A nevelés az élet szolgálata – IV. kötet – Férfi és nő 1.

Uzsalyné Pécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata – IV. kötet végére értünk. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. Az utolsó fejezetben a férfiak és nők „működése” közötti hasonlóságokat és különbségeket mutatja be számunkra a szerző. Azt gondolom, hogy bármelyik szakaszában tartunk is az életünknek az a tudás mindig nagyon hasznos.

 

A téma jelentősége, aktualitása és komolysága miatt, illetve a mondanivaló terjedelme okán úgy döntöttem, hogy két részre szedem az írásomat és két külön bejegyzésben írok Nektek a férfiak és a nők közötti különbségről és hasonlóságokról.

 

Férfi és Nő – különbségek és hasonlóságok

Első rész

 

Az „egyformásítás” veszélyei

Az egyformásítás egy elég fura szó, de Pécsi Rita könyvében így írja le azt a folyamatot, amit az elmúlt évek, évtizedek okoztak.

Szerinte az uniszex, az egyenjogúság, az emancipáció és a gender elméletek elterjedése olyan következményekkel jártak/járnak, amik nem feltétlenül pozitívok. Ez nem azt jelenti, hogy az egyenjogúság eszméje rossz lenne. Sőt! Ez egy olyan társadalmi cél, amiért érdemes küzdeni. Pécsi Rita arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyenjogúságot nem tévesszük össze az egyformasággal.

„A férfi és a nő „egyformásítása” természetellenes, és igen sok veszélyt rejt magában.” /Uzsalyné Pécsi Rita/

Hiszen attól, hogy a férfiak és a nők ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, nem lesznek egyformák. A biológiailag és hormonálisan belénk „kódolt” jellemzők természetüktől fogva eltérőek és ez így normális. A veszélyek abban állnak, ha egyenjogúság címén átesünk a ló túloldalára és megtagadjuk azokat az értékeket, amik bennünk vannak, emeli ki a szerző.

kép: Pixabay

 

Miért fontos ez?

A nevelés az élet szolgálata – Negyedik kötetben arról olvashatunk, hogy a férfiasság és a nőiesség kialakulása nagyon fontos lépés a gyermekeink személyiség fejlődésében. Ehhez pedig férfias férfiakra és nőies nőkre van szükség.

„Fontos, hogy a fiúkban és a lányokban az erős és karakteres identitás kialakuljon. A gyerekek modellt választva nem egyszerűen férfiakkal vagy nőkkel, hanem férfias férfiakkal és nőies nőkkel tudnak azonosulni.” /Uzsalyné Pécsi Rita/

Azt gondolom, hogy könnyen beláthatjuk, hogy nem cél férfiasítani a nőket. Igen, jogilag és anyagilag ne legyen különbség, de ne akarjunk túlkompenzálni.

„Rossz irányba indult el a mozgalom. Nem a kiinduló gondolat volt helytelen, hanem az irány. … Ahogyan Ranschburg Jenő fogalmazta: „A nőknek be kellett bizonyítaniuk, hogy férfiak.” Lebecsült társ szerepéből versenytárssá alakult, ahelyett, hogy megbecsült társsá vált volna.” /Uzsalyné Pécsi Rita/

Apátlan-anyátlan nemzedék

A szociológusok kutatásai szerint már nem csak apátlan, hanem anyátlan nemzedékről is beszélhetünk. Pontosan a fent leírt folyamat következtében.

„Lassan elkezd feloldódni a nemek eredeti különbözőségeit hordozó magatartásforma. … Felborul az egymás kiegészítésére törekedő belső egyensúly, és nem találják meg egymást, sem magukat.” /Uzsalyné Pécs Rita/

kép: Pixabay

 

Azt gondolom, hogy itt fontos leszögezni, hogy A nevelés az élet szolgálata könyvsorozat első négy kötet 2010 és 2012 között íródtak. Vagyis nem a jelenleg politikai helyzetre való válaszreakciók. Ettől függetlenül természetesen ezek a gondolatok mai napig megállják a helyüket és a Pécsi Rita által bemutatott következmények talán még komolyabbak is lettek az elmúlt tíz évben. Keresztény emberként hozzám közel áll Pécsi Rita véleménye és azt gondolom, hogy olyan kutatásokkal bizonyított jelenségekre hívja fel a figyelmet, amiken valóban érdemes lenne elgondolkodni.

Nemi hovatartozás

A nevelés az élet szolgálata – Negyedik kötetben hosszan ír nekünk Pécsi Rita a nemi hovatartozásról, illetve arról a kérdéskörről, hogy ez velünk születik-e vagy választható. Könyvében kitér a tömegtársadalom okozta szemléletmód változásokra és a csoportnyomásra is. Ezek után pedig külön fejezetet szentel a gender elmélet bemutatására.

Azt gondolom, hogy érdemes elolvasni ezt a részt, hogy lássuk mennyire a realitások talaján képviseli véleményét a szerző. Végig törekszik arra, hogy ne ítélkezzen, hanem az egyes irányzatokat a helyén kezelve mutassa be számunkra a tudományosan bizonyított tényeket.

„Nagyon megtévesztő gondolati csúsztatás egyenlőségről beszélni, miközben egyformásításról van szó! … Egyenrangú, egyenjogú, egyformán értékes lehet és legyen is mindenki, de ettől még nem kell egyformává válnunk!” /Uzsalyné Pécsi Rita/

 

A következő alkalommal folytatjuk a férfi és a nő közötti különbségek és hasonlóságok témakörét. Ez a bejegyzés elsősorban a negatív tendenciákról és az „elméleti háttérről” szól, legközelebb a fókusz az edukáción lesz, illetve a szülői feladatokról. Tarts velem továbbra is!

A hozzászólásokban szívesen fogadom a véleményedet a fenti témával kapcsolatosan!

 

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Uzsalyné Pécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata – IV. kötet Harmadik részében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?