Pozitív fegyelmezés – Következmények

Jane Nelsen: Pozitív fegyelmezés című könyv célja, hogy egy újfajta szemléletmódot mutasson az olvasóknak, hogy a korábban bevett fegyelmezési stratégiák helyett milyen eszközöket alkalmazhatnak a szülők és tanárok, melynek során az emberi kapcsolat nem sérül. A könyvről írt korábbi írásokat itt találod. Most pedig a gyermek felelősségvállalásának fontosságáról és a tetteinek következményeiről lesz szó.

Természetes és logikus következmények

Logikus következmények

A legtöbb logikus következmény valójában rosszul álcázott büntetés.” /Jane Nelsen/

Mit értünk logikus következményen? Például azt, hogy ha a gyerek nem pakolja össze a játékait vacsora előtt, akkor nem kap vacsorát. Ez igazából tényleg egy büntetésként hathat. A szerző szerint a logikus következményekkel csínján kell bánni. Nem mindegy, hogy milyen formában aknázzuk ki a bennük rejlő lehetőségeket.

„Fontos mérlegelni, hogy egy adott következmény valóban hasznos tanulási tapasztalatot jelent-e, és felelősségteljes együttműködésre ösztönzi-e a gyereket.” /Jane Nelsen/

Az egyik korábbi írásban már volt szó arról, hogy miért nem jó a büntetés. Illetve milyen negatív hatásai lehetnek hosszú távon és a problémát csak rövidtávon oldja meg.

kép: Pixabay

 

Jane Nelsen szerint a legnagyobb gond a logikus következményekkel az, hogy egy nyertes-vesztes szituációt alakít ki szülő és gyerek között. Az írónő nem veti el teljesen a logikus következmények használatát. Csak egy végső eszközként folyamodna hozzájuk.

Természetes következmények

A természetes következményeken azokat az eseményeket értjük, amik szülői beavatkozás nélkül megtörténnek. A gyerek viselkedésének, tetteinek belátható következménye például, hogy ha nem siet, akkor lekési a buszt; ha nem vesz kabátot, akkor elázik stb. Fontos, hogy a tapasztalatot ne rontsuk el azzal, hogy elkezdünk prédikálni arról, hogy mi megmondtuk előre. Ilyenkor a következmény feldolgozásán kellene lennie a hangsúlynak az írónő szerint. Csak így érhető el, hogy tanuljon belőle a csemete.

„A megfelelően alkalmazva a természetes és logikus következmények sokat segíthetnek a gyerek felelősségérzetének a kialakításában, miközben a méltósága sem szenved csorbát” /Jane Nelsen/

kép: Pixabay

Hogyan alkalmazhatjuk ezt a tudást a pozitív fegyelmezés során?

Jane Nelsen hosszan ecseteli ebben a fejezetben a következmények helyes használatát és azokat a szempontokat, amikre figyeljenek oda a szülők. Szerintem nagyon jó rész és rendkívül gyakorlatias módon ír a témáról. Ha az ember magáévá tudja tenni a módszert, akkor szerintem jól alkalmazható. Persze akkor, ha képes/tud ezekben a helyzetekben a pozitív fegyelmezés eszköztárához folyamodni.

„Azt döntsük el, mit fogunk tenni, ne azt, hogy mit fogunk megkövetelni a gyerektől.” /Jane Nelsen/

A szerző arra a hívja a szülőket, hogy ha szeretnék a természetes és a logikus következményeket előremutató és hatékony módon használni a gyereknevelésben, akkor a gyerek bevonásával együtt egyezzenek meg valami olyan szabályban, ami akkor lép életbe, ha a gyerkőc valamilyen viselkedést tanúsít. Ebben az a pozitívum, hogy nem kell mindig basáskodni a gyerek felett és közbeavatkozni, „csak” tisztelettel és szeretettel figyelmeztetni őt a korábban megbeszélt szankcióra. Jane Nelsen szerint a hangsúly itt azon van, hogy empátia és megértés legyen bennünk, nem pedig le akarjuk nyomni az akaratunkat a gyerek torkán.

Ha nem szeretnénk, hogy álcázott büntetésről legyen szó, akkor az alábbi négy jellemzőre figyeljünk oda, amikor logikus következmény alkalmazunk:

        1. Összefüggés
        2. Tisztelet
        3. Arányosság
        4. Kiszámíthatóság

Ha bármelyik tényező hiányzik, akkor már büntetésről beszélünk. A könyvben egy példán keresztül részletesen bemutatja Jane Nelsen, hogy mi történik a szülő-gyerek kapcsolatban akkor, ha az  egyes jellemzőket figyelmen kívül hagyjuk. Nagyon érdekes és inspiráló olvasmány szerintem!

 

A következőkben a megoldásra való összpontosítás fontosságáról írok majd Nektek! Tarts velem, és megtudhatod Jane Nelsen meglátásait a pozitív fegyelmezés szemlélet módjával kapcsolatosan!

Ha van kedved írj egy hozzászólást, hogy mi a véleményed a természetes és logikus következmények kiaknázásáról!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Jane Nelsen: Pozitív fegyelmezés című könyv Ötödik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük