Egyszerűbb gyermekkor – Miért egyszerűsítsünk?

Ebben a sorozatban szeretném nektek bemutatni Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvet. Folyamatosan haladunk majd előre a könyv felépítése szerint. A szemléletmódra szépen lassan fény derül. Kezdjük a legelején!

 

Miért egyszerűsítsünk?

 

A négy túlzás és a megvilágosodás

A könyv bemutatásakor már írtam nektek a négy túlzásról. Túl sok holmi, túl sok választási lehetőség, túl sok információ és túl nagy sebesség. Az Egyszerűbb gyermekkor című könyv ezt a négy témát veszi sorra. Az hogy milyen sorrendbe fogunk neki a változtatásoknak az olvasóra bízza a szerző. Mindenki élete egyedi, a problémák is egyediek. Van, aki fokozatosan vág bele, van, aki mindjárt a legkomolyabb lépésekkel kezdi. Payne egy akcióterv kidolgozását szorgalmazza a szülők számára.

„Egy-egy család életébe fokozatosan beemelt, nagyon egyszerű alapelvek drámai változásokat idéztek elő a közösség érzelmi klímája, a családtagok egymáshoz való viszonya terén.” /Kim John Payne/

Ki ne vágyna erre a pozitív hatásra? A könyv elején olvashatunk egy esettanulmányt egy családról, akikre igen csak ráfért az egyszerűsítés. Ezen a példán keresztül szeretné Payne bemutatni, hogy milyen átfogó eredményeket érhetünk el, ha belevágunk az egyszerűsítés folyamatába.

„Szülei érzékennyé váltak egy sor új szempontra, és ez hosszú távon jó szolgálatot tett nekik. … Amikor egyszerűsítjük egy gyerek világát, azzal előkészítjük a terepet a pozitív változás, a fejlődés számára.” /Kim John Payne/

 

kép: Pixabay

 

Ezután a szerző életútjáról olvashatunk egy keveset, amiben bemutatja, hogy hogyan figyelt fel a mai világunk eltorzult vonásaira munkája során. Leírja, hogy milyen tapasztalatok által ismerte fel az összefüggéseket és eszmélt rá az egyszerűsítés fontosságára.

Kóros stressz reakciók

Payne saját példáján és tanulmányok ismertetésével próbálja felhívni a figyelmet a mai gyerekeket veszélyeztető stressz reakciókra. Igazán lehengerlő írás. Sok megdöbbentő tényt olvashatunk benne.

Lényegében arról van szó, hogy a négy túlzás által okozott életvitelben a gyerekek egy visszatérő és alapszinten mindig jelenlévő stressz-szinten élnek. Ez laikusként is belátható, hogy nem tesz jót nekik, illetve viselkedésüket is nagyban befolyásolhatja.

„A sok kis stresszhelyzet lerombolja a gyerekek ellenálló képességét, szellemileg és érzelmileg csakúgy, mint testileg. Megzavarják a koncentrációs képességet, az alapvető nyugalmat és biztonságérzetet, amire szükség van ahhoz, hogy elfogadja az újdonsásokat és a változást.” /Kim John Payne/

Az Egyszerűbb gyermekkor című könyvben olvashatunk arról is, hogy az évek során arra lettek figyelmesek az egyszerűsítéssel foglalkozó szakemberek és pszichológusok, hogy ha először egy egyszerűsítési folyamat zajlik le a gyerekek környezetében, akkor sokkal könnyebben kezelhetőek a különböző érzelmi és viselkedési problémák. Ha más nem, szerintem már ez is elég okot adhat arra, hogy belevágjunk az egyszerűsítésbe! A szerző szerint egy kis nyugalom tartósan pozitív hatásokat okozhat az egyes viselkedési zavaroknál.

„Az egyszerűsítés a további változások motorja, valami, ami helyet csinál a családi szokások és szándékok átalakulásának.” /Kim John Payne/

Remények és álmok

Minden párnak meg van a maga elképzelése arról, hogy hogyan fog “működni” a családja később. Payne a terápiáját azzal a kéréssel kezdi, hogy visszaemlékezteti a párt a korábbi álmaikra.

„Sok szülővel dolgoztam, akik úgy érezték, hatalmas szakadék tátong korábbi elképzeléseik és álmaik, illetve családjuk tényleges mindennapjai között.” /Kim John Payne/

Az Egyszerűbb gyermekkor című könyv abban segít, hogy közelebb érezzük magunkat a korábbi reményeikhez, álmainkhoz. A szerző több példával alátámasztja, hogy ez nem csak amolyan szlogen, ami jól hangzik. Tényleg működik, ha elköteleződünk az egyszerűsítéssel járó szemléletmód mellett.

„Az egyszerűsítés olyan változás, amelynek során mindennapi életünk és reményeink jobban összhangba kerülnek egymással.” /Kim John Payne/

kép: Pixabay

 

Miért egyszerűsítsünk?

Payne szerint a fő ok az legyen, hogy a gyerekből az legyen, akinek lennie kell. Az író arra hívja a szülőket, hogy tiszteljék a gyermekükben lévő egyediséget. Egyszerűsítsenek le mindent, ami elvonja „a gyerekek figyelmét a legfontosabb feladatukról, ami nem más, mint énjük, önmaguk kialakítás, felépítése.” /Kim John Payne/ Így már tudnak arra koncentrálni, ami valóban a hasznukra válik. A könyvben használt metafora, hogy egy kis makkban benne rejlik a tölgy. Persze néha nehéz észrevenni a makkban a tölgyet, de ha egyszerűsítünk nekünk, szülőknek is könnyebb lesz arra figyelni, ami a tényleg számít.

„Miért egyszerűsítünk? Az elsődleges indok gyermekünk jobb közérzete. Ha kevesebb dolog követeli a figyelmet, akkor az elmélyül és élesedik, több valós és mentális tér áll rendelkezésre, hogy úgy fedezze fel a világot, ahogyan sorsa megköveteli. … Az egyszerűsítés azonban nem csupán annyit jelent, hogy mindenfélét megszüntetünk és leselejtezünk. Általa éppen hogy helyet csinálunk az életünkben, a szándékainkban, a szívünkben.” /Kim John Payne/

 

A fejezet végén található egy összefoglalás. Szerintem nagyon megindító!

Képzeljük el otthonunk olyan helyként, ahol…

    • az idő kicsit lassabban folyik
    • kisebb a káosz, és a közvetlen környezet egyre megnyugtatóbb
    • van tér és idő a gyerekkor megélésére – és mindennap jut idő egymásra
    • a játék és a felfedezés megengedett, sőt, megbecsült időtöltés
    • megkönnyebbülés létezni, mert kezdjük korlátozni az erőnket rabló dolgokat, nemet mondva a túl sokra, túl gyorsra, túl hamarra
    • a nyugalom és biztonság érzése honol
    • a számunkra legfontosabbak biztosak lehetnek szeretetünkben, mert érzik, hogy figyelünk rájuk, védelmezzük és elfogadjuk őket

 

A következőkben a lelki láz nevű folyamatáról írok nektek, ami legalább annyi figyelmet követel, mint amikor lázas beteg a gyerek. Tarts velem, hogy közösen megismerjük Kim John Payne filozófiáját!

Ha megfogott téged ez a téma, kérlek írd le egy hozzászólásban, hogy mi a véleményed a fenti gondolatokról!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyv Első fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?