Szeretném figyelmetekbe ajánlani Po Bronson & Ashley Merryman: Amit rosszul tudunk a gyerekekről című könyvét. Nekem anno egy másik anyuka ajánlotta ez a könyvet. Örülök, hogy elolvastam. Sok megdöbbentő információt mutatott be nekem. Itt olvashatod a korábbi írásokat. Most a korai tehetségmérésről lesz szó. A tehetséggondozó programok támaszkodnak ezeknek a méréseknek az eredményére. A szerzőpáros kérdése az, hogy helyes-e ez az eljárás?
A korai tehetségmérés értelme
Amerikai feladatsosok
Pontosan nincs információm róla, hogy Magyarországon hogyan működik az a rendszer, ami a kiemelkedően tehetséges gyerekeket szűri és küldi őket különböző intézményekbe vagy különórákra.
Az én tapasztalatom az, hogy ha a szülő nem tesz lépéseket valamilyen irányba, akkor az iskolai rendszer keretein belül „oldják” meg ez a dolgot a tanárok kreativitása és erőfeszítése függvényében.
Nem tudom, hogy melyik iskolában hogyan történik ez eredményesen, de szegény tanárok így is tele vannak feladatokkal. Szerintem a magyar oktatási rendszer túl terheli a tanárokat, és a fizetésük sem megfelelő ahhoz, hogy ilyen fokú elhivatottság legyen bennük. Minden tisztelet a kivételeknek!
Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyvből megtudhatjuk, hogy Amerikában vannak különböző tehetséggondozó programok. Ezek úgy működnek, hogy az 5-6 éves gyerekek feladatsorokat oldanak meg, és az általuk produkált eredmények alapján meg kapják az esélyt arra, hogy állami tehetséggondozó programba kerüljenek, vagy speciális iskolába járhassanak.
Az elmélet nagyon jónak tűnik. Számos gyerek kerül így be a tehetséggondozó programokba, ahol olyan extra ismereteket és oktatás kapnak, amit egy „átlagos” gyerek nem kaphat meg.
Mi a gond ezekkel a felmérésekkel?
Po Bronson & Ashley Merryman által összegyűjtött bizonyítékok szerint ezeknek a felméréseknek semmi értelme, és egyáltalán nem lehet belőlük helyes következtetéseket levonni.
„Az igazi kérdés tehát nem az, melyik tesztet használjuk, és nem is az, mit is mérünk velük. A gond az, hogy ez ilyen formában teljesen értelmetlen, mert a kisgyerekek agya még egyszerűen félkész állapotban van.” /Po Bronson & Ashley Merryman/
A fő probléma az utánkövetés hiányából fakad. A könyvben bemutatott kritikus mérések arról tanúskodnak, hogy ezek a kisgyerekkorban elvégzett tesztek egyáltalán nem szűrik rendesen a valóban kiemelkedően okos gyerekeket.
Nem arról van szó, hogy abban az adott pillanatban nem okos az a gyerek, aki jó eredményt ért a feladatsor elvégzése során. Hanem, hogy előfordulhat később egyáltalán nem lesz kiemelkedő a teljesítménye. Legalábbis a megfigyelések ezt mutatják.
„A legtöbb óvoda azonban nem is tud róla, mennyire kevéssé jósolják meg ezek a teszteredmények a gyerekek alsó tagozatos tanulmányi eredményeit. … A gyerekek ötéves korában vagy előtt elvégzett intelligenciatesztek csak 40%-os korrelációt mutattak a későbbi eredményekkel.” /Po Bronson & Ashley Merryman/
A szerzőpáros úgy találta, hogy a tesztek kidolgozói és forgalmazói egyáltalán nem törődnek ezzel az egyértelműen mérhető hibával. Pedig szerintük kellene. Hiszen az általuk készített tesztek végeredményén nagy horderejű döntések múlnak egy gyerek és egy család életében.
A kutatások azt bizonyítják, hogy sajnos a későn érő típusú gyerekeknek esélyük sincs kibontakoztatni tudásukat az ilyen programokban. Hiszen egy adott pillanatban, nem teljesítettek jól. A tehetséggondozó programokba bekerülő gyerekeknél pedig nincs újratesztelés, hogy valóban ott van-e a helyük még mindig.
„A programba való felvételnél még szigor uralkodik, és egy adott pontszámnál mereven meghúznak egy vonalat, a későbbi teljesítmény azonban már indifferens.” /Po Bronson & Ashley Merryman/
Az egész kritikus elmélet rendszert különböző agyi folyamatok támasztják alá. Erről az Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyv Negyedik fejezetében olvashatunk bővebben.
Mire jutottak a kutatók?
A kutatók arra jutottak, hogy harmadikos korban már sokkal több értelme lenne ezeknek a feladatsoroknak. Ez már az a kor, amikor az IQ tesztek valóban hatékonyan tudják mérni, hogy ki a kiemelkedően okos és tehetséges gyerekek.
„A probléma tehát nem az, hogy magának az intelligenciatesztnek van valamiféle orvosolhatatlan hibája. A probléma az, ha bármilyen teszttel túl korán igyekszünk felmérni a gyerekeket.” /Po Bronson & Ashley Merryman/
Persze most arra nem is térünk ki, hogy az iskolai teljesítményen kívül milyen sok területen lehet tehetséges egy gyerek. Ezzel kapcsolatosan is készültek felmérések, de a könyvben szereplő példák szerint nem találták még meg a hatékony mérési módszert.
„Ez pedig annyit jelent, hogy sok gyerek, aki később jó tanulónak bizonyult, ötévesen még izgő-mozgó és rendetlenkedő óvodásnak tűnt, míg „jól viselkedő” társaik közül sokakból nem vált igazán jó tanuló.” /Po Bronson & Ashley Merryman/
Mit tanulhatunk ebből?
Azt gondolom, hogy a kutatási eredmények önmagukért beszélnek. Talán ez is egy olyan terület, ahol mi, szülőként akkor járunk el bölcsen, ha háttérbe húzódunk, és inkább csak figyelünk. Szerintem előbb-utóbb ki fog derülni, hogy van-e valami olyan terület, amiben gyermekünk kiemelkedő. Nem kell ezt siettetni. Semmiről sem maradunk le, ha később kap csak különös figyelmet a gyermekünk tudása.
Nekem vesszőparipám, hogy minden gyerekben találjuk meg azt, amiben ő jó, és azt erősítsük meg benne. Ne egymáshoz hasonlítsuk őket. Hiszen egy egytől ötig terjedő skálán nehéz mindenkit értékelni.
Szerintem mindenkiben benne van a talentum, amit azért kapott, hogy kibontakoztassa az életben. Így tud adni magának, a családjának és a társadalomnak. Keressük ezt és ne a hiányosságokra és a versengésekre helyezzük a hangsúlyt.
„Ideje feltenni a kérdést, egyáltalán miért akarjuk korán kiválasztani a legokosabb gyerekeket?” /Po Bronson & Ashley Merryman/
A következőkben a testvérkonfliktusok lesz a téma! Tarts velem és megosztom veled az Amit rosszul tudtunk a gyerekről című könyvben olvashatunk!
Szívesen fogadom a hozzászólások között, hogy mi a véleményed a tehetséggondozásról!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb Po Bronson&Ashley Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyv Negyedik fejezetében olvasható.