Nicholas Kardaras: A képernyő rabjai című könyvben a szerző gyakran használja munkája során szerzett tapasztalatokat és az életből vett példákat arra, hogy alátámassza állításait. Ezektől lesz még hitelesebb ez az írás. A most következő fejezetekben szereplő megtörtént események és történetek elképesztőek, borzalmasak és nagyon tanulságosak. Rám mély hatással voltak ezek az életpéldák. Bármennyire nehéz őket olvasni, sajnos kihagyhatatlanok a médiahasználat témaköréből. Mondhatjuk azt, hogy ez velünk úgy sem történhet meg, illetve, hogy ezek csak szélsőséges példák, de az is igaz, hogy bármennyire szeretnénk, nem dughatjuk homokba a fejünket, amikor a képernyőkitettség ilyen tragikus történetekhez vezethet. A könyvről szóló korábbi bejegyzéseket itt találod.
Videójátékok kiváltotta erőszakos esetek
„A kutatási eredmények általában azt mutatják, hogy az erőszakos videójátékok használatlának több agresszív gondolat és érzés eredménye. Gyorsul a szívverés, nő a vérnyomás, általános pszichológiai feszültség alakul ki, és mindez már az esetleges erőszakos viselkedést is magyarázza… aki ilyen állapotban van, az nagyobb eséllyel késel meg valakit? Nem tudom. Könnyebben süt el egy pisztolyt? Ezt sem tudom. Hajlamosabb lesz arra, hogy megerőszakoljon egy ismeretlen? Sejtelmem sincs. Ezek nagyon ritka esetek, és etikus vizsgálati módszerekkel megközelíthetetlenek… nem adhatunk kést meg lőfegyvert a kísérletben részt vevők kezébe, hogy meglássuk, mihez kezdenek vele… de azt pontosan tudjuk, hogy az erőszakos videójátékok és az erőszak általánosabb megjelenési formái között létezik kapcsolat – a játékosok gyakrabban keverednek verekedésbe.” /Dr. Brad Bushamn/
VIGYÁZAT! Csak erős idegzetűeknek
Elöljáróban el kell mondanom, hogy a most következő szélsőséges példák nagyrészéről én még sohasem hallottam ezelőtt és azt tudom mondani, hogy ennyire részletesen megismerni egy-egy emberi sorsot felkavaró élmény.
A könyvajánló kategóriájába nem fér bele az, hogy röviden összefoglalom a könyvben lévő össze tudást. Inkább arra törekszem, hogy nagyvonalakban bemutassam Nektek, hogy egy adott könyvben milyen témákkal foglalkozik a szerző.
Ennek értelmében nem írhatom le Nektek rövidítetten a most következő fejezetek tartalmát. Viszont arra felhívhatom a figyelmet, hogy érdemes felkészülni erre a részre előre. Nőként engem elszomorítottak, megijesztettek és felkavartak a történetek. Többször megkönnyeztem az olvasottakat.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy végig egyértelmű volt számomra, hogy Nicholas Kardaras nem démonizálni szeretné a számítógépesjátékokat. Sokkal inkább felrázni Bennünket, hogy szülőként mekkora felelősségünk van ebben. Illetve mikor kell szakember segítségét hívni.
„Mostantól a konstruktív problémamegoldás ideje jön el, és olyan kérdéseket kell feltennünk, mint például: miképpen segítünk a szülőknek, hogy a kulturális, társadalmi, jogi határokon belül egészséges gyerekkort biztosíthassanak utódjainak?” /dr. Craig Anderson/
Videójáték kiváltotta erőszakos esetek
A képernyő rabjai című könyvben olyan esetekről olvashatunk, amik valóban megtörtének. Vannak közöttük kisebb, szűk kört érintő történetek, de vannak olyanok is, amik a maguk idejében hatalmas port kavartak.
„Az e fejezetben olvasható címek valóban megjelentek különböző újságok és magazinok cikkei fölött, pontos forrásuk a Hivatkozásjegyzékben található. Az esetek leírása során elsősorban az adott cikkekre támaszkodom.” /Nicholas Kardaras/
A könyv Kilencedik fejezetében hat darab újságokból kiemelt megtörtént esetekről olvashatunk. Mindegyik elképesztő és megrendítő. Mindegyik olyan, amiről talán álmunkban sem gondoltuk volna, hogy megtörténhet és mindegyik összefüggésbe hozható a videójátékokkal.
A Tizedik fejezetben a 28 áldozatot követelő 2012-es newtowni iskolai lövöldözésről szól. Nicholas Kardaras egy egész fejezetet szánt ennek a megrázó eseménynek. Az esettel kapcsolatosan rengeteg feljegyzés és vizsgálat készült, ami mind arra keresi a választ, hogy hogyan fordulhatott elő ilyesmi. Igazán megrázó olvasni ezeket.
„Nem hirtelen „kattant be”: tettét alaposan előkészítette.” /Nicholas Kardaras/
A képernyő rabja című könyv szerint a lövöldöző tényleg mindennek utánanézett. A később átvizsgált szobájában több bizonyítékot is találtak erre. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor a közvetlen környezete miért nem vették észre? Miért nem tettek ellene? Megakadályozható lett volna? Elszomorító és megdöbbentő az egész.
Számomra a legmegrázóbb az volt az egészben, hogy mennyi minden hozzáférhető a neten, mennyi minden olyan információnak utána lehet nézni, ami az erőszakhoz segít hozzá. Elképesztő például, hogy a lövöldöző úgy hajtotta végre a tervét, ahogyan a rendőrakadémián oktatják. Pontosan tudta, hogy hogyan kell szobáról, szobára haladni. Ebből csak egy következtetést tudtam levonni: jó dolog az internet, csak nem mindegy, hogy mire használjuk.
„Nem állítom, hogy minden videójáték fölé görnyedő gyerek iskolákban fog lövöldözni, hiszen azt sem mondanám, hogy mindenki alkoholista lesz, aki sört iszik. De a túlzottan erős ingereket kibocsátó, túlságosan felpörgető, vibráló képernyőt bámuló srácok közül senki nem kerülheti el, hogy hasson rá, amit csinál.” /Nicholas Kardaras/
Búcsú az ártatlanságtól
A képernyő rabjai című könyv Tizenegyedik fejezete az gyerekrablásról szól. Elsőre azt gondolhatjuk, hogy ennek nemsok köze van a technikai vívmányoknak. Sajnos a könyvben levezetett mondanivalót végig gondolva megérthetjük, hogy az internet miként befolyásolta negatívan a szülők gyerekeikkel kapcsolatos féltésének és aggódásának a mértékét.
„Néha úgy érzem, hogy az állandó rémület vált természetessé. Mintha a szülők örök aggódásra volnának programozva. De ez a kulturális beidegződés, nem általános szabály. Szinten pontosan meg tudjuk mutatni, hogy mikor kezdődött.” /Lenore Skenazy/
Legközelebb a képernyők megjelenése az oktatásban lesz a témánk! Tartsatok velem és megosztom Veletek Nicholas Kardaras gondolatait!
Ha gondold, írd meg hozzászólásban, hogy milyen gondolatok jutottak az eszedbe a fenti témákról!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Nicholas Kardaras: A képernyő rabjai című könyv Nyolcadik, Kilencedik, Tizedik és Tizenegyedik fejezetében olvasható.