Dr. Kádár Annamária: Mesepszichológia 2

kép: Nyitott Akadémia

Kulcslyuk Kiadó, 2014

349 oldal

A kiadó honlapján lehet a könyvről még több infót megtudni:

Nyitott Akadémia – Mesepszichológia 2

A könyv a kiadó honlapján kapható, illetve a nagy könyvesboltok kínálatában is megtalálható. Ezenkívül használtan, antikváriumban vagy a könyvtárban biztosan beszerezhető, ha valakinek felkeltette az érdeklődését.

 

A borítón az alábbi címkiegészítés olvasható:

Útravaló kényes nevelési helyzetekhez

Tíz vadonatúj EQ-fejlesztő mesével

 

Fülszöveg

A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentráltam. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a “kényes” nevelési helyzeteket veszem górcső alá, amelyekben csak a hiteles szülői jelenlét hozhat valódi megoldást. A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is – a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal.

Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben – és azt is, hogy mikor adjuk fel. Bár egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni, rólunk mesél az is, hogy melyik az a konfliktushelyzet, ami drámai feszültséget okoz bennünk, és az is, hogy mit kezdünk vele. A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések – és egyben lehetőségek is a továbblépésre. Felhívják a figyelmünket arra, hogy miben kell változnunk, fejlődnünk. Igen, ha engedjük, gyermekünk átírja a történetünket – és ebben a folyamatban mi válunk tanulóvá.

Mesepszichológia 2

Második könyvemben túlnyomórészt azokról a nevelési kérdésekről írok, amelyekkel kapcsolatban a legtöbbször kértek tőlem tanácsot az elmúlt évek során, és igyekszem megmutatni azt is, hogy miként jelennek meg ezek a helyzetek a mesékben. Korcsoportokra és témakörökre lebontva ajánlok olyan, valóban magas színvonalú, magyar és külföldi szerzők által írt meséket, melyeknek meggyőződésem szerint jó hasznát vehetjük a problémák megoldásában.

A kötet tíz újabb, általam írt érzelmi intelligencia fejlesztő mesét is tartalmaz a 4-9 éves korosztály számára. Nagy kedvvel folytattam Lilla és Tündérbogyó történetét, akik számos újabb kaland során fedezik fel a külső és belső világot.

Értékelés és személyes tapasztalat a könyvvel kapcsolatban

A mesepszichológia

Kádár Annamária neve összefonódik a mesepszichológiával. Eddig megjelent könyveinek címében mindig szerepel ez a szó:

A mesepszichológia saját értelmezésem szerint nem más, mint egy olyan megközelítés vagy szemléletmód, ami a meséken keresztül próbálja meg megérteni és megérinteni a gyerekeket. A Mesepszichológia című könyv elsősorban a gyerekek világának megismeréséről, a mesék fontosságáról és az érzelmi intelligencia fejlesztéséről szól.

Az első könyvnek a bemutatásakor írtam Nektek arról, hogy Kádár Annamária szerint a mesék világa, szereplői és fordulatai állnak a legközelebb a gyerekek gondolkodásához. Hiszen őket még elsősorban az érzelmeik irányítják. Számukra a valóság és a fantázia sokszor még összemosódik.

A szerző kiemeli, hogy a mesék lassan és hosszútávon hatnak, úgy, hogy megérintik a gyermekek fantáziáját. Közben pedig fejlesztik az érzelmi intelligenciájukat, így segítik őket az életben való boldoguláshoz.

Hogyan segíthet nekünk ez a tudás a nevelésben?

Erre a kérdésre keresi a választ Kádár Annamária Mesepszichológia 2 című könyvében. Praxisa során sok-sok emberrel, élethelyzettel, szülő-gyerek kapcsolattal találkozott. Az így szerzett tudását szeretné megosztani velünk, úgy hogy összegyűjtötte azokat a kényes nevelési helyzeteket, amikkel leggyakrabban találkozik munkája során:

        • Engedékeny vagy szigorú nevelés?
        • Dackorszak
        • Testvérféltékenység
        • Félelmek, szorongások kezelése gyerekkorban
        • Veszteségélmények feldolgozása

„Számos olyan kérdésre kitérek, amelyek tapasztalataim szerint különösen nagy súllyal befolyásolják gyermekünk életmeséjének alakulását, és igyekszem körüljárni, hogy az érzékeny, „kényes” nevelési helyzetekben miként támogathatjuk őt a legjobban.” /Dr. Kádár Annamária/

Mindegyik témakör bemutatása után pontokba szedett tanácsokat ad nekünk a szerző arra nézve, hogy hogyan próbáljuk meg kezelni ezeket a helyzeteket. Ezenkívül a mesék támogató és gyógyító hatására is felhívja a figyelmet.

Személyes tapasztalat

Bevallom őszintén először egy kicsit furcsállottam azt a gondolatot, hogy a mesék segíthetnek a nevelésben. Azt gondoltam, hogy az egyik kikapcsolódás, a másik pedig a kőkemény élet.

A Mesepszichológia című könyv elolvasása után azonban beláttam, hogy a meseolvasás sokkal többről is szólhat, mint hogy kellemesen eltöltjük az időt.

A Mesepszichológia 2 című könyv elolvasása után pedig arra jöttem rá, hogy Kádár Annamária sokkal több annál, mint hogy a mesék fontosságának hangsúlyozása miatt legyen ismert. Pszichológiai tapasztalata, megfigyelései és munkája során megoldott kihívásai nagyon bölccsé és hitelessé tették őt a gyereknevelés kérdéseiben.

Dr. Kádár Annamária – kép: Nyitott Akadémia

 

Az első kötet is nagyon magas színvonalú. Rengeteg hivatkozással és idézettel ismerhetjük meg az elméleti tudást. A második kötet pedig annyira részletes és pontokba szedett tanácsokkal van tele, hogy szerintem mindenki megtalálhatja benne azt az irányt, amerre elindulhat, ha gondokba ütközik.

Fontos megjegyezni, hogy ne merőben új és reform ötletekre számítsatok a gyereknevelés tekintetében. Inkább egy letisztult, témákra lebontott és pontokba szedett gyűjteményt fogtok találni a könyvben, ami segít megérteni a gyerek helyzetét és az ő lelkivilágából kiindulva keresi a kiutat.

Külön kiemelném, hogy van egy egész fejezet, ahol témákra és korokra lebontva mesekönyv ajánlókat kaphatunk a szerzőtől. Nagyon hasznos gyűjtemény. Főleg most, amikor annyi könyv van a piacon, hogy a bőség zavarában nem is tudjuk, hogy melyik az értékes olvasmány. Nagyon tetszett nekem ez a rész. Sok könyvet bekarikáztam a listáról!

Ajánlás

A Mesepszichológia 2 című könyvet minden szülőnek csak ajánlani tudom. Azoknak is, akik olvasták az első kötetet és azoknak is, akik nem. Ebben a két könyvben is bebizonyosodik, hogy az elmélet és a gyakorlat között óriási különbség lehet. Attól még hogy elméletben megértettük a gyermekünk gondolkodásmódját, még nem biztos, hogy sikerül felmérnünk, hogy éppen mire van szükség egy adott szituációban.

„Mielőtt megházasodtam, hat elméletem volt a helyes gyermeknevelésről. Most hat gyermekem van, és nincs egyetlen elméletem sem.” /John Wilmot XVII. századi költő/

Kádár Annamária munkája során látja, hogy a családok gondokkal küzdenek. Viszont azt is tudja, hogy nincs tuti recept, nincs univerzális megoldás. Saját elmondása szerint sokszor azt kérik, hogy általánosan használható tanácsokat adjon. Nem szeretne senkit se lelombozni, de ilyen megoldás nincs. Fontos, hogy megértsük, hogy minden gyermek és minden élethelyzet más. Ami szükséges az a hiteles szülői jelenlét.

„A gyermeknevelés folyamatos vita tárgya, olyan, mint a legjobb sütemény receptje: mindenki a sajátjára esküszik.” /Dr. Kádár Annamária/

Olvasóként tehát olyan pszichológiai és gyermekközpontú meglátásokkal találkozhatunk Kádár Annamária könyvében, amik segítenek nekünk jobban megismerni gyermekünk lelkivilágát. Ezzel a tudással pedig a negatív viselkedés kiváltó okait is könnyebben megkereshetjük.

„A gyermek viselkedésproblémája mindig csak a jéghegy csúcsa, és ha szűk látókörű nevelőként, pedagógusként csak ezt próbálom értelmezni, nem találom meg a valódi megoldást.” /Dr. Kádár Annamária/

A nevelés egyben tanulás

A szerző tehát olyan alapértékeket oszt meg velünk könyvében, amik a kényes nevelési kérdésekben segíthetnek. Az egyik kedvenc fogalmam a könyvből a helyzetfüggő nevelés. A szerző elmélete szerint nem csak végletekben szabad gondolkodni, amikor gyereket nevelünk. Használjuk az ösztöneiket, az eszünket, a kreativitásunkat, és az adott helyzetnek megfelelően próbáljunk meg reagálni.

„Tájékozódjunk alaposan, aztán szülői ösztöneinket is latba vetve döntsük el, hogy ennek a gyereknek, a mi gyerekünknek mire van szüksége.” /Dr. Kádár Annamária/

A Mesepszichológia 2 című könyv bevezetőjében arról olvashatunk, hogy szülőként a saját nevelései módszereim és tettem rólam mesélnek. A nevelés során sokszor csak a gyerekre fókuszálunk, pedig egy-egy szituáció és a szülőként megélt érzelmeim rólam is sokat elárulnak. Kádár Annamária szerint érdekes megfigyelni, hogy hogyan oldom meg leggyakrabban a problémákat, megbízom-e a gyermekemben, képes vagyok-e rugalmasan alkalmazkodni, melyek azok a helyzetek, amik a legnagyobb feszültséget tudják okozni bennem. A gyermekünk nagyon pontosan felismeri és tudja a gyenge pontjainkat. Nem bosszantani akar. Fontos, hogy meglássuk ezekben a fejlődésre való lehetőséget. Fogalmazzuk meg, hogy miben kellene változnunk. Így válunk mi is tanulóvá.

„A gyereknevelésről vallott gondolataim, a nevelésben alkalmazott módszereim mind-mind engem mesélnek.” /Dr. Kádár Annamária/

Vágjunk hát bele a tanulásba. Először a gyereknevelés alapjaival ismerkedhetünk meg, azután pedig a kényes nevelési helyzetekre térünk ki egyesével!

 

A kedvenc idézetem a könyvből:

„A gyermeknevelés olyan, mint a foci: mindenki „ért hozzá”, és éles szemmel fedezi fel mások hibáit.” /Dr. Kádár Annamária/

 

Milyen erőforrásokra van szükség a gyerekneveléshez? Az engedékeny vagy szigorú nevelés a jobb? Ezekről a fontos kérdésekről lesz szó legközelebb! Tarts velem Kádár Annamária gondolatainak megismerésénél!

Ha gondolod, írd meg hozzászólásban, hogy ha van valamilyen tapasztalatod a könyvvel kapcsolatban!

 

Dr. Kádár Annamária: Mesepszichológia 2 című könyvről írt bejegyzések

A gyereknevelés alapjaiFélelmek és szorongások kezelése
DackorszakVeszteségélmények feldolgozása
Testvérféltékenység