Kamaszokra hangolva – Elsődleges szeretetnyelv

Az eddigi bejegyzésekben megismerkedtünk a szeretetnyelvekkel: elismerő szavak, testi érintés, minőségi idő, szívességek, ajándékozás. Gary Chapman elmélete szerint mindenkinek meg van a maga elsődleges szeretetnyelve, ami számára a legfontosabb. A Kamaszokra hangolva című könyv következő fejezetében arról van szó, hogy hogyan ismerjük fel, hogy az öt közül melyik a legdominánsabb szeretetnyelv tinédzserünknél. A könyvről szóló korábbi bejegyzéseket itt éred el. 

Hogyan fedezzük fel a kamasz elsődleges szeretetnyelvét?

 

Kamaszkorban minden változik

A kamaszkorban a gyerekek komoly változásokon mennek át, így az elsődleges szeretetnyelvüket nehezebb felismerni, mint korábban, kisgyermek korban. A tinédzserek szeszélyesek, önállósodni akarnak, sokszor elzárkóznak és visszautasítanak minden próbálkozást.

kép: Pixabay

 

„Szerencsére azonban a legtöbb tinédzsernek néha vannak józan pillanatai is, és ilyenkor válaszolnak a szülők szeretetteljes közeledésére. Nem reménytelen vállalkozás tehát, hogy megállapítsuk elsődleges szeretetnyelvét.” /Gary Chapman/

Ha gyermekünk kisebb korában már ismertük a szeretetnyelvek elméletét és sikeresen gyakoroltuk is azt, akkor meglepetések érhetnek bennünket, hiszen megeshet, hogy serdülőkorban másképpen reagál. Korábban már írtam Nektek róla, hogy előfordulhat, hogy megváltozik a gyerek szeretetnyelve tinédzserkorban. De nem ez a jellemző. Általában ugyanaz marad számára a legfontosabb szeretetforrás, csak most már más nyelven kell vele beszélni.

„A kamaszok zöme azonban többé már nem kívánja hallani szeretetnyelvének régi nyelvjárását, mivel az a gyermekkorához kötődik. Most önállósulni szeretne, nem akarja, hogy kisgyerekként kezeljék.” /Gary Chapman/

Elsődleges szeretetnyelv felismerése kamaszoknál

Gary Chapman könyvében háromféle módszert mutat be nekünk, ami segíthet, hogy felismerjük serdülő gyermekünk elsődleges szeretetnyelvét:

        • Tegyünk fel kérdéseket!
        • Figyeljük meg a kamasz szeretet-megnyilvánulásait, panaszait és kéréseit!
        • Tegyünk próbát!

Mind a három módszerről bővebben olvashattok a Kamaszokra hangolva című könyv Nyolcadik fejezetében.

„Miután felismertük, hasznos, ha minél több nyelvjárását – kifejezési módját – megtanuljuk. … Olyan gyakran használjuk elsődleges szeretetnyelvét, amilyen gyakran igényli, mert csak így telik meg az érzelmi tankja.” /Gary Chapman/

Fontos, hogy ne felejtsük el, hogy a kamasznak mind az öt szeretetnyelvre szüksége van, emeli ki a szerző. Gary Chapman arra hív Bennünket, hogy próbáljuk meg mind az ötöt használni, különös hangsúllyal a legfogékonyabb szeretetszükségletre.

kép: Pixabay

 

Szeretet és harag. Ez lesz a következő témánk. Tarts velem, hogy megosszam Veled Gary Chapman gondolatait a harag érzését két szemszögéről!

Ha gondold, írd meg hozzászólásban, hogy Neked milyen tapasztalataid vannak a kamaszgyerekek viszonyáról a te szeretet-megnyilvánulásaidra! Sikerül-e közeledni hozzá vagy sokszor falakba ütközöl?

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Gary Chapman: Kamaszokra hangolva című könyv Nyolcadik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?