A nevelés az élet szolgálata – II. kötet – A döntésképesség

Szeretném figyelmetekbe ajánlani Uzsalyné Pécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata – II kötetet. A kisiskoláskor egyik nagyon fontos területéhez érkeztünk. Az érettség egyik fontos jele az, hogy valaki képes önállóan felelős döntéseket hozni. Szülőként sokat segíthetünk ennek kifejlődésében. A könyvről szóló korábbi írásokat itt olvashatod el. 

A döntésképesség kialakulása

 

Fontos időszak

Amikor gyermekünk iskolába kerül, egyik pillanatról másikra kitárul előtte a világ. Eddig alapvetően „zárt világban” élt. Túlnyomó részt olyan emberek vették körül, akiket ismert. Az iskolában belekerül egy olyan rendszerbe, ahol sok az elvárás, sok az idegen ember és rendszeresen teljesítenie kell.

kép: Pixabay

 

Uzsalyné Pécsi Rita arról ír nekünk, hogy a kisiskoláskor elején a gyerekek még jól „idomíthatóak”, vagyis szeretnek megfelelni a tekintély személyeknek. Viszont a cél nem az, hogy egy környezetfüggő gyereket neveljünk, akinek az én-ereje gyenge. Az elmélet szerint szülőként nagyban támogathatjuk a döntésképesség kialakulásának folyamatát.

„Vigyázat, az, hogy egy ilyen korú gyerek engedelmes, egyáltalán nem azt jelenti, hogy saját döntést tudott hozni! … A döntés nem az övé volt, ami természetese bizonyos helyzetekben nem probléma. Ha azonban rendszeresen ez történik, az a felelősségérzet kialakulását egyszerűen meggátolja. Ezt hosszú távon úgy kerülhetjük el, ha egyre többet engedjük. sőt ösztönözzük arra, hogy saját elhatározásokat hozzon, természetesen azok következményeivel együtt.” /Uzsalyné Pécsi Rita/

Tanulási folyamat

A nevelés az élet szolgálata – II. kötetben találhatunk egy szemléltető ábrát arról, hogy hogyan fejlődik a döntésképesség. Szülőként az a feladatunk, hogy az egyes lépéseken végigvezessük gyermekünket. A szerző szerint itt is érdemes odafigyelni az egy lépcsőfokokon való megrekedés problémájára.

Inger –> Észlelés –> Értékelés –> Döntés

Mindegyik pontról részletesen olvashattok a könyv Negyedik részében. Nekem különösen tetszett ez a rész, hiszen olyan információkat kaptam Pécsi Ritától, aminek a segítségével jobban megértettem gyermekeimet és most már van „eszközöm” arra, hogy segítsem a fejlődést.

„Az akarati döntést védeni és iskolázni kell! Nagy dolog, ha eljutunk a döntéshozásig. Le a kalappal! Hiszen több akadályt legyőztünk már eddig is: az ingert észleltük, kiválasztottuk, értékeltük, és döntöttünk is.” /Uzsalyné Pécsi Rita/

kép: Pixabay

 

Döntésképesség megerősítése

„Gyakorlás, megfelelő terep, idő, jó minták, saját tapasztalatok és hiteles vezető kell hozzá.” /Uzsalyné Pécsi Rita/

A döntésképesség fő pillérei:

        • A bizalom és az önbizalom kiépítése
        • A tévedés lehetősége
        • Az öntudat
        • Az önkontroll
        • Az önállóság
        • Az önértékelés
        • Kötődés a tekintélyszemélyhez

Mindegyik pontról részletesen olvashattok A nevelés az élet szolgálata – II. kötetben.

Én személy szerint a könyv leghasznosabb részének tartom ezeket a fejezeteket. Pécsi Rita bölcs és szeretettel teli mondanivalója nagyon megérintett engem. Érdemes elgondolkodni rajtuk.

 

Az utolsó fejezet következik a könyvben. A kisiskoláskor életfeladatinak bemutatása lesz a témánk! Tarts velem!

Szívesen fogadom a hozzászólások között, hogy mi a véleményed a fenti témáról!

 

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Uzsalyné Pécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata – II. kötet Negyedik részében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?