortárs-orientáció megelőzésére vonatkozó tanácsokat. Most folytatjuk ezt a témát azokkal a praktikákkal, amik erősítik a gyermek kötődését hozzánk, szülőkhöz. A korábbi írásaimat a könyvről itt találjátok. 

A kortárs-orientáció megakadályozása

 

A kortárs-orientáció kezdeti előnyei

Igen, a kortárs-orientációnak vannak előnyei. A család ereje című könyv most következő fejezetében erről is olvashatunk. A szerző leírja Nekünk azokat a megfigyelhető pozitív változásokat, amiket a kortársak bűvkörébe bekerült gyerekeknél tapasztalhatunk. Gordon Neufeld felhívja a figyelmet, hogy nem szabad bedőlnünk ezeknek a kezdeti előnyöknek.

„A felnőttorientált gyermekekhez képest a kortársorientált gyermekek kevésbé tűnnek követelődzőnek, és érettebbnek látszanak.” /Dr. Gordon Neufeld/

A szerző szerint ezek a pozitívnak tűnő dolgok hosszú távon egyáltalán nem válnak a szülő-gyerek kapcsolat előnyére. A könyvben található érvek sok szempontból megdöntik a manapság divatosnak mondható szocializációval kapcsolatos elképzeléseket. Érdemes elolvasni!

Ne udvaroljunk a versenytársaknak!

„Véget kell vetnünk annak, hogy a gyermekeink kortársait olyan helyzetbe hozzuk, hogy helyettesíteni tudjanak minket szülőket.” /Dr. Gordon Neufeld/

A társadalmunk megváltozása nem segíti a felnőttorientációt, erről már korábban írtam Nektek. A szerző most tovább megy és arról ír Nekünk könyvében, hogy mi, szülők és pedagógusok sokszor bátorítjuk a kortárs-orientációt kialakulását, mivel még nem ismertük fel, hogy mekkora kockázattal jár.

kép: Pixabay

 

A szülők szeretnék, ha gyermekük jól kijönne másokkal, megtanulna együttjátszani és elsajátítaná a társas készségeket. Sokak úgy gondolják, hogy ezeket akkor tanulja meg a gyermek, ha minél többet van a korosztályával. A szerző szerint nem ez a helyes megoldás és nagy árat kell fizetni azért, hogy mi magunk bátorítjuk az ilyen kötődéseket.

Félreértés ne essék, nem a kortársak az ellenségeink, hanem a kortárs-orientáció, olvashatjuk a könyvben. Fontos megérteni, hogy nem az a cél, hogy ne legyenek a gyermekünknek barátai. A lényeg továbbra is a szülő-gyerek kapcsolaton van.

„Nem az a lényeg, hogy teljesen megtiltsuk a kortárs-interakciót, hanem hogy szerény elvárásaink legyenek vele kapcsolatban.” /Dr. Gordon Neufeld/

A család ereje című könyvben elolvashatjuk, hogy a szerző szerint mi az az út, ami elősegíti a szocializációt, úgy hogy közben nem távolítja el a gyermeket a szülőtől. Gordon Neufeld a gyerekek közösségi lehetőségeiről ír Nekünk egy kicsit más szemszögből: játszócsoportok, bölcsőde, óvoda és iskola. Érdekes olvasmány, ami minden esetben szem előtt tartja a kötődést.

„A gyerekeknek nem szükséges otthon lenniük, de egészen biztosan otthon kell érezniük magukat azokkal, akik felelősséget vállalnak értük.” /Dr. Gordon Neufedl/

Kötődési falu

Gordon Neufeld szerint az otthon nem egy házat jelent, hanem azokat a kapcsolatokat, amik a kötődésünket fejezik ki. A szerző megértő a családokkal, tudja, hogy nem lehetünk örökké a gyermekünk mellett, nem tarthatjuk őket mindig a közelünkben. Viszont megválaszthatjuk azokat a felnőtteket, akik segítenek Nekünk felnevelni őket. Erre utal a kötődési falu kifejezés.

„Újra kell alkotnunk a működő kötődő falut, ahol felnevelhetjük a gyermekeinket.” /Dr. Gordon Neufeld/

kép: Pixabay

 

A család ereje című könyvben ahhoz kaphatunk ötleteket, hogy hogyan alakítsunk ki támogató csapatot a gyermekünk köré, hogyan szorgalmazzuk a kötődést gyermekünk és más általunk kiválasztott felnőttek között.

„Ragaszkodnunk kell a gyermekeinkhez, amíg el nem végeztük a munkánkat. Nem szabad elengedni őket, nem önző okból, hanem hogy továbbléphessenek, és nem azért, hogy visszatartsuk őket, hanem hogy beteljesíthessék a fejlődési sorsukat.” /Dr. Gordon Neufeld/

 

Az utolsó fejezet következik a könyvben. A kortárs-orientációval kapcsolatosan sok információval megismerkedtünk már. Legközelebb a digitális korszak eszközeivel kapcsolatos gondolatait ismerhetjük meg a szerzőnek! Tarts velem!

Ha gondolod írd meg egy hozzászólásban, hogy mi a véleményed a fenti témáról!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Dr. Gordon Neufeld és Dr. Máté Gábor: A család ereje című könyv Ötödik részében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük