Beszélj úgy, hogy érdekelje – Dicséret

Adele Faber & Elaine Mazlish egy gyakorlati kézikönyvet szerettek volna összeállítani, amikor elkezdték a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje című könyvet megírni. A kidolgozott elveket csoportfoglalkozásokon dolgozták fel együtt a szülőkkel. A munkájuk során összegyűjtött sok-sok tapasztalatukat szeretnék megosztani az olvasóval. A könyvről írt korábbi írásokat itt találod. Az én szívemhez nagyon közelálló téma következik most: a dicséret.

Hogyan dicsérjünk jól?

A gyerek önértékelése

A szerzőpáros könyvében rávilágít arra a tényre, hogy milyen sok minden múlhat azon, hogy egy gyereknek milyen az önértékelése. Szülőként természetesen szeretnénk ebben segíteni neki. Hogyan tegyük ezt? Milyen módszerek vannak arra, hogy a gyermekünk valóban értékes embernek lássa magát?

„Az önértékelésnek döntő szerepe van az ember gondolkodási folyamataiban, érzéseiben, vágyaiban, értékeiben és céljaiban.” /Nathaniel Branden – Az önbizalom pszichológiája című könyv szerzője/

Az eddig bemutatott készségek mind segíthetik az pozitív önértékelést kialakítani. (érzelmek elfogadása, együttműködést segítő technikák, büntetési alternatívák, önállóság támogatása)

kép: Pixabay

Önbizalom növelő technikák – Dicséret

„A dicséret mindenképpen egy jó módja lehet ennek. Viszont dicsérni nem olyan egyszerű. Néha a legjobb szándékkal elmondott dicséret is váratlan reakciókat válthat ki.” /Adele Faber & Elaine Mazlish/

Az esettanulmányokon keresztül könnyen beláthatjuk, hogy nem minden dicséret jó, sőt van, amiben egyenes kételkedünk vagy manipulációként ítélünk meg. De akkor milyen a jó dicséret?

„Csupán annyira van szükség, hogy valóban nézzünk, halljunk és aztán szavakkal is kifejezzük, amit látunk és érzünk.” /Adele Faber & Elaine Mazlish/

Nyilvánvalóan ez nem ilyen egyszerű. Sok-sok gyakorlást igényel. A könyvben szereplő technikák, képregények, feladatok és kimásolható összefoglaló mind segíthet nekünk, hogy elkezdjük helyesen használni a dicséretben rejlő erőt.

A szerzőpáros szerint így egy hosszútávon kamatoztatható tudást adunk gyermekeinknek. Hiszen a pozitív önértékelést senki sem veheti el tőle. A rossz pillanatokban is emlékezhet rá, hogy milyen értékes dolgokat vitt már véghez, milyen értékes ember.

kép: Pixabay

Szeretetnyelvek

Bizonyára sokan ismeritek már Gary Chapman féle szeretetnyelveket. „A szeretetnyelv az a mód, ahogy az adott ember kifejezi és megéli a szeretetet.” /Wikipédia/ Az öt szeretetnyelv az elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek és testi érintés. Chapman arra hívja az embereket, hogy találjuk meg a másik ember szeretetnyelvet, hiszen szerinte csak így tudjuk őt megfelelő módon szeretni. Gary Chapman: Az öt szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva című könyvének bemutatásakor részletesebben írok Nektek erről a témáról.

kép: Pixabay

 

A bevezetőben írtam, hogy mennyire közel áll hozzám a dicséret téma. Nekem az elismerő szavak az egyik legdominánsabb szeretetnyelvem. Nagyon érdekes olvasmány volt számomra a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje című könyvben a dicsérettel kapcsolatos rész. Nagy hatással volt rám és sok mindent megértettem magamról is általa. Ez az egyik kedvenc fejezetem a könyvből és úgy érzem, hogy nagyon jól használható tanácsok vannak benne az élet sok területére. Saját bőrömön tapasztaltam/tapasztalom meg, hogy mekkora ösztönző erő van egy jól megfogalmazott elismerésben és mennyire „nem ér” semmit, ha csak üres szavakat mondunk egymás után. Azt gondolom, hogy ez a dolog nem csak azoknál ér el ekkora hatást, akiknek ez a szeretetnyelvük, hanem minden ember számára jó érzés, ha elismerik munkájukat.

A következőkben a skatulyázásról lesz szó! Tarts velem, és megtudhatod a szerzőpáros tanácsait ezzel a témával kapcsolatosan!

Ha van kedved írj egy hozzászólást, hogy mi a véleményed a dicséret témájával kapcsolatosan!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Adele Faber & Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje című könyv Ötödik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?