A szoptatás női művészete – La Leche Liga

La Leche Liga: A szoptatás női művészete című könyv végére értünk. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. A szoptatással kapcsolatos összes fejezetről írtam már Nektek. Megismerkedtünk a La Leche Liga filozófiájával és tanácsaival. A könyv utolsó fejezete a La Leche Liga történetéről, munkásságáról és tanácsadó hálózatáról szól. 

La Leche Liga

 

A továbbadott tudás

A szoptatás női művészete című könyv bemutatásakor már írtam Nektek egy kicsit a történelmi háttérről. Arról, hogy 1956-ban hét édesanya összefogásával indult minden. Az általuk jónak gondolt és összegyűjtött tudást szerették volna megosztani másokkal. Szépen fokozatosan arra jöttek rá, hogy ez a téma és az információk sokkal több családot érdekel, mint ahogy ők gondolták. Végül már akkorára nőtt a dolog, hogy édesanyák millióihoz jutott el az először csak kisközösségi szinten megalakult dolog. Talán nem hangzik túl nagyképűen, hogy számtalan anyuka szoptatási sikere közvetlen vagy közvetett módon köszönhető a La Leche Ligának és ennek a hét édesanyának, olvashatjuk a könyvben.

„Úgy éreztem, hogy én is a Szoptató Anyák Csodálatos Világának tagja vagyok.” /Diana West – az egyik szerző/

A La Leche Liga tudása és csodája abban rejlik, hogy akár elmegyünk egy LLL találkozóra, akár beszélünk egy LLL szoptatási tanácsadóval, vagy elolvassuk A szoptatás női művészete című könyvet, mindig egy korábban szoptató anya tudását, tapasztalatát, bátorítását és támogatását kapjuk. Így lesz ez az egész nagyon személyes, megértő és hiteles.

„A La Leche Liga nélkül talán egészen másfajta anya lett volna belőlem.” /Diane Wiessinger – az egyik szerző/

kép: Pixabay

A küldetés

A La Leche Liga tagja szerint a világ változik, de a gyerekek az emberiség kezdete óta nem változtak. Fejlődésükhöz szükség van az édesanyjuk ölelésére, tejére, az édesapjuk jelenlétére és aktív közreműködésére a nevelésben. Az egymást szerető szülők megteremthetik nekik ezt a biztonságos légkört. A La Leche Liga tagja pedig támogatni szeretnék a szülőket a szülői feladatuk elvégzésében.

„Feladatunknak tekintjük, hogy világszerte segítséget nyújtsunk az édesanyáknak a szoptatásban, melynek során az édesanyák egymást támogatják, felvilágosítják és oktatják. Célunk, hogy elősegítsük annak megértését, mennyire fontos a szoptatás az egészséges anya-gyermek kapcsolat kialakításában.” /La Leche Liga küldetése/

A szoptatás női művészete című könyvben és a www.lll.hu oldalon is megtalálható a tíz pontból álló lista, ami összefoglalja a La Leche Liga alapelveit:

      1. A szoptatással megvalósult anyai gondoskodás az a mód, amely a csecsemő szükségleteit a legtermészetesebben és leghatékonyabban érti meg és elégíti ki.
      2. Az anyának és a csecsemőnek minél előbb és minél többet együtt kell lennie, hogy szoros kapcsolatukat és az elegendő tejellátást megalapozzák.
      3. Az első években a gyermek számára az édesanyjával való intenzív együttlét olyan alapvető szükséglet, mint a táplálék.
      4. Az anyatej a csecsemők természetes tápláléka, amely egyedülállóan alkalmazkodik a kisbabák változó szükségleteihez.
      5. Az egészséges, időre született csecsemő számára mindaddig az anyatej az egyetlen szükséges táplálék, amíg — kb. fél évvel a születést követően — a baba a szilárd étel iránti igényét nem jelzi.
      6. Ideális esetben a szoptatás addig folytatódik, amíg a gyermek kinövi ezt a szükségletét.
      7. Az anya éber és aktív részvétele a gyermekszülésben elősegíti a szoptatás megfelelő indulását.
      8. A szoptatás élményét megszépíti, a gondoskodó szülőpárt pedig élteti a csecsemő apja által nyújtott szeretetteljes támogatás, segítségnyújtás és a vele töltött együttlét. A gyermeknek az apához fűződő meghitt kapcsolata fejlődésének fontos eleme kora csecsemőkortól kezdve.
      9. A megfelelő táplálkozás kiegyensúlyozott étrendet jelent, amelyben az ételek a lehető legtermészetesebb állapotukban szerepelnek.
      10. A csecsemőkortól kezdve a gyermekeknek olyan szerető útmutatásra van szükségük, amely képességeik elfogadását és az érzéseik iránti érzékenységet tükrözi.
kép: Pixabay

