A suttogó mindent megold – Szobatisztaság

A kisgyerekek első éveinek fontos mérföldköve a szobatisztaság megtanulása. Tracy Hogg: A suttogó mindent megold című könyvében az szobatisztasággal is külön foglalkozik. A könyvről szóló korábbi írásaimat itt találhatjátok!

Szobatisztaságra szoktatás

 

Mikor kezdjük el?

Mint minden másban Tracy Hogg-nak ebben a témában is határozott véleménye van. Szerinte az új pelenkák miatt a szobatisztaságra szoktatás időszaka eléggé kitolódott az utóbbi időben, és túl sokáig várunk. Szerinte a gyerkőc kilenc hónapos – egyéves korában el lehet kezdeni a tanítást. Nem érdemes megvárni a dackorszakot, amikor már önálló véleménye van a gyereknek a dolgokról és sok mindennek ellenáll. Érdemes korábban belevágni, amikor még a szülő kedvében próbál járni a csemete.

kép: Pixabay

Kis lépések a cél felé

Tracy szerint a szobatisztaság is egy újabb mérföldkő, amit kis lépésekkel lehet csak elérni. Szóval mindenkit nyugalomra és türelemre int. Külön részletezi a könyv, hogy mik az érettség jelei, mire lesz szükség és hogyan készüljünk fel a szobatisztaságra.

Három időszakban is leírja a szoktatás módját: kilenc hónapos kortól tizenöt hónapos korig; tizenhat hónapos kortól huszonhárom hónapos korig; két éves kortól három éves korig és utána.

 

Tracy záró gondolata egy problémamegoldási összefoglaló. Tarts velem, és meg tudod milyen tanácsokkal látja el a Suttogó a szülőket, amivel sikerülhet Mindent megold Anyává és Apává válni!

Ha gondold, írd meg hozzászólásban, hogy nálatok hogyan alakul a szobatisztaság! Mikor kezdtétek és milyen akadályokba ütköztetek? Hátha tudunk egymásnak segíteni! 🙂

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Tracy Hogg: A suttogó minden megold című könyv Kilencedik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?