A Montessori általános iskola – A gyermekek fejlődése

Ebben a sorozatban szeretném Nektek bemutatni Barbara Stein: A Montessori általános iskola című könyvet. Folyamatosan haladunk majd előre a könyv felépítése szerint. Kezdjük a legelején. 

A gyermek az ember építőmestere

 

A Montessori általános iskola című könyv egy fejezeten keresztül foglalkozik a gyermekek fejlődésének bemutatásával. Tényleg nagyon röviden, mert a szerző csak egy általános képet szeretni adni a 0-12 éves korig tartó időszakról. Kiemelve azokat fontos tényeket, amin a Montessori pedagógia alapszik.

 

0 és 6 éves kor között

„A gyermek születéséről kezdve aktív lény, cselekvő személyiség, aki a szüleivel, más személyekkel és környezetével való kölcsönhatásban alakítja ki egyéniségét. Ezért beszél Maria Montessori úgy a gyermekről, mint önmaga építőmesteréről vagy szobrászáról.” /Barbara Stein/

kép: Pixabay

 

Maria Montessori filozófiájának az előbbi idézet az alapja. Szerinte a gyerek olyan batyuval rendelkezik, amire építeni lehet és akkor járunk el a legbölcsebben nevelőként, ha megfigyeljük gyermekünket, hogy mikor áll készen egy újabb képesség elsajátítására, és akkor tanítjuk meg azt számára.

„Maria Montessori hangsúlyozza a kellő időben történő nevelés fontosságát. Ezzel arra gondol, hogy a gyerek fejlődési szükségleteit mindenkor a megfelelő fejlődési szakaszban és nem valamikor később kell kielégíteni.” /Barbara Stein/

Előkészített környezet

Az előkészített környezet azt jelenti, hogy megteremtjük azokat a feltételeket, ahol gyermekünk megfelelően tud fejlődni és mozogni. Ennek az a lényege, hogy miután a gyermekünk már maga is el tudja dönteni, hogy mit szeretne csinálni, akkor változatos lehetőségeket találjon a mindennapi cselekvések gyakorlására.

„Csemetéinknek tehát nem látványos dolgokra van szükségük. A környezetüket, legyen az otthoni vagy óvodai-iskolai szeretnék jobban megismerni, érteni.” /Barbara Stein/

6 és 12 éves kor között

„Segíts nekem, hogy egyedül tudjam csinálni.”

Az iskolakezdés egy nagy váltás a gyermek életében. Egyre inkább önállóvá válik és neki kell felelősséget vállalni a dolgaiért. Maria Montessori pedagógiájának jelszava a fenti mondat, amit az egyik kisgyerektől hallott. Az elmélet szerint ennek a kérésnek mindkét része nagyon fontos.

A „segítség nekem” azt jelenti, hogy szükség van iránymutatásra, értékképviseletre a nevelők részéről. Az „egyedül tudjam csinálni” arra utal, hogy miután megadtuk a megfelelő tájékoztatást, vonuljunk vissza és adjuk meg gyermekünknek a kellő szabadságot, hogy önállóan próbálkozzon.

kép: Pixabay

 

A fenti jelszóhoz hűen a Montessori általános iskolákban a tanítók nem klasszikus értelemben oktató szerepben vannak jelen, hanem támogatják, segítik és ösztönzik a tanulókat a szabad tanulás során.

„A gyermek egy olyan fejlődési szakaszba kerül, amely különösen termékeny szellemileg ahhoz, hogy lefektesse a műveltség alapjait. … Nem csupán maguk a tanulási célkitűzések fontosak, hanem annak módja is, hogy a gyermeket hogyan vezetjük be a képzés, a tudás világába.” /Barbara Stein/

 

A nevelők feladatairól lesz szó a következő alakommal! Tarts velem!

Ha megfogott téged ez a téma, kérlek írd meg a véleményedet!

 

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Barbara Stein: A Montessori általános iskola című könyv Első fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?