Gyerekekre hangolva – Harag

A harag és a szeretet sokkal közelebbi fogalmak, mint gondolnánk, írja Gary Chapman és Ross Campbell Az öt szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva című könyvükben. Az indulatok kezelésének a megtanulását nem lehet elég korán kezdeni. Erről szól a most következő fejezet. A korábbi írásaimat a könyvről itt találjátok. 

Harag és szeretet

 

Nem minden harag káros

A harag egy érzelem, és mint érzelem teljesen helyénvaló és elfogadható. Talán egy egész élet is kevés hozzá, hogy megtanuljuk a bennünk felgyülemlett indulatokat helyesen kezelni. Szülőként pedig még mintaképek is vagyunk. Így hatványozottan nehezebb a helyzet.

„Ne feledjük, hogy a harag természetes emberi érzése, se nem jó, se nem rossz önmagában. Akkor okoz problémát, ha rosszul kezeljük.” /Gary Chapman/

A Gyerekekre hangolva című könyvből megtudhatjuk, hogy nem minden harag káros. A haragunk helyes kezelésének az a célja, hogy rendbe tegyük a dolgokat, ami miatt indulatosak lettünk.

kép: Pixabay

Indulatkezelés

Sajnos a rosszul kezelt indulatok sok problémát okoznak a társadalmunkban. A szülőknek ezért nagyon fontos megtanulniuk kordában tartani indulataikat, és megtanítaniuk ezt gyermekeiknek is, olvashatjuk a könyvben.

A szerzőpáros szerint ez talán a legnehezebb része a gyereknevelésnek és nem várhatunk vele a kamaszkorig. Már egészen pici korban megtehetjük az első jellemformáló lépéseket a felé, hogy mit kezdjen gyermekünk a benne lévő haraggal.

A Gyerekekre hangolva című könyvben többféle tanácsot kaphatunk ahhoz, hogy merre induljunk el. Találunk a fejezetben egy tizenöt pontból álló indulatskálát, aminek a bemutatásával igyekeznek segíteni a szerzők a szülőknek abban, hogy tudatosítsák az előttük álló feladatot. Ezen a skálán a legpozitívabbtól a legnegatívabb kifejezésformákig fel vannak sorolva az egyes lépcsők. Ennek segítségével fel lehet mérni, hogy éppen hol állunk és hogy mi legyen a következő lépés.

Szeretet és harag

„A legfontosabb itt is, mint a nevelés minden egyéb területén – a feltétel nélküli szeretet.” /Gary Chapman/

Gary Chapman szerint, hogy ha a gyermekünk érzi szeretetünket, mert a szeretetnyelvek segítségével feltöltöttük a szeretet tankját, akkor ezzel jó talajt képeztünk ahhoz, hogy a haragjukat kiadhassák, elmondhassák és meghallgassuk. Erre azért van szükség, mert a harag mindenképpen utat tör magának.

kép: Pixabay

 

Ross Campbell: Dühöngő ifjak, Életre szóló ajándék és Nehéz évek című könyvei részletesebben foglalkoznak a szülő-gyerek kapcsolattal és a harag helyes kezelésének témájával. Én személy szerint nem olvastam ezeket a könyveket, de szimpatikusak számomra az interneten található leírások.

Gary Chapman könyvei közül A szeretet másik arca: a harag című könyve szól az indulataink helyes kezeléséről. Számomra sokat adott ez a könyv, amikor olvastam. Érdekes témát feszeget!

 

A következő fejezetben az egyedülálló szülőkről lesz szó. Tarts velem, és meg tudhatod, hogy milyen módon tudják ők a szeretetnyelvek adta tudást hasznosítani!

Ha gondolod, írd meg egy hozzászólásban, hogy nektek milyen indulatkezelési praktika vált be a gyermekeknél!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Gary Chapman: Gyerekekre hangolva című könyv Tizedik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?