Okostojás – A kamaszkor lényege

Ebben a sorozatban szeretném Nektek bemutatni Daniel J. Siegel: Okostojás című könyvet. Folyamatosan haladunk majd előre a könyv felépítése szerint. Kezdjük az elején!

 

A kamaszkor lényege

 

Küzdelmes és varázslatos egyszerre

„Amilyen küzdelmes életszakasz a kamaszkor, olyan varázslatos is. A nagyjából a tizenkettedik és a huszonnegyedik életév közötti időszakot minden kultúra kihívásokkal teli periódusnak tekinti a kamasz és az őt támogató felnőtt számára egyaránt.” /Daniel J. Siegel/

Az Okostojás című könyvének elején Daniel J. Siegel leírja nekünk szándékát, hogy szeretné, ha reálisan látnánk a tinédzserkort. Ezért úgy kezdi a könyvét, hogy a kamaszokra vonatkozó tévhiteket megcáfolja. Hiszen ezek mind gátolnak bennünket abban, hogy megértsük tinédzser gyermekünket és támogassuk fejlődését, emeli ki a szerző.

„Ha eloszlatjuk a tévhiteket, képesek leszünk meglátni mögöttük az igazságot, és ettől a kamaszok és az ő életükben szerepet játszó felnőttek számára is jóval kellemesebb lesz az élet.” /Daniel J. Siegel/

kép: Pixabay

 

A kamaszkor előnyei és kihívásai

Daniel szerint a kamaszkorban bekövetkező változások nem szabad problémáknak tekintünk, ezek mind szükséges dolgok ahhoz, hogy gyermekünk elszakadjon tőlünk és felnőjön. Az agyban lezajló folyamatok egyértelműen mérhetőek és kimutathatóak. Ezek mindegyike fontos a kamasz számára, hiszen így tudja újra definiálni magát nélkülünk.

Az agyi változások a tini életére vonatkozó hatásait négy részre lehet osztani:

        • újdonságkeresés
        • társas kapcsolatok
        • fokozott érzelmi intenzitás
        • kreatív felfedezés

Mindegyik pontnak meg vannak a kihívásai és az előnyei is. Daniel arra hívja fel a figyelmet, hogy szülőként segíthetünk abban, hogy melyik végletből legyen több a gyermekünk életében.

„A kamaszkori agyi változások egyaránt rejtenek magukban lehetőséget és kockázatot. Hogy veszélyes vizekre evezünk-e vagy izgalmas kalandok felé, az dönti el, hogy miképpen navigálunk a kamaszkor tengerén. A döntés a miénk.” /Daniel J. Siegel/

A szerző arra is kitér könyvében, hogy szülőként sokat tanulhatunk a gyermekünktől. Ugyanis a felnőttkorban kialakul valamiféle lelassulás és a komfortzónánkat nem szívesen hagyjuk el. Szülőként van mit tanulnunk a kamaszok kezdeményező képességéből, kíváncsiságából. Ha belegondolunk a történelmünkbe, akkor a világunk legtöbbször ilyen tinédzserkori érdeklődés és újdonságkeresés hatásása fejlődött és változott meg, emeli Daniel J. Siegel.

„A felnőtteknek van mit tanulniuk az általuk átélt kamaszkorból és a most kamaszkorban járó fiataloktól is.” /Daniel J. Siegel/

Fontos kamaszkori változások

Az Okostojás című könyvben Daniel több fontos témáról ír nekünk, amik szorosan összefüggenek a kamaszkorral. A teljesség igénye nélkül kigyűjtöttem Nektek párat:

        • Határfeszegetés
        • Kockázat
        • Eltávolodás
        • Szexualitás
        • Stressz és szorongás
        • Lázadások, átmenetek

Mindegyik fontos téma, amikkel kapcsolatosan több gondolatát is megosztja velünk a szerző. Igazán bölcs meglátásokkal találkozhatunk, amikből sokat tanulhatunk.

„A könyv lényege a belülről kifordított megközelítés: biztos alapok létrehozása, amelyek révén a család a kamasz időszak kihívásait és változásait előnnyé alakítja, és ezekből mindannyian építkezünk, miközben végigjárjuk az életnek nevezett utat.” /Daniel J. Siegel/

kép: Pixabay

 

Gyakorlati útmutató

Minden rész végén van egy útmutató, elmelátás melléklet, amiben az adott témához tartozó gyakorlati tanácsokról olvashatunk.

Az elmélet szerint az elmelátás három képességre épül:

        • életlátás
        • empátia
        • integráció

Daniel ezen a három képességen keresztül mutatja be számunkra azokat a gyakorlati technikákat, amik segítségével elsajátíthatjuk az elmelátás képességét. Ez a rész felnőttként és kamaszként is igazán hasznos lehet, hiszen az elmelátás segít megértenünk magunkat, másokat és kapcsolatainkat.

„A különféle gyakorlatok fejlesztik az elmelátás képességét, amely segítik életünkben az éleslátást, az empátiát és az integrációt. Mivel az elme egyaránt van bennünk és a kapcsolatainkban, láthatjuk, hogy az agyunk és a kapcsolataink ismerete kulcsfontosságú elménk edzéséhez. … Azaz: az elmelátással belülről indulva kívül-belül jobb életet teremthetünk magunknak.” /Daniel J. Siegel/

 

A kamaszok agyműködése és változások lesz a következő témánk. Tarts velem legközelebb is!

Ha megfogott Téged ez a téma, kérlek írd meg, hogy mit gondolsz a kamaszkor előnyeiről és kihívásairól!

 

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Daniel J. Siegel: Okostojás című könyv Első részében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?