Békés éjszakák, vidám nappalok – 6-18 hónapos kor közötti babák alvása

Szeretném figyelmetekbe ajánlani Dr. Dénes Ivett: Békés éjszakák, vidám nappalok című könyvet. A szerző abban szeretne segítséget nyújtani a szülőknek, hogy hogyan érhetik el azt, hogy gyermekük jól/jobban aludjon. Ezelőtt a 0-6 hónapos csecsemők alvásáról volt szó, most átlépünk a következő időszakra és aktualizáljuk a 7 lépés alvásprogramot. Itt olvashatod a korábbi írásokat a könyvről. 

6-18 hónapos kor közötti babák alvása

Újabb kihívások

A Békés éjszakák, vidám nappalok című könyvben ez a fejezet jóval rövidebb, mint a 0-6 hónapos korú babákról szóló. Ez nem jelenti azt, hogy ez az időszak annyival könnyebb lenne, illetve nem hozhat újabb kihívásokat. Sokkal inkább arról van szó, hogy Dénes Ivett könyvében épít az előző fejezetben megismert tudásra, és a 7 lépés alvásprogram egyes pontjait is sokkal rövidebben veszi végig.

„Ez a fejezet szorosan kapcsolódik az előzőhöz, így akkor is érdemes az első hat hónapot elolvasnod, ha a babád már elmúlt fél éves. Több részben utalok majd az előző fejezet ugyanezen lépésére, itt már csak a különbségeket hangsúlyozom.” /Dénes Ivett/

Dénes Ivett felhívja a figyelmünket arra, hogy ahogyan a gyermekünk fejlődik, nekünk is változtatnunk kell a körülményeken, az elvárásainkon, illetve a napirenden. Szerinte hat hónapos kor után már sokkal fontosabb mérlegelnünk azt, hogy hogyan alszik a kisbabánk, hiszen alvási ritmusa és szabályozása egyre érettebbé válik. Ha hosszútávon azt szeretnénk, hogy megadott helyszíne és ritmusa legyen a gyermekünk alvásának, akkor itt az idő elkezdeni gyakorolni és megvalósítani.

„Az első hat hónapban még a „bárhogy, csak aludjon” szemlélet a legjobb a babának. De 6 hónapos kor után lassan a hogyan sem mindegy. Hogy miért? Ennek több oka is van. Az egyik a baba alvásának érése. … A baba alvási szokásai pedig ennek megfelelően változást igényelhetnek.” /Dénes Ivett/

kép: Pixabay

 

Korspecifikus tanácsok

A 7 lépés alvásprogram pontjait egy korábbi bejegyzésben már leírtam Nektek. A következő felsorolás azokat a témaköröket tartalmazza, amikről a szerző a 6-18 hónapos kisbabákra jellemzően emel ki számunkra:

        • Életkori sajátosságok 6-18 hónapos korig
        • 2 újabb alvásblokkoló: mozgásfejlődés, szeparációs szorongás
        • Az ébren töltött idő növekedése
        • A nappali alvások számának csökkenése
        • Éjszakai etetések csökkentése/elhagyása
        • Új, életkornak megfelelő módszerek az alvási szokások megváltoztatásara

A Békés éjszakák, vidám nappalok című könyv Ötödik fejezetében részletesen olvashattok ezekről a témákról, illetve a 7 lépés alvásprogram mindegyik pontjáról 6-18 hónapos kisbabákra aktualizálva.

Egészséges alvási szokások kialakítása

Ebben a fejezetben is a 7. lépés (alvási szokások) az a pont, ami mindenkit érdekel és ahová mindenki hamar elszeretne jutni. Viszont továbbra is igazak Dénes Ivett intelmei, hogy a korábbi lépéseket nem lehet átugrani ahhoz, hogy eredményt érjünk el. Mindig kezdjük az alapoknál, ha az már rendben van, akkor vágjunk bele az egészséges alvási szokások kialakításába.

„Az alvási szokások célja, hogy a baba könnyedén, nyugodtan, a megfelelő időben tudjon elaludni, alvás alatt békésen aludjon, ne ébredjen fele feleslegesen/idő előtt, és kialudja magát.” /Dénes Ivett/

A szerző szerint hat hónapos kor fölött három különböző cél lebeghet a szemünk előtt. Mindhárom hozzáállás meghozhatja gyermekünk számára (és számunka is) a megfelelő pihenés lehetőségét:

        • önálló elalvás biztosítása,
        • olyan altatási mód, ami működik az aktív segítségünk nélkül,
        • olyan altatási mód, ami fenntartható az alvás egész ideje alatt.

Mindegyikhez részletes tanácsokat kaphattok a Békés éjszakák, vidám nappalok című könyvben. Nagyon hasznos találom, hogy ebben a fejezetben is olyan bababarát ötleteket és praktikákat mutat be Nekünk Dénes Ivett, amikkel elérhetjük a célunkat és megtaníthatjuk gyermekünket hosszan, pihentetően aludni nappal és éjszaka.

kép: Pixabay

 

Az utolsó fejezet következik a könyvben, ami 1,5-4 éves gyerekek alvásáról szól. Tarts velem!

Szívesen fogadom a hozzászólások között, hogy ha leírod, hogy mi a véleményed a fent leírtakról!

 

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Dr. Dénes Ivett: Békés éjszakák, vidám nappalok című könyv Ötödik fejezetében olvasható.

Ennek a tartalomnak a megjelenéséhez Dr. Dénes Ivett hozzájárult.

Vélemény, hozzászólás?