A La Leche Liga hatásai

A szoptatás női művészete című könyvben a szerzők összegyűjtötték az elmúlt ötven évből azokat az előrelépések, amiket az egészségügyi szervezeteknél elértek, ezáltal formálták a közfelfogást. A La Leche Liga munkássága megalapozta az önsegítő csoportok létrejöttét, illetve azt, hogy az édesanyák visszakapták azt a jogot, hogy a szoptatással és a gondozással kapcsolatos kérdésekben ők dönthetnek. Természetesen ez nagy felelősséggel jár, de a LLL tagja ott állnak a családok mögött, akik kérik a segítségüket.

Támogató eszközök

A LLL egy nonprofit szervezet, ami több, mint 68 országban működik. Világszerte kiterjed támogató hálóval és eszközökkel állnak az édesanyák rendelkezésére. Az itt felsorolt formákban kaphatunk tőlük segítséget:

        • La Leche Liga baba-mama csoportok (az interneten megkeresheted a hozzád legközelebbi találkozót, illetve a Facebookon is fent vannak a legfrissebb hírek)
        • Kiadványok – A La Leche Liga kiadványai világszerte a legjelentősebb forrásai a szoptatással kapcsolatos ismereteknek (www.lll.hu oldalon elérhetők különböző nyomtatványok és sok-sok cikk)
        • Konferenciák – Szülőknek és szakembereknek is szerveznek ilyeneket.
        • Szakmai támogatás – Konzultáció egészségügyi testületekkel. Ez azért nagyon fontos, mert az így kapott adatok és adott ismeretek segítik a közös munkát.

„Az LLL édesanyák millióinak segített szoptatni kisbabájukat; mindezt olyan formában, hogy ez egyik édesanya támogatta a másikat, aki aztán továbbadta tapasztalatait egy harmadiknak.” /La Leche Liga/

A megszerzett tudás vagy praktikák továbbadása egy fontos eszköze a LLL támogató hálójának. Az így továbbhullámzott információkkal bármelyikünk segítheti a szoptatás népszerűsítését és fontosságának hangsúlyozását.

„Amikor megosztod egy másik kismamával szüléssel, szoptatással és gondoskodással kapcsolatos tudásodat és bátorítod őt, mindannyiszor te is újra meg újra továbbadod a korábban kapott ajándékot.” /La Leche Liga/

A szoptatás női művészete című könyvben megtaláljuk azokat a módszereket is, amivel én és te is segíthetjük a szervezet munkáját. Pártoló tagként, adománnyal, vagy az adó 1%-kal anyagilag lehet támogatni őket. Ezenkívül LLL szoptatási tanácsadónként az elvek és módszerek továbbadásával folytatni lehet a segítségnyújtás véget nem érő folyamatát.

Én egyszer, ha az élethelyzetünk megengedi és összejön, akkor szeretnék önkéntes szoptatási tanácsadó végzettséget szerezni. Másokat is erre buzdítok, hogy érzék magukban az elhivatottságot a szoptatás mellett.

Végszó

Elképesztő utazás volt számomra A szoptatás női művészete című könyv elolvasása és bemutatása. Egyrészt visszarepített az időben, amikor még én is szoptattam. Másrészt egyre jobban meggyőzött arról, hogy a szoptatás a legjobb módja a kisbaba táplálásának. Harmadrészt pedig olyan ismereteket szereztem általa, amiket jó lett volna tudni akkor, amikor nálunk született kisbaba, illetve ez olyan tudás, amit mindenképpen szeretnék majd továbbadni. Remélem, hogy a LLL könyvének bemutatásával segítettem a szoptatós édesanyák életét és remélem, hogy sok családhoz eljut ez a könyv. Hiszen a benne lévő tudás felbecsülhetetlen akkor, amikor a kisbabánknak a legjobbat szeretnénk nyújtani.

 

Ezzel befejeztük La Leche Liga: A szoptatás női művészete című könyvét, ami a szoptatás bibliájának tekinthető. Remélem sok családhoz eljut majd ez a könyv, segítve az édesanyákat és gyermeküket, hogy a szoptatás örömét átélhessék. A következőkben Gary Chapman: Gyerekekre hangolva című könyv következik, ami a gyerekek öt szeretetnyelvéről szól. Tarts velem továbbra is!

A hozzászólásokban szívesen fogadom az első benyomásodat a fenti témával kapcsolatosan!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom a La Leche Liga: A szoptatás női művészete című könyv Tizenkilencedik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?