Kamaszokra hangolva – Harag

A szeretetnyelvek megismerése után haladunk tovább Gary Chapman: Kamaszokra hangolva című könyvével. A szerző szerint sok szülő-kamasz kapcsolat a rosszul kezelt indulatokon csúszik el. Erről szól a most következő két fejezet. A korábbi írásaimat a könyvről itt találjátok. 

Szeretet és harag két szemszögből

 

„A szülőkből többnyire a kamasz felelőtlennek ítélt magatartása, a kamaszokból pedig a szülők igazságtalan és önzőnek tartott viselkedése vált ki haragot.” /Gary Chapman/

Ha a szülő haragszik

Sajnos szülőként sokszor teszünk vagy mondunk olyat, amit később megbánunk. Haragunkban sok kárt tudunk okozni. Gary Chapman szerint meg kell tanulnunk haragunkat a szeretet szolgálatába állítani. Ez elképesztően nehéz feladat, és komoly belsőmunka szükséges hozzá.

A Kamaszokra hangolva című könyvből megtudhatjuk, hogy a harag önmagában nem rossz dolog. Ez is egy érzés, így tehát elfogadható. A harag képes pozitív szerepet betölteni, ha arra irányul, hogy szeretettel helyreigazítsuk egymást.

„A harag káros megnyilvánulásai formái gyakran generációról generációra öröklődnek. De szeretném hangsúlyozni, hogy szakíthatunk a káros hagyományokkal! Minden szülőnek meg kell tanulnia haragját kordában tartani, és megfelelő módon kifejezni. … Csak arra taníthatjuk gyermekeinket, amit mi magunk is megtanultunk.” /Gary Chapman/

A szerző megértő a szülőkkel, hiszen tudja, hogy a leghevesebb indulatokat a családban, különösen a kamaszgyerekeinkkel kapcsolatosan szoktunk érezni. A Kamaszokra hangolva című könyv Kilencedik fejezetében olyan praktikákról olvashatunk, amik által megtanulhatjuk féken tartani indulatainkat, amik segítenek megtörni az ördögi kört.

kép: Pixabay

 

Gary Chapman arra biztatja a szülőket, hogy tanuljanak, hogy taníthassanak. Hiszen saját példánkat adjuk tovább gyermekeinknek. Meglepődünk, amikor kamaszgyerekünk a tőlünk tanult hevességgel és technikával éli ki haragját, pedig mi tanítottuk ezt neki. A szerző szerint fogadjuk el, hogy példa vagyunk, és ennek megfelelően próbáljunk meg uralkodni magunkon.

„Az emberi kapcsolatok terén a szeretet kifejezése és a harag kezelése az a két nélkülözhetetlen készség, amit minden tinédzsernek el kellene sajátítania.” /Gary Chapman/

Ha a kamasz haragszik

A kamaszok indulatkezelésének általában két véglete van: az egyik, hogy visszafojtja, a másik, hogy ránk zúdítja dühét. Gary Chapman szerint az első lépés a felé, hogy segítsünk a serdülőgyermekünknek a helyes indulat kezelésben, az hogy megállapítjuk, hogy hol tart a két véglet között.

„A tinédzser fejlődésére nézve az egyik legártalmasabb veszélyforrás saját felgyülemlett haragja. Egész életre szóló, hasznos útravalóval látjuk el, ha megtanítjuk elfogadni és pozitív módon kezelni haragját. Ehhez időre és gyakorlásra van szükség. Onnan kell indulnunk, ahol éppen tart.” /Gary Chapman/

kép: Pixabay

 

A Kamaszokra hangolva című könyv Tizedik fejezetében a zárkózott és dühöngő tinikkel kapcsolatosan is kaphatunk tanácsokat. Több lépésből áll mindkét módszer, de mindkettő utolsó lépése a kompromisszumos megoldás találása a problémára. Hiszen ez a végső cél, de ez csak meghallgatás és empatikus viselkedés után lehetséges, emeli ki a szerző.

 

A következő fejezetben a függetlenségről és a felelősségről lesz szó. Tarts velem, és meg tudhatod, hogy milyen módon lehet a szeretetnyelvek adta tudást hasznosítani ezeken a területeken!

Ha gondolod, írd meg egy hozzászólásban, hogy neked mi a véleményed a fenti témával kapcsolatosan!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Gary Chapman: Kamaszokra hangolva című könyv Kilencedik és Tizedik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?