Vekerdy Tamás: Jól szeretni

kép: Nyitott Akadémia

 

Kulcslyuk Kiadó, 2013

256 oldal

A kiadó honlapján lehet a könyvről még több infót megtudni.

Nyitott Akadémia – Jól szeretni

A könyv a kiadó honlapján kapható, illetve a nagy könyvesboltok kínálatában is megtalálható. Ezenkívül használtan, antikváriumban vagy a könyvtárban biztosan beszerezhető, ha valakinek felkeltette az érdeklődését.

 

A borítón az alábbi címkiegészítés olvasható:

Tudod-e, hogy milyen a gyereked?

 

Fülszöveg

Megismerlek és elfogadlak.

Olyannak, amilyen vagy.

A te teljes világodat.

Aki jól szeret, az megismer és elfogad

– saját világát kitágítja a másik felé.

Befogadja őt.

 

“Ha az embernek olyan szerencséje van, hogy valakit is érdekelni kezd, amit itt vagy ott mondott, leírt, és úgynevezett ‘előadásokra’ hívják, akkor azt kell átélnie, hogy ezeknek az együttléteknek, legalábbis az ő számára, a hasonlíthatatlanul jobb, felpezsdítőbb, szórakoztatóbb része az, amikor a megjelentek elmondják kérdéseiket, aggályaikat, ellenvetéseiket, egyszóval megnyilatkoznak. Nagyszerű érzés hallani, amikor a négy-ötszáz fős (esetleg nagyobb) hallgatóságból egy kedves nő vagy férfi feláll, és bevilágító erővel mondja el személyes tapasztalatait, személyes példáját, ami megeleveníti az egész együttlétet.

Ebben a könyvben a találkozásoknak ezt a részét, illetve a kérdésekre adott válaszokat találja meg az Olvasó. Nem kérdés-felelet formájában, hanem a kérdéseket, az elmondott eseteket is beledolgozva az egyes témákról szóló részecskékbe. (Így hát szerzőtársak vagyunk – hat-nyolc év néhány száz megszólalójával.)

Míg az előző kötetben, az Érzelmi biztonságban az előadások válogatása jelent meg, itt ezeké a közös beszélgetéseké.

És, igen, ezek a beszélgetések mindig abba az irányba mutattak, hogy miképp is kellene, hogyan is lehetne ezt az együttélést – a gyerekkel és tágabban: egymással – jól csinálni, hogyan is lehetne jól szeretni. Akármerre ágaznak is el az egyes témák, a mélyükben mindig ez a kérdés lapul. Ott húzódik meg, és sokszor felfűti a beszélgetést.

Kicsit szorongok. Vajon ebből a felfűtöttségből sikerül-e itt, a következő lapokon valamit is visszaadni?”

Vekerdy Tamás

 

Értékelés és személyes tapasztalat a könyvvel kapcsolatban

Könyvsorozat

Vekerdy Tamás híres magyar gyermek-pszichológus. Országszerte rengeteg előadást tart szülőknek és pedagógusoknak.

Az előadásokról három könyv készült (eddig). Az Érzelmi biztonság című könyvvel legutóbb foglalkoztunk. Most a Jól szeretni című könyv következik, és ezután a Belső szabadság.

A Jól szeretni című könyvbe belelapozva azonnal látszik, hogy egy olyan szakember írta, aki a praxisa során a gyerekneveléssel kapcsolatos “részterületek” különböző problémáival találkozik. Nem pedig csak az egyik problémakör specialistája. Könyvében pedig ezekkel a szerteágazó témakörökkel kapcsolatosan kaphatunk tanácsokat, oly módon, ahogyan azt már az Érzelmi biztonság című könyvben megismerhettük. A könyvben szereplő témák például az önbizalom, irigység, verés, gyász, kövérség. A bejegyzések során mindegyiket külön-külön bemutatom majd Nektek.

Hogyan találkoztam ezzel a könyvvel?

Vekerdy Tamás Jól szeretni című könyvét az egyik karácsonyra kértem magamnak a férjemtől. Nagyon tetszett a címe, illetve nagyon érdekeltek Vekerdy Tamás gondolatai.

Ebben az időszakban veszélyeztetett terhes voltam, és rengeteget kellett feküdnöm, szóval a sok sorozatnézés 🙂 mellett faltam a könyveket. Valószínűleg sokára lesz újra ilyen időszak az életemben. Talán ha majd nyugdíjas leszek. 🙂

Személyes vélemény

Én személy szerint nagyon szerettem a Jól szeretni című könyvet. Vekerdy Tamás véleménye a dolgokról számomra mindig nagyon érdekesek és elgondolkodtatóak. Nem mondom, hogy mindenben egyetértek vele, de ha már gondolkodásra hívott a könyvével, akkor szerintem már elérte a kívánt hatást. A témák tényleg nagyon szerteágazóak és sok-sok megfontolandó tanácsot kaphat az olvasó.

kép: Facebook

 

Az egyik kedvenc fejezetem a könyvből a Mi van? címet viseli. Ebben olyan megdönthetetlen tűnő állításokat „támad” meg a szerző, amikről azt gondolhatjuk, hogy ha mi nem idomulunk a divathoz, akkor nem is vagyunk jó anyák. Csak hogy párat említsek ezek közül: hordozókendőben hordozás, szoptatás-tápszer kérdés, együttalvás. A szerző szerint az a gond ezekkel, hogy a divatból mánia lett. Ha dogmatizáljuk ezeket a dolgokat, akkor olyan súlyt helyezünk egymásra szülőként, aminek nehéz megfelelni.

Szerintem nagyon fontos lenne, ha az anyukáknak és apukáknak több önbizalmuk lenne, és jobban hinnének magukban és ösztöneikben. Természetesen nem felelőtlenül. A szülőség nehéz dolog, és elképzelhetetlen mindent jól csinálni. Vekerdy Tamás könyvében megmutatja, hogy szerinte hogyan kellene jól szeretni gyermekeinket. A szerző olyan szeretetre buzdítja a szülőket, ami erős, tisztelettel teli, és szabadságot ad. Hiszen a nevelés alapkérdése a következő két állításban foglalható össze:

        • Legyél, aki vagy, én ehhez foglak hozzásegíteni!
        • Legyél, akivé én akarlak tenni!

„Az igaz szeretet … a másik ember … személyiségét ismeri el és fel, szabadságot ad neki; szabadon hagyja. … Jól tehát akkor szeretünk, ha szabadságot adunk a szeretett személynek, ha azt mondjuk neki, legyél, aki vagy, és ezzel előresegítjük őt életútján.” /Vekerdy Tamás/

Ajánlás

Az Érzelmi biztonság című könyv után a Jól szeretni című könyvet is csak ajánlani tudom minden anyukának és apukának. A könyvben szereplő különböző témákról érdemes gondolkodni és jó beszélgetési alapot adhatnak a családnak, vagy akár szülő csoportoknak is.

A Jól szeretni című könyvet szerintem érdemes elolvasni, hiszen sok ötletet és önbizalmat meríthetnek belőle a szülők. Talán célszerű az egyes témák után szüntet tartani az olvasásban, hogy leülepedjenek az olvasottak és magunk is elgondolkodjunk a felvetéseken, akár együtt a párunkkal, akár egyedül is.

Akiknek felkeltették az érdeklődését Vekerdy Tamás gondolatai, az szerencsés, hiszen személyesen is találkozhat vele az általa tartott előadások során. A Nyitott Akadémia honlapján ezekről a rendezvényekről többet is meg lehet tudni. Én személy szerint nem voltam még ilyen előadáson, de az aktuális témákban sokszor elszoktam olvasni a szerző által írt cikkeket, illetve Facebook-on is követem az oldalát. /Frissítés! 2019.10.09-én Vekerdy Tamás meghalt. Sajnos így a friss írások és az előadások sorozatának is vége lett. Nyugodjon békében! Hálás szívvel emlékezzünk rá!/

 

A kedvenc idézetem a könyvből:

„Ha az ember szeret, látja azt, amiben őszintén gyönyörködni tud. Akkor is, ha a felszíni tulajdonságot esetleg nem tűnnek vonzónak. Szeressünk mögé! Szeressünk fölé! Ott mindig van valami, ami nagyrabecsülésünkre és csodálatunkra méltó.” /Vekerdy Tamás/

 

Az önbizalom témájával foglalkozunk először. Tartsatok velem, hogy Vekerdy Tamás gondolatait bemutathassam Nektek!

Ha gondolod, írd meg hozzászólásban, hogy ha van valamilyen tapasztalatod a könyvvel kapcsolatban!

 

Vekerdy Tamás: Jól szeretni című könyvről írt bejegyzések

ÖnbizalomLelki és testi nehézségek
Művészettel nevelniApagondok
Elkényeztetés, irigység, verésModern gyereknevelés
Divatok és mániákPénzügyi nevelés