A nevelés az élet szolgálata – Fejleszt vagy rombol? – Megoldási javaslatok

Uzsalyné Pécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata – Fejleszt vagy rombol? című könyvének végére értünk. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. Az utolsó részben olyan megoldási javaslatokról olvashatunk, amik segítségével eligazodhatunk ennek a generációnak a nevelésében úgy, hogy nem tiltjuk meg az okoseszközök használatát teljesen, de közben mégis sikeresen kordában tartjuk a „velük” eltöltött időt, vagy inkább a nap összes többi idejét használjuk ki jól.

Útmutató a megoldások felé

 

Kék szövegrészek

A nevelés az élet szolgálata – Fejleszt vagy rombol? című könyv úgy épül fel, hogy a könyv nagyobb részében a negatív hatásokról olvashatunk. Viszont nagyon fontos, hogy már ezekhez gyakran a megoldási javaslatokat is hozzáfűzte a szerző.

Azért, hogy ezek a tanácsok ne vesszenek el a sorok között, Pécsi Rita nagyon bölcsen egy külön színnel jelölte meg őket. Vagyis, ha a könyvben egy szöveg rész kék betűkkel van írva, akkor ezek megoldási, megelőzési és védelmet nyújtó tanácsokat és javaslatokat rejtenek.

Azt gondolom, hogy ez azért nagyon hasznos, mert így nem csak az utolsó fejezetben találkozunk ezekkel, amikor már nehezebben tudjuk kötni egy-egy káros hatás megelőzéséhez, hanem már azonnal a konkrét probléma megoldásaként ott szerepelnek.

Ebből kifolyólag viszont az utolsó rész, vagyis az Útmutató a megoldások felé című fejezet az egész könyvhöz képest igen rövidnek mondható. De szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem azért van így, mert ezekre a problémákra nincs megoldás, hanem mert már sok-sok javaslat korábban belekerült a könyvbe.

Védelem, megelőzés, biztonság

Pécsi Rita úgy vezeti be ezt a fejezetet, hogy igazából már az eddigi oldalakon kiderülhetett a „jó megoldás”. Most csak össze kell szednünk azt, hogy végül is mitől szeretnénk megóvni gyermekeinket, milyen káros hatásokat szeretnénk elkerülni. Ha ezek meg vannak, akkor már nem túl nehéz kitalálni a megoldást. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyszerű lenne megvalósítani.

„A legszükségesebb fizikai létfeltételekre és kapcsolatra, később szabad, önszerveződő játékra. …. Nincs is szüksége semmi másra, csak erre!” /Uzsalyné Pécsi Rita/

kép: Pixabay

Egy gyerek sem születik internetfüggőséggel

A médiahasználat egy tanult viselkedés, vagyis tanítható, emeli ki számunkra a szerző. Ez legyen számunkra a jó hír.

„A komputer csak pótlék, nem mankó! Mankóra pedig nincs szükséges annak, akinek ép a lába… Akkor van szükségünk pótlékra, ha valami beteg, sérült, nem működik jól vagy hiányzik. A technológia kiegészítő segítségként megsokszorozza a lehetőségeinket, de ha mankóként támaszkodunk rá, elsorvasztja a legjobb képességeinket is.” /Uzsalyné Pécsi Rita/

A Fejleszt vagy rombol? című könyvben arról olvashatunk, hogy általában két emberi alapszükséglet hiányára vezethető vissza a túl sok kütyü használat:

        • a valahová tartozás, a kötődés hiánya
        • a kompetenciaérzés, az énhatékonyság nélkülözése

Vagyis, ha szeretnénk valamin változtatni, vagy valamit megelőzni, akkor ezekre érdemes fókuszálni.

„Használható, életképes alternatívákat kell tudnunk nyújtani a kütyük helyett. … A számítógép … arra való tehát, hogy az agyunkat hatékonyabban használjuk, De nem emberi alapszükségletek kielégítésére.” /Uzsalyné Pécsi Rita/

kép: Pixabay

 

Offline megoldási javaslatok

Azt gondolom, hogy ezek után elméletben mindenki érti, hogy merre van a kiút. Viszont, hogy ezt pontosan hogyan kellene csinálni a gyakorlatban és milyen eszközökkel lehet ezt elérni az már egyáltalán nem ilyen egyszerű.

Pécsi Rita könyvében összegyűjtött számunkra több olyan offline megoldást, amiknek a segítségével elindulhatunk, amik irányt mutathatnak nekünk szülőként és amikre támaszkodva haladhatunk az úton.

Talán nem is kell mondanom, hogy ez az egész rész szinte végig kék színnel van írva.

„Mottó: az élettel keress kapcsolatot, ne a géppel!” /Uzsalyné Pécsi Rita/

Összesen 19 pontról van szó, illetve további kisebb megoldási tippekről. Igazán hasznos olvasmány. Rengeteg bölcs mondattal, tanáccsal. Nekem nagyon tetszett. Szép lezárása a könyvnek, amiből a sok-sok negatív felsorolás után az ember erőt meríthet.

Zárszóként pedig ne feledjük el:

„A gyermek olyanná lesz, amilyenné a család nevelte … Egyszóval nem okolhatjuk a csúnya gépet, sem a géneket, sem a felelőtlen fejlesztőket és kereskedőket! A technológiai se nem jó, se nem rossz. Eszköz, ami nagyon hasznos, ha értő kézben van; és irgalmatlanul rombol, ha meggondolatlanuk bánunk vele. Bátran és szókimondóan fogalmaz ma már ebben a tekintetben minden kutató.” /Uzsalyné Pécsi Rita/

 

 

Ezzel befejeztük Uzsalyné Pécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata – Fejleszt vagy rombol? című könyvét. A következőkben Daniel J. Siegel, Tina Payne Bryson: A gyermeki elme című könyvvel fogunk foglalkozni. Tarts velem továbbra is!

A hozzászólásokban szívesen fogadom a véleményedet a fenti témával kapcsolatosan!

 

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Uzsalyné Pécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata – Fejleszt vagy rombol? című könyv Második részében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?