Mesepszichológia 2 – Dackorszak

Dr. Kádár Annamária a Mesepszichológia című könyve után lett ismert. Azóta rengeteg nyilvános megjelenése, interjúja van. Sokszor kérik fel, hogy írjon ajánlást egy-egy új könyvhöz. Mesepszichológia 2 című könyv az első kötet folytatásának tekinthető. Hiszen az elméleti tudást, most a gyakorlatban is bemutatja nekünk a szerző. A gyereknevelés során gyakran ütközünk konfliktusba gyermekünkkel. Viszont fontos, hogy megértsük, hogy minden nevelés önnevelés is egyben. Erről a korábbi írásomban olvashattok. Most pedig sorra vesszük azokat a kényes nevelési helyzeteket, amikkel a Mesepszichológia 2 című könyvben találkozhatunk.

 

A dackorszak szerepe a gyermek önállóvá válásában

 

“Mit rontottam el?”

A dackorszak minden gyermek életében eljön egyszer. Ez egy teljesen normális jelenség, sőt szükség van rá, emeli ki a szerző. Szeretné megnyugtatni a szülőket, hogy nem ők rontottak el valamit. Ez az időszak az önállósodásról szól.

„A dackorszak semmilyen nevelési hibára nem utal, természetes módon hozzátartozik a gyermek fejlődéséhez.” /Dr. Kádár Annamária/

Mesepszichológia 2 című könyvből megtudhatjuk, hogy a dac a gyermek belső feszültségének külső megjelenése. A gyermekünk szeretne önállósