Ebben a sorozatban szeretném nektek bemutatni Alfie Kohn: Szülők feltétel nélkül című könyvet. Folyamatosan haladunk majd előre a könyv felépítése szerint. A könyv első fele a feltételekhez kötött szeretetről és a kerülendő nevelési eszközökről szól. Kezdjük ezekkel!
A feltételekhez kötött szeretet
Mi a különbség?
„Mi a különbség a között, ha a gyereket a tetteiért szeretjük, illetve ha önmagáért? Az első típusú szeretet feltételekhez kötött, azaz a gyereknek ki kell vívnia azzal, hogy úgy viselkedik, ahogyan azt mi helyesnek tartjuk, ami megfelel az elvárásainknak. A második típus szeretet feltétlen: nem függ a gyerek viselkedésétől, nem függ attól, hogy sikeres-e, szót fogad-e -nem függ semmitől.” /Alfie Kohn/
A különbség ennyire egyszerű, de a mindennapokban megélni és ráeszmélni már nem is annyira könnyű. Azt gondolom, hogy abban mindenki egyetért, hogy a gyereknek feltétel nélküli szeretetre van szüksége. Azt is gondolom, hogy mindannyian erre törekszünk, de sokszor hiba csúszik a gépezetbe és nem biztos, hogy ezt éreztetjük vele.
Alfie Kohn Szülők feltétel nélkül című könyvében ebben szeretne nekünk segíteni. Első lépésként szeretne, ha megértenénk, mit jelent az, amikor feltételekhez kötjük a szeretetet. Ebből indulunk ki, hogy végül elérjünk a feltétlen szeretet elveihez.
Torz feltételezések
„A feltételekhez kötött szeretetre épülő nevelés tehát legalább részben arra a roppant cinikus elképzelésre épül, hogy ha elfogadjuk a gyereket olyannak, amilyen, akkor biztosan rossz lesz, mert … hát mert alapjában véve rossz.” /Alfie Kohn/
Kemény szavak ezek. Sajnos velem is gyakran megesik, hogy azt feltételezem, hogy a gyermekem direkt és akarva rosszalkodik, idegesíti a másikat. Igaza van Alfie Kohn-nak abban, hogy könnyebb ebből a feltételezésből kiindulni, mint a viselkedés mögé nézni és máris beleestem a feltételekhez kötött szeretet csapdájába.
„A mi társadalmunkban arra nevelnek bennünket, hogy a jó dolgokat mindig ki kell érdemelni, soha semmi sincs ingyen.” /Alfie Kohn/
Ha igazából belegondolunk, akkor ebben is igaza van a szerzőnek. Kritikus szavakkal illeti társadalmunkat, amiben a tényleg semmi sem jár alanyi jogon. Ez az alap felállás. Vajon miért gondolunk így a szeretetre is, kérdezi Alfie Kohn.
Alacsonyabb önbecsülés
A Szülők feltétel nélkül című könyvben arról olvashatunk, hogy nem elég azt gondolnunk, hogy mi feltételek nélkül szeretjük a gyermekünket. A lényeg az, hogy ő mit érez.
„A gyerekeink iránt érzett érzelmeinknél fontosabbak, hogy ők milyennek érzékelik a mi érzéseinket, és mit gondolnak arról, ahogy velük bánunk. … Nem az számít, hogy szerintünk milyen üzenetet közvetítünk a gyerekeink felé, hanem az, ők hogyan értelmezik a feléjük küldött üzeneteket.” /Alfie Kohn/
Újabb bölcs mondatok. Érdemes elgondolkodnunk rajtuk. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy a feltételekhez kötött szeretet hatásos, hogy kívánságainak megfelelő viselkedést elérjük. Alfie Kohn szerint, ezért nagy árat kell fizetnünk. Ugyanis a kutatók bebizonyították, hogy a feltételekhez kötött szeretet esetén a gyermek önbecsülése kevesebb.
„Amikor a gyerekek csak bizonyos feltételek teljesülése mellett kapnak szeretet, akkor hajlamosak ők is csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén elfogadni önmagukat.” /Alfie Kohn/
Két kerülendő gyereknevelési elvről írok Nektek legközelebb! Tartsatok velem!
Ha megfogott téged ez a téma, kérlek írd le egy hozzászólásban, hogy mit gondolsz a fent bemutatott torz feltételezésekről!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb Alfie Kohn: Szülők feltétel nélkül című könyv Első fejezetében olvasható.