Az elég jó szülő – A játék fontossága

Haladunk tovább Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című könyvével. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. A gyerekek életében a játéknak nagyobb jelentősége van, mint gondolnánk. A professzor ezt a témát járja körbe több oldalról könyvében. Olyan dolgokra világít rá írásában, amik befolyásolják a gyerek önbizalmát és énképének kialakítását. Ezért érdemes nagy hangsúlyt fektetni szülőként arra, hogy pozitívan álljunk hozzá a gyerekünkhöz ebben a témában is. 

A játék fontossága

 

Játék: híd a valósághoz

Montaigne (XVI. században élt híres gondolkodó és filozófus) gondolatával indul ez a fejezet. „A játékot a gyermek legkomolyabb tevékenységének kellene tekintenünk.”

Michel de Montaigne – kép: Wikipédia

 

Bruno Bettelheim szerint a szülők tisztában vannak vele, hogy a játéktevékenységnek van jelentősége. Viszont vannak olyan összefüggések, amire szeretné felhívni a figyelmet. A gyerekek a játék segítségével dolgozzák fel és értik meg az élet dolgait. Freud szerint a játék az első olyan kulturális tevékenység, ami segítségével a gyerek ki tudja fejezni magát.

„A játéktevékenység annak tükre, ami a gyerek lelkében történik, a játék az ő titkos nyelve, amelyet akkor is tiszteletben kell tartanunk, ha nem értjük.” /Bruno Bettelheim/

Ha jobban megfigyeljük a gyermekünket játék közben, feltűnhet, hogy milyen komplex problémákkal és érzelmekkel teli tevékenységről van szó. Ennek segítségével tud a gyerkőc megbirkózni a múlt és a jelen nehézségeivel. A szerző szerint fontos kiemelni a játék öngyógyító hatását, és azt, hogy a felnőtteknek nem szabad „okoskodással” beleavatkozni. Bővebben erről a könyvben olvashattok.

kép: Pixabay

 

„A képzeletgazdag játék azért olyan fontos, mert elsősorban ennek segítségével képes a gyerek a külső és belső világot integrálni. Ugyancsak ennek segítségével építi meg azt a hidat is, amelyen áthaladva eljut a világ tárgyainak szimbolikus felfogásától azok valóságos tulajdonságainak és funkcióinak önálló felderítéséig.” /Bruno Bettelheim/

Miért értjük ma kevésbé a játékot, mint régen?

Bruno Bettelheim rávilágít, hogy a modern világban már sokkal nagyobb szakadék választja el a gyerekek világát a felnőttekétől. Példákkal támasztja alá állítását. Felsorol pár irodalmai művet az elmúlt négyszáz évből, ami leírja, hogy a felnőttek is hasonló játékokat játszottak, mint a gyerekek. Például szembekötősdit és bújócskát. A szerző szerint ezek azért voltak olyan népszerűek a felnőttek körében is, mert izgalmas voltak, és kockázatmentesen lehetett például a sötéttől való félelmet oldani vele. Ma, amikor egy csomó lámpa egy kattintással megoldja, hogy világos legyen, talán kevésbé értjük meg, hogy mekkora jelentősége volt a korábbi években a sötétségnek. A szembekötősdinek számtalan variációja van, ami különböző izgalmat tesz bele a játékba. Vagyis a felnőttek számára is szórakoztató lehet. Igazán érdekes és elgondolkodtató összefüggésekre hívja fel a figyelmet az író a könyvben.

„A szembekötősdiben olyan tanulság rejlik, amelyet minden gyereknek el kell sajátítania, ha úrrá akar lenni legnagyobb félelmein – az elhagyatottságtól és a sötéttől való rettegésen.” /Bruno Bettelheim/

A professzor úr ezzel a példával szeretné bemutatni az olvasónak, hogy a legegyszerűbb játékoknak is milyen mélységei lehetnek egy gyerek számára, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A játék közben fel lehet oldani olyan nyomasztó feszültségeket is, amivel ha közvetlen módon találkozna a gyerek, kezelhetetlen lenne számára.

kép: Pixabay

 

Bruno Bettelheim szerint ma már sokkal nehezebben helyezkednek bele akkora élvezettel a felnőttek a gyerekek játékába, mint a korábbi századokban. Ezt a gyerek is érzik a szülőkön. Teljesen más élmény számára, ha érzi, hogy a szülő teljes szívével játszik vele, mintha, ha csak ostoba, „gyerekes” időtöltésnek éli meg.

A szerző a focival próbálja meg szemléletesebben bemutatni ezt az olvasónak. A futball nem más, mint emberek, akik rohangálnak egy labda után egy pályán. Ha nem értjük a lényegét, akkor eléggé céltalannak és ostobának tűnhet. Viszont, ha értjük és belehelyezkedünk a játékba akár játékosként, akár nézőként, akkor már is jelentősége lesz és szórakoztató. Legyen a játék akár labdarúgás vagy tűzoltós játék a kisautókkal, „ha teljes szívünkkel részt vennénk benne, rövidesen felfedeznénk, milyen jelentőségteljes tud lenni a játék azok számára, akik komolyan veszik.” /Bruno Bettelheim/

A játék, mint problémamegoldás

A bújócska egy igen fontos játék annak megértéséhez, hogy a másik ember nem tűnik el végleg, ha egy ideig nem látjuk. Ezt már kiscsecsemőkortól kezdve játsszuk gyermekünkkel. Fontos tapasztalatokra tesz szert általa a gyerek a világról és a bizalomról az emberekben.

A külvilág eseményei újak és rémisztőek lehetnek egy gyerek számára. Még nem rendelkeznek olyan értelmi képességekkel, hogy előre belelássanak dolgokat és átgondolják a körülményeket. Bruno Bettelheim arra hív, hogy képzeljük el, hogy milyen megrázkódtatás lehet(ett) először fogorvoshoz menni. A gyereknek nincsenek tapasztalatai azzal kapcsolatban, hogy mi fog ott történni. Elmesélhetjük neki, de az nem ugyanaz. Viszont, ha utána újra és újra eljátssza ezt a játékmackóval, akkor apró részenként elviselhetőbb lesz számára a kiszolgáltatottság érzése. Hiszen a játék során már ő irányítja az eseményeket, nem pedig passzív „elszenvedője”.

„A gyermek számára egyik legfőbb értéke abban rejlik, hogy segítségével ő irányíthat valamit, amitől a valóságban megrémülne.” /Bruno Bettelheim/

Az elég jó szülő című könyvben a játékban kiélt erős érzelmekről és agresszióról is találhatunk fontos információkat. A szerző szerint ezt is a helyén kellene kezelnünk szülőként. Érdemes elolvasni!

„Bármit tesz is a gyermek, bármilyen furcsának vagy ostobának tűnjék is a viselkedése a felületes megfigyelő szemében, tételezzük fel, hogy igen jó oka van rá!” /Bruno Bettelheim/

Bruno Bettelheim óva inti a szülőket, hogy valamilyen szempontból kivetítsék a játékot a valóságra vagy a gyerek jövőjére. Erről hosszabban olvashatunk a könyvben. Hiszen ez a tevékenység nem feltétlenül determinál semmilyen későbbi életkörülményt és sokszor csak a fantázia szüleménye.

kép: Pixabay

Játék szívvel-lélekkel

„A szülők kétségkívül örülnek neki, ha azt látják, hogy gyermekeik belemerülnek a játékba. De vajon örülnek-e eléggé ahhoz, hogy maguk is szívesen csatlakozzanak hozzájuk? Ha a szülő főként azért találja kellemesnek, hogy a gyerek játszik, mert így nyugodtan foglalkozhat a saját dolgaival, anélkül hogy lelkiismeret-furdalást kellene éreznie, mert elhanyagolja a gyereket.” /Bruno Bettelheim/

A professzor úr szerint a gyerek erre elég hamar rájön, és útban érzi magát. Ezért nagyon ajánlatos odafigyelni arra, hogy gyakran játsszunk a gyerekkel szívvel-lélekkel.

Bruno Bettelheim óva inti a szülőket, hogy amikor odajön hozzájuk a gyerkőc, hogy mutasson valamit, akkor elhajtsák, hogy most fontos dolguk van, és nem érnek rá. A szerző szerint a gyerek ilyenkor sokszor csak „teszteli” szüleit, hogy elég fontos-e nekik annyira, hogy „a szülő … hajlandó otthagyni csapot-papot és hozzá rohanni.” /Bruno Bettelheim/ A gyerek sajnos magára vonatkoztatja a szülők elutasítását nem pedig a tárgyra, amit mutatni szeretett volna. Számomra ez a gondolat elég kemény kritika volt, örülök, hogy elolvastam és most már odafigyelhetek rá.

A kétféle mérce

Mit jelent a kétféle mérce? Számtalanszor fordul elő, hogy amikor a szülők valami fontos dolgot csinálnak, akkor egy kis időt és türelmet kérnek a gyerkőctől. De amikor a gyerek játszik (ami számára legalább annyira fontos) már nem adnak időt és nem türelmesek. Igazán komoly kritika ez a felnőttekre nézve, és valljuk be, igaza van a szerzőnek. Tényleg más mércével nézzük magunkat és a gyerekeket ebben az esetben. Természetesen nehéz toleránsnak lenne, amikor valami halaszthatatlan tevékenységünk van vagy próbáljuk az életet menedzselni, amit persze a gyerek egyáltalán nem lát át. Viszont Bruno Bettelheim kellő bölcsességre hívja az elég jó szülőket, hogy lássuk be, hogy néha olyat várunk a gyerektől, ami magunk sem tartunk be.

Példaként a focizó apát és fiát hozza fel a professzor úr. Ebben az esetben nem feltétlenül hagyják abba a játékot, amikor vacsoraidő van. Hiszen az apa is nagy élvezettel benne van a játékban. Más esetben pedig ráparancsol a gyerekre, hogy azonnal jöjjön vacsorázni. Nyilván támadható a példa, de azért szemléletesen bemutatja, hogy mire gondol a szerző. Érdemes elgondolkodni rajta szerintem. Engem eléggé szíven ütött a felismerés, hogy milyen igaz ez a kétféle mérce elmélet. Érdemes elolvasni az egész fejezetet!

„Amikor a szülő teljes szívvel és érdeklődéssel vesz részt a gyerek tevékenységében, tökéletesen tisztában van annak fontosságával, magatartása egyenrangú résztvevőként egészen más, mint olyankor, amikor szülőként játszik.” /Bruno Bettelheim/

Az elég jó szülő című könyv a közös játék jelentőségét és oktató szándékú játékok problémáját is bemutatja az olvasónak. Hasznos információkat tudhatunk meg ezekkel kapcsolatosan!

 

A könyv további részében a versengésről ír a szerző! Tarts velem, hogy Bruno Bettelheim gondolatait megismerjük a nyerés és a vesztés lelki oldalával kapcsolatosan!

Ha megfogott a játéktevékenységgel kapcsolatos téma, kérlek írd meg egy hozzászólásban a véleményedet!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című könyv Tizennegyedik, Tizenötödik, Tizenhatodik, Tizenhetedik és Tizennyolcadik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük