Kell a gyereknek a korlát – Határkijelölések 1. rész

Szeretném figyelmetekbe ajánlani Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát című könyvét. Én szeretem ezt a könyvet és sokat adott nekem. Itt olvashatod a korábbi írásokat. A szerző szerint érdemes a határok kijelölését már egészen kicsi korban elkezdeni. A gyereknevelés sarkalatos pontjaira térünk most ki: rendrakás, időhúzás, esti lefekvés és testvér veszekedések.

Határkijelölések a kezdetektől

Türelmes felkészítés

„Nehéz feladat korlátokat állítani a kisgyerek elé, de megéri. … A határok kijelölésével akkor érjük el a kívánt eredményt, ha éreztetni tudjuk a gyerekkel, hogy figyelembe vesszük, tiszteljük az ő igényeit is, de közben azért nem engedjük ki kezünkből a gyeplőt.” /Jan-Uwe Rogge/

A határok kijelölése nem is olyan egyszerű, mint aminek elsőre tűnik. Jan-Uwe Rogge könyvében a korlátok felállításával kapcsolatosan arra hívja a szülőket, hogy ne a tiltások és Nem szabad! szavak legyenek az előtérben. Hanem olyan példákat hozzunk fel, amikből valóban tanulhat a gyermek. Kézzel fogható és konkrét dolgokra kellene itt gondolni. A Kell a gyereknek a korlát című könyvben ezzel kapcsolatos tanácsokat és történeteket olvashatunk olyan szülőkről, akik többszöri próbálkozás után sikeresen megoldottak egy-egy kényes szituációt. Ötleteikből sokat tanulhatunk.

„A határok kijelölésénél sokféle megoldást kell bevetni, mire eltalálja a célravezetőt. … Készüljünk a kísérletek és tévutak hosszú sorára! Egyvalami azonban tilos: sohase tételezzük fel a gyerekről, hogy „szándékosan” rossz!” /Jan-Uwe Rogge/

A rendrakás problémája

A rendrakás valószínűleg minden családban egy sarkalatos kérdés. A gyermekek számára a rend egyáltalán nem olyan fontos kérdés. Ő átlát a káoszon. Egy bizonyos korig még szeme sincsen rá, hogy észrevegye maga körül a kupit. Ez sokszor csatákhoz vezet a szülők és gyerekek között.

„Különbséget kell tenni aközött, hogy valóban nem akar, vagy még nem tud rendet csinálni.” /Jan-Uwe Rogge/

kép: Pixabay

 

Jan-Uwe Rogge arra hívja a szülőket, hogy hamar találjanak ki szabályokat a rendrakással kapcsolatosan. Amikor pedig a gyermek figyelmen kívül hagyja a megállapodást, következetesen éljünk a korábban megegyezett lépésekkel. Ha elég idős már a gyermek, akkor fel fogja fogni a tetteinek következményét, és saját belátása szerint tud majd dönteni, hogy megéri-e neki áthágni egy szabályt.

Ezzel a témával kapcsolatosan szeretném figyelmetekbe ajánlani az Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvet, ami a gyermek környezetének egyszerűsítéséről szól. Többek között a játéktenger redukálásáról. Erről a könyvről és a témáról már írtam Nektek az Anyacipő honlapján. Ez az egyik kedvenc gyereknevelésről szóló könyvem. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

„A legtöbb kiskorú azonban nem tekinti trehánynak magát, csak megvan a saját rendfelfogása.” /Jan-Uwe Rogge/

Én személy szerint teljesen ki vagyok akadva, amikor úgy néz ki a nappali és a gyerekszoba, mintha bombát robbantottak volna. Persze, amikor kérem, hogy tegyenek rendet, akkor megy a nyafogás. Én azzal még játszani akarok játszmák. Nálunk bevett szokás, hogy addig nincs mese, amíg nincs rend. Így meg van a motiváció, de sokszor akkor inkább nem néznek mesét. Jó lenne beleépíteni a napi rutinba a rendrakást, mert tényleg néha hatalmas a kupi. Elképesztő, hogy egy pár óra alatt mekkora rendetlenséget tudnak csinálni. Az Egyszerűbb gyermekkor című könyv kapcsán én is sokszor feleztem már a játék mennyiséget, de szerintem még mindig ránk férne. Ez is egy következő projektem! 🙂 Mindenkit bíztatok a játékok félrerakására. A végeredmény szuper és megéri!

Időhúzás, avagy jó mulatság a lassúság

Valószínűleg nem sok olyan szülő van, akit nem idegesít a gyermek lassúsága akkor, amikor éppen sietni kell valahová, oda kell érni az óvodába, iskolába. A gyermek radarja persze tökéletesen működik, és tudják, hogy ez mennyire bosszant minket, ezért előszeretettel táncolnak az idegeinken.

kép: Pixabay

 

Jan-Uwe Rogge szerint eljön az a kor, amikor már a gyermeknek vállalnia kell a felelősséget a döntéseiért, és nekünk szülőknek nem szabad őt, folyton „megmenteni”. Az előre megszabott határok és azok átlépésének következménye ezekben az esetekben is irányt mutathatnak a család számára.

„Sok szülő személyes felelősséget érez a gyerek késéseiért vagy egyéb rossz szokásáért. A kiskorú nem is látja szükségesnek, hogy változtasson a magatartásán, hiszen tudja, hogy az utolsó pillanatban ott terem mellette a mentőangyal, és ha bosszankodva is, de elsimítja a dolgokat.” /Jan-Uwe Rogge/

Én sokszor veszem észre magamon, hogy igazából olyanon húzom fel magam, ami a gyerek számára teljesen lényegtelen. A kisebbek még nem értik az idő fogalmát, egyáltalán nem zavarja őket, hogy ha elkésünk valahonnan. Az nem az ő gondja. Ilyenkor döbbenek rá arra, hogy nekem kell kreatívnak lennem és időben elkezdeni készülődni. Időben felhívni a figyelmét arra, hogy lassan indulunk. Persze notórius késő vagyok, szóval soha sincs elég korán, hogy elkezdjek készülődni. 🙂 De így legalább van kire fogni. 🙂

Esti lefekvés körüli mizéria

Az esti lefekvés egy másik kényes pontja a napnak. A gyerekek különböző okokból szeretnék elhúzni az időt, illetve az éjszakai felriadásoknak is számtalan oka lehet. Az anyukák között keringenek mindenféle anekdoták és módszerek, amikkel sikerült elejét venni a káosznak. A Kell a gyereknek a korlát című könyvből meg tudhatjuk, hogy a gyermek vérmérséklete és alvási igényei nagyban befolyásolja az alvási szokásait. Érdemes észben tartani, hogy nincs csoda módszer. Ami valakinél bevált, nálunk lehet, hogy nem fog. A cél persze az, hogy mindenki számára pihentető legyen az éjszaka. Ezzel kapcsolatosan lát el Bennünket pár tanáccsal a szerző. Leszögezi viszont, hogy mindenkinek egyéni megoldást kell találnia a kialakult helyzetre.

„A legtöbb családban előfordulnak lefekvéssel, éjszakai felriadással kapcsolatos nehézségek, aminek nem mindig az elhibázott nevelés az oka. A gyerek vérmérséklete és lelkiakarata is közrejátszhat az efféle problémák felmerülésében. Ezért se várjunk csodát kizárólag a pedagógiai módszerektől.” /Jan-Uwe Rogge/

kép: Pixabay

 

A szerző szerint a lefektet határok ezekben az esetekben is segítségünkre lehetnek. Hiszen keretet adnak a gyermek viselkedésének. Számunkra pedig ad egy kapaszkodót, amihez nyúlhatunk.

Szerintem az esti mizéria sokszor egy pár rossz döntésen múlik, ami aztán elindítja a dominók sorozatát. Az ember itt-ott egy kicsit elkalandozik, megengedő, beszélget. Aztán egyik pillanatról a másikra eltelik egy csomó idő, és már rég aludni kéne. Ilyenkor bekapcsol a szigorú szülő üzemmód és mindenen zsörtölődöm. Pedig eddig minden jókedvűen telt. Eléggé szégyellni való viselkedés szerintem, hiszen én is partner voltam a csúszásban. Ezt a részt nem szeretem, igyekszem elkerülni.

Testvérek, viszályok, féltékenység

„A szülő nyilván igyekszik egyenlően elosztani szeretetét a gyerekei között, de nem kezeli őket egyformán. Ez teljesen magától értetődő és nagyon is szükségen. … Egy-egy gyerek szemszögéből nézve ez nem tűnik mindig igazságosnak. De gondolják meg: ha sikerülne is mindegyik gyereküknek egyazon pillanatban a kedvére tennünk, még mindig maradna valaki, aki a rövidebbet húzza – mégpedig ön, kedves szülő! /Jan-Uwe Rogge/

A testvérviszályok igazából teljesen megszokott jelenségek. Valószínűleg minden családnak meg vannak a történetei, amiket az együtt töltött évek alatt figyeltek meg. A féltékenység, verekedés, harcok mindennaposak, de jó esetben legalább ennyi a nyugodt, békés és vidám pillanat is. Ezeket ne felejtsük el.

kép: Pixabay

 

A gyerekek családban betöltött pozíciója a számukra létkérdés. Ennek alapján határozzák meg Önmagukat a világban. Ez alapján tanulják meg a társas együttélés alapjait. Ennek segítségével sajátítják el a szocializációhoz szükséges magatartást.

A Kell a gyereknek a korlát című könyvben több esettanulmányon keresztül érthetjük meg a szerző filozófiáját. A tanácsait el tudjátok olvasni a könyv Negyedik fejezetében. Érdekes olvasmány! Fontos itt is, hogy a testvérrel kapcsolatos viselkedésre előre kijelölt szabályok segítségünkre lehet, és számon kérhetővé teszi a közös megegyezésben résztvevő feleket.

„Az a pedagógiai elv, hogy neveljük egyformán a gyerekeinket, ellentmond annak az alapkövetelménynek, hogy fogadjuk el mindegyiket olyannak amilyen, és segítsük őket önálló személyiségük kifejlesztésében.” /Jan-Uwe Rogge/

 

A következőkben további olyan eseteket veszünk sorra, amikor a határok kijelölését tanácsolja a szerző! Tarts velem és megosztom veled Jan-Uwe Rogge további gondolatait!

Szívesen fogadom a hozzászólások között, hogy ha leírod, hogy mit gondoltok a fent leírt tanácsokról!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek korlát című könyv Negyedik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük