Po Bronson & Ashley Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyv végére értünk. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. Megismerkedtünk már több friss kutatási eredménnyel. A könyv utolsó fejezete a beszédfejlődésről és a beszédfejlesztésről szól. Hiszen itt is rengeteg tanulmány született, csak a megfigyelések azt bizonyítják, hogy nem mindegyik állja meg a helyét.
Beszédfejlesztés
Tévhitek és realitások
Baby Einstein és egyéb babavideók
Egy korábbi felfogás vagy marketing szöveg miatt elindult egy feltételezés arról, hogy azok a babáknak a beszédfejlődése a jobb, akik oktató jellegű babavideókat néztek. A videókat előállító cégek komoly bevételre tettek szert, a szülők pedig vakon hittek a módszer sikerében.
A kutatási eredmények azonban magukért beszéltek. Ezek a videók nem hogy pozitívan támogatták volna a babák fejlődését, sokkal inkább hátrányosan befolyásolták azt.
„Minél több bébi-DVD-t nézett egy gyerek, annál szegényebb volt a szókincse.” /Po Bronson & Ashley Merryman/
A csecsemők idegrendszere
A fő bizonyítékok a babavideók ellen a babák idegrendszerében rejlik, illetve annak pontos ismeretében, hogy egy csecsemő hogyan tanul meg egy nyelvet olyan rövid idő alatt, és miért van az, hogy a saját nyelvének fonémáit már egy éves kor előtt felismerik a babák.
„Hat és kilenc hónapos kor között … megtanulják kiszűrni és felismerni annak a nyelvnek vagy nyelveknek a fonémáit, ami(ke)t a legtöbbet hallanak. … Ekkor válnak a gyerekek „idegrendszerileg elkötelezetté” egy adott nyelv mellett.” /Po Bronson & Ashley Merryman/
Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyvből kiderül, hogy ezeket a fonémákat egy videóból egyáltalán nem lehet elsajátítani. Vagyis az egész elméletrendszer hibás. A baba nem látja a beszélőt és nincs köztük interakció. A csecsemők idegrendszere nem így működik, így nem lehet nyelvet tanulni.
„A nyelv összetettebb aspektusait, mint a hangrendszer vagy a nyelvtan, nem lehet tévéből elsajátítani.” /Po Bronson & Ashley Merryman/
A nyelvi ingerek jelentősége
Egy másik felfogás azt sugallja, hogy ha a gyereket minél több nyelvi inger éri, annál gyorsabban megtanul beszélni és annál gazdagabb lesz a szókincse. Ezen felbuzdulva a szülők extrém mennyiségű nyelvi inputtal „látták” el gyermekeiket, vagyis folyamatosan beszéltek hozzájuk.
A kutatások azonban nem támasztják alá ennek az irányzatnak a hatékonyságát, hiszen a puszta szómennyiség még nem ellengendő.
„A szülők központi szerepe nem abban áll, hogy minél nagyobb mennyiségű nyelvi inputot töltsön a gyerek fülébe, hanem abban hogy észrevegye azt, hogy a gyerek – szájával, szemével, kezével – kommunikál, és erre megfelelően reagáljon.” /Po Bronson & Ashley Merryman/
Ezt a megállapítást sok kísérlet segítségével bizonyították, amiket megtalálhatunk a könyvben. Elképesztően érdekes és meglepő dolgokat tudtam meg ebből. Érdemes elolvasni az Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyv Kilencedik fejezetét.
A tudomány mai állása szerint még mindig rejtély, hogy hogyan tanul meg egy gyerek egy nyelvet pontosan, de a kutatások egyre közelebb visznek minket ahhoz, hogy megértsük, hogy milyen szerepünk van és lehet a beszédfejlődésben szülőként.
„A nyelvi fejlődés üteme … nem azzal mutatott összefüggést, milyen gyakran kezdeményezett beszélgetést az anya gyermekével, hanem azzal, hogyan reagált az anya, amikor a gyerek kezdeményezett.” /Po Bronson & Ashley Merryman/
Ezzel befejeztük Po Bronson & Ashley Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyvét. A következőkben a Hidas György - Raffai Jenő - Vollner Judit: Lelki köldökzsinór című könyv következik.
A hozzászólásokban szívesen fogadom a véleményedet a fenti témával kapcsolatosan!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb Po Bronson & Ashley Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyv Kilencedik fejezetében olvasható.