Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című könyv harmadik és egyben utolsó része a család, gyermek, közösség címet viseli. A rokonainkat nem mi választjuk, szokták mondani. Viszont az tuti biztos, hogy a családtagok komoly hatással vannak egymásra. A szerző ezekről a pozitív és negatív hatásokról elmélkedik könyvében. Igyekszik visszarepíteni bennünket az időben, hogy megértsük, hogy a család fogalma mennyit változott az elmúlt időszakokban és hogy ez a változás milyen hatással volt a szülő-gyerek kapcsolatra, illetve a gyereknevelésre. A könyvről szóló korábbi írásaimat itt találjátok.
Milyen egy ideális család?
Kísértetek, eszmények és a valóság
Valószínűleg mindannyiunkban él egy kép az ideális, boldog családról. Viszont sokszor az eszmény és a valóság komolyan eltér egymástól, emeli ki Bruno Bettelheim. Felhívja a figyelmet arra, hogy az ezzel kapcsolatos csalódottságunkkal fontos, hogy kezdjünk valamit és ne valami álomképet kergessünk.
A szerző szerint a szülők elképzelései és gondolatai a családi életről elsősorban a saját gyermekkorukból erednek. Sok szülőnek vannak elfojtott, tudatalatti sérelmeik kicsi korukból, amik Bruno Bettelheim szerint „szellemként” vannak jelen a saját családjukban.
„A gyermeknevelés során számtalan olyan helyzet adódhat, amelyek váratlanul újraélesztik bennünk bizonyos gyermekkori élményeink emlékét, amelyeket részben elfelejtettünk, részben elfojtottunk.” /Bruno Bettelheim/
Az elég jó szülő című könyvben arról olvashatunk, hogy érdemes ezekkel a tapasztalatokkal és problémákkal kezdeni valamit, hogy ne határozzanak meg bennünket, illetve a gyereknevelési reakciónkat. A szerző szerint, ha egy szülő képes kikerülni az ilyen „szellemek” hatása alól, akkor lesz igazán képes úgy nevelni gyermekét, ahogy szeretné és megadni neki azt, amit ő nem kapott meg.
„A gyermek is és a szülő is jól jár, ha kettőjük kapcsolata révén sikerül a szülő múltjának gonosz kísérteteit visszaidéznie, majd végleg elűznie. Az így felszabadított szülő igyekszik a gyermeke számára olyan boldog gyermekkort teremteni, amilyen után ő maga vágyakozott, ám sohasem volt része benne.” /Bruno Bettelheim/
A családi élettel kapcsolatos tapasztalatok
Fentebb már írtam róla, hogy a családtagjainkat nem válogathatjuk meg, de a családi élet elkerülhetetlen része az, hogy hatással legyünk egymásra. Bruno Bettelheim arról ír nekünk könyvében, hogy a gyerek személyiségére az öröklött tulajdonságain kívül a családi élettel kapcsolatos tapasztalatai vannak a legnagyobb hatással.
„Ez határozza meg önmagáról kialakított képét, másokkal való kapcsolatait és azt, hogy milyen várakozásokkal létesít kontaktust a tágabb világgal.” /Bruno Bettelheim/
A család, mint közösség
Az elég jó szülő című könyvben arról olvashatunk, hogy régebben a család, mint közösség azért jött létre, mert így tudták biztosítani a védelmet és a túlélést. Manapság viszont a család már nem elsősorban fizikai ellátás és védelmi okok miatt tart össze, hanem az érzelmi támogatás miatt. Vagyis az emberek arra számítanak, hogy amikor baj van, akkor a család összetart és segít, bármi történjen is. Viszont azt sokan érezzük, hogy ez sajnos csak egy nagyon idealista kép. Hiszen manapság egy családban sokszor elhatárolódunk a problémától, vagy az adott személyeket hibáztatunk a felmerülő nehézségekért.
„Míg a múltban a megpróbáltatásokat az élet elmaradhatatlan részének tekintetté, nem a családtagok hibájának, ezeket az új problémákat egyrészt elkerülhetőnek hisszük, másrészt úgy véljük, valaki hibáztatható miattuk, vagy családtagjaink, vagy mi magunk.” /Bruno Bettelheim/
A szerző szerint régebben a túlélésünk múlt azon, hogy összetartsunk családként. Mára viszont annyira elkényelmesedtünk, hogy inkább kerüljük a bajt és elhatárolódunk tőle. Bruno Bettelheim könyvében erről a komoly társadalmi változásról és nehézségről ír. Szerinte így a család már nem töltheti be a biztos háttér szerepét, hiszen egy komoly hiba elég hozzá, hogy kiszakadjunk belőle. Ez pedig komoly fenyegetés, főleg a gyermekek számára. Elképesztően érdekes rész ez, nekem sokat adott. Érdemes elolvasni.
„Mindaddig, amíg egy család tagjait szolidaritás fűzi össze, örömmel élnek együtt, nem azért, mert semmiféle problémával vagy nehézséggel nem kell megküzdeniük, hanem azért, mert a családtagok ezekért nem egymást hibáztatják, hanem egységes csoportként néznek velük szembe. /Bruno Bettelheim/
A támaszt nyújtó család
„A boldog családi élethez pedig arra van szükség, hogy a családtagok meg legyenek győződve róla: támaszt nyújtanak a bajban. Az ilyen családban a családtagok úgy érzik, hogy bármi történhet velük, megkapják egymástól a szükséges érzelmi támogatást.” /Bruno Bettelheim/
„Ahhoz, hogy érzelmileg egészségesek legyünk, szükségünk van arra az érzésre, hogy tartozunk valakihez, és hogy ezek a személyek akarják is, hogy hozzájuk tartozzunk, ők pedig mihozzánk. Ha ezt nem éljük át, méghozzá egészen kisgyerekként, akkor még a legnagyobb bőségben is elveszettnek fogjuk érezni magunkat.” /Bruno Bettelheim/
Összefoglalva tehát a kérdés az, hogy a modern család képes-e minden családtag számára érzelmi biztonságot nyújtani, emeli ki a szerző. Hiszen szerinte ezen a talajon tud a személyiség megfelelően fejlődni és kiteljesedni. Hiszen így a tagok megélik a valahová tartozás érzését és azt, hogy az őket megillető helyen vannak. Így tud a mai modern család valóban érzelmi támasz lenni a fizikai szükségletek kielégítése mellett.
„A legboldogabb családok azok, amelyben minden családtag, a saját életkorának és érettségének megfelelő szinten, tapintatot és tiszteletet tanúsít az összes többi családtag individuális természete iránt.” /Bruno Bettelheim/
Az utolsó fejezet következik a könyvben. Bruno Bettelheim arról ír Nekünk, hogy mi a helyzet a mágikus jelentőségű napokkal! A Mikulással, a húsvéti nyuszival, a Karácsonnyal, a nemzeti ünnepekkel és ez egyéb családi ünnepekkel stb.
Ha gondold, írd meg hozzászólásban, hogy mi a véleményed a családi élettel kapcsolatos tapasztalatokról és az érzelmi biztonságról!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő című könyv Huszonharmadik, Huszonnegyedik, Huszonötödik és Huszonhatodik fejezetében olvasható.