Harmat Kiadó, 2010
259 oldal
A kiadó honlapján lehet a könyvről még több infót megtudni:
A könyv a kiadó honlapján kapható, illetve a nagy könyvesboltok kínálatában is megtalálható. Ezenkívül használtan, antikváriumban vagy a könyvtárban biztosan beszerezhető, ha valakinek felkeltette az érdeklődését.
A borítón az alábbi címkiegészítés olvasható:
Mikor mondjunk igent és mikor mondjunk nemet gyermekeinknek?
Fülszöveg
Az ember jelleme egyben a sorsa is, vallja a pszichológus és családterapeuta szerzőpáros, akik arra keresnek választ, miként állíthatók a határok a jellemformálás szolgálatába.
„Mivel a határok nem születnek együtt a gyerekekkel, a szüleinkkel való kapcsolaton keresztül kell beépülniük a személyiségünkbe.
A gyerekek csak úgy tanulhatják meg, hogy kik ők, és miért tartoznak felelősséggel, ha szüleik egyértelmű határokat húznak, és elősegítik, hogy ők is kialakítsák a maguk határait.
A világos határoknak köszönhetően számos nélkülözhetetlen vonás alakul ki a gyerekekben:
– megismerik önmagukat, kialakítják saját identitásukat,
– megtanulják, miért kell felelősséget vállalniuk, és miért nem
– képesek lesznek jó döntéseket hozni,
– megértik, hogy ha jól döntenek, a dolgok jól alakulnak, míg ha rosszul választanak, negatív következményekre számíthatnak,
– képesek lesznek a szabadságon alapuló, valódi szeretetre.”
Értékelés és személyes tapasztalat a könyvvel kapcsolatban
Egy könyv 10 éve változatlan formában
Döbbenten konstatáltam az internetes keresgélés során, hogy a Gyerekhatárok című könyv először 2010-ben jelent meg magyarul, azóta tizenegyszer adták ki újra.
Nem azért lepődtem meg, mert 10 év olyan sok, hanem mert annyira mai és aktuális könyvről van szó, hogy nem gondoltam, hogy ilyen „régen” íródott. Az elmúlt 10 évben szerintem rengeteget változott a világ, illetve a mai gyerekek nevelése sok új kérdést vett fel. Mégis Henry Cloud és John Townsend könyvének mondanivalója és tanácsai nagyon is modernek, képesek megszólítani a mai szülőket szerintem.
Határvonalak sorozat
A Gyerekhatárok című könyv a szerzők könyvsorozatának egyik része. A Határvonalak jeligével megjelölt könyvek közül mi csak a két vastagan szedett könyvvel fogunk foglalkozni itt a blogon, viszont akiket megérintett a szerzők határokkal kapcsolatos gondolatvilága, nekik szerintem a többi könyv is tetszeni fog.
A Gyerekhatárok című könyv bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy a szerzőpáros a Határink című könyvükkel lettek ismertek. Az olvasók többször feltették nekik azt a kérdést, hogy hogyan lehetne alkalmazni a Határink című könyvben olvasható tanácsokat a gyereknevelésben, így születettek meg a Gyerekhatárok, később pedig a Kamaszhatárok című írások.
Én személy szerint nem olvastam a Határink című könyvet, viszont szívesen elolvasnám, annyira megfogtak a Gyerekhatárok című könyvben olvasható gondolatok. Úgy gondolom, hogy érdekes önismereti tudásra tennék szert általa.
Hogyan találkoztam a Gyerekhatárok című könyvvel?
Már szemeztem egy ideje a Gyerekhatárok és Kamaszhatárok című könyvekkel, amikor az egyik Harmat Kiadótól való rendelésem során Gary Chapman Kamaszokra hangolva című könyv helyett John Townsend Kamaszhatárok című könyvét kaptam kézbe. Mikor jeleztem a tévedést a kiadónak, szóltak, hogy cserecsomagban van lehetőségem visszaküldeni a tévesen postázott kiadványt. Én viszont úgy döntöttem, hogy megtartom és kértem mellé a Gyerekhatárok című könyvet is.
Egyrészt amúgy is terveztem, hogy beszerzem őket a blog miatt, másrészt pedig belelapozva a Kamaszhatárok című könyvbe, felkeltette az érdeklődésemet.
Ajánlás
Minden szülőnek nagy szeretettel tudom ajánlani a Gyerekhatárok című könyvet. Különösen azért, mert egy olyan szemléletmódot szeretne átadni, ami szerintem nagyon érdekes és elgondolkodtató.
A gyereknevelés sokszor nehéz és kihívásokkal teli feladat. A szülők általában gyorsan használható tanácsokat várnak a „szakértőktől”. Henry Cloud és John Townsend könyve alapvetően elméletinek és filozofikusnak mondható. Ez nem jelenti azt, hogy tudományos és nehéz olvasmány, sőt az sem, hogy nem kapunk benne gyakorlati tanácsokat.
Inkább arra akartam utalni, hogy ez a könyv inkább egy újfajta látásmódot próbál átadni az anyukáknak és az apukáknak. Külön kiemelném az apukákat, mert szerintem a Gyerekhatárok című könyv kifejezetten tetszene a férfiolvasóknak.
Miben tud újat adni ez a könyv?
Henry Cloud és John Townsend Gyerekhatárok című könyvükben arra vállalkoztak, hogy bemutassák nekünk a határok fontosságát és jelentőségét a gyereknevelésben. Nyilván a határok hangsúlyozásával nincsenek egyedül a szakmában, viszont az a szemléletmód, ahogy megközelítik ezt a témát szerintem nagyon érdekes és értékes.
Egy rövidebb bevezető után, kb 50 oldal, a szerzők bemutatják nekünk a gyerekekkel kapcsolatos határok tíz törvényét:
- A vetés és aratás törvénye
- A felelősségvállalás törvénye
- Az erő törvénye
- A tisztelet törvénye
- A motiváció törvénye
- A mérlegelés törvénye
- A proaktivitás törvénye
- Az irigység törvénye
- Az aktivitás törvénye
- Az őszinteség törvénye
Azt gondolom, hogy eléggé beszédesek ezek a címek, a bejegyzésekben részletesebben be is fogom Nektek mutatni őket. A törvény szótól pedig nem kell megijedni. Ezek leginkább a határok kijelölésének fontosságára utalnak az adott területen.
Mindegyik törvény egy személyiségjegyet emel ki, amiket érdemes megtanítanunk gyermekinknek. A szerzők leírják, hogy ehhez milyen szülői magatartás, nevelési elvek, illetve határozott határok szükségek. Korábban nem is gondoltam arra, hogy ilyen oldalról közelítsem meg a gyereknevelést.
Például, ha az a probléma, hogy a gyermek nem őszinte fontos dolgokban, akkor tanácsokat kaphatunk arra, hogy hogyan lehet ezt kezelni megfelelő határok kijelölésével. Vagy, ha a gyermek nem eléggé motivált, hogy elvégezze a feladatait, akkor a könyvből megtudhatjuk, hogy ezt milyen határok kialakításával lehet jó irányba terelni.
„Könyvünkben nem annyira a gyermek nevelésére helyezzük a hangsúlyt, inkább arra, hogy szülőként mi magunk, hogyan viselkedjünk a gyermekünkkel való kapcsolatban.” /Dr. Henry Cloud & Dr. John Townsend/
Miért olyan fontosak ezek a törvények?
Henry Cloud és John Townsend Gyerekhatárok című könyvükben arra hívják fel a figyelmet, hogy az életben való boldoguláshoz szükséges jellemvonások közül sok olyan van, amik nincsenek „alapjáraton kódolva” gyermekeinkben és ezeket nekünk kell megtanítani nekik. Pl.: a felelősségvállalás, a tisztelet, az előbb említett őszinteség vagy a mérlegelés stb.
„Figyelmünk középpontjában … nem annyira a problémák, mint inkább azok az alapelvek állnak, amelyek segítségünkre lehetnek abban, hogy gyermekeinket a saját életükért való felelősségvállalásra ösztönözzük.” /Dr. Henry Cloud & Dr. John Townsend/
A lényeg tehát nem a jelenlegi helyzet megoldásán van, hanem inkább a távlati célokon. Például, hogy ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk felnőve felelősséget vállaljon a tetteiért, akkor a szerzők szerint ezt tanítsuk meg neki megfelelő korlátok segítségével. Lehet, hogy először ellen fog állni, hiszen nem ehhez van hozzászokva, de a szerzőpáros szerint egy idő után magáénak fogja érezni ezt a határt és sajátjaként fogja kezelni. Vagyis számíthatunk rá, hogy később a munkahelyén és a párkapcsolatában is felelősségteljesen fog viselkedni.
„Határokat húzni és fenntartani nem könnyű vállalkozás, de megéri a fáradozást.” /Dr. Henry Cloud & Dr. John Townsend/
Mielőtt valakik azt gondolnák, hogy ezek a határdolgok valamilyen nagyon diktatórikus és tekintélyelvű nevelési stílusról árulkodnának, azokat szeretném megnyugtatni, hogy a Gyerekhatárok című könyv egyáltalán nem leuraló korlátokról szól. A könyvet átitatja az ember és az egyén szeretete. A szülő-gyerek szeretetkapcsolat fontossága, illetve az érzelmek tiszteletben tartása.
Személyes vélemény
Nekem nagyon tetszett a Gyerekhatárok című könyvben, hogy újfajta megközelítésben ismerhetjük meg a gyerekkorban elsajátítandó legfontosabb jellemvonások. A határok tíz törvényét pedig különösen érdekesnek tartottam.
Először egy kicsit furák voltak számomra ezek a törvények, és nem értettem, hogy hová szeretnének kilyukadni a szerzők. Amikor elkezdtem benne meglátni a rendszert és az értékes mondanivalót, akkor teljesen magával ragadott ez a fajta szemléletmód.
Leghasznosabb tanulság az volt számomra, hogy a szerzők szerint ezek a fontos személyiségjegyek akkor fognak beépülni a gyermekünk jellemébe, ha egyértelmű határokat jelölünk ki a viselkedését tekintve. Hiszen miért legyen egy gyerek őszinte vagy tisztelettudó, ha nincs következménye annak, hogy hanem az. Miért változtatnak viselkedésén, ha úgyis megkapja, amit szeretne.
„Nem elég tanítanunk gyermekünket a határokkal kapcsolatban, hanem nekünk magunknak kell határrá válnunk számára, és olyan következményeket kell szabnunk, amelyekből megértheti, hogy az ő életét neki kell kézben tartania nem nekünk.” /Dr. Henry Cloud & Dr. John Townsend/
Isten, Jézus és a keresztény vallás közel áll hozzám, ezért külön élmény volt számomra, hogy a könyvben rengeteg bibliai hasonlat és idézet található. Isten és Jézus tanítását többször párhuzamban hozták a szülő-gyerek kapcsolattal. Azok számára, akiknek a vallás nem olyan fontos, talán nem ez a könyv való. Viszont, akik nyitottak új gondolatokra, szerintem nem feltétlenül kell vallásosnak lenniük ahhoz, hogy átérezzék Henry Cloud és John Townsend mondanivalójának fontosságát.
„Isten, a mennyei Apa szívén viseli, hogy gyermekünk érett, felelősségteljes és önuralommal bíró személlyé érjen, s ezt rajtunk keresztül szeretné elvégezni. Forduljunk hozzá szükségünkben, és kérjünk tőle segítséget és útmutatást.” /Dr. Henry Cloud & Dr. John Townsend/
A kedvenc idézetem a könyvből:
„A gyermeknek érzelmi kapcsolatra, támogatásra és szeretetre van szüksége. A határok kijelölése nem a szeretet alternatívája, hanem a szeretet eszköze. Legyünk jó kapcsolatban gyermekünkkel, és erősítsük meg őt abban, hogy szeretjük és törődünk vele. Álljunk mellette örömében és bánatában, még akkor is, ha éppen haragszik ránk, vagy csalódott bennünk. Az ilyen kapcsolat jó alapul szolgál a fejlődéshez.” /Dr. Henry Cloud & Dr. John Townsend/
Először a határokról fontosságáról és jelentőségéről lesz szó. Tartsatok velem, hogy bemutassam Nektek Henry Cloud és John Townsend bevezetőként szánt gondolatait!
Ha gondolod, írd meg hozzászólásban, hogy ha van valamilyen tapasztalatod a könyvvel kapcsolatban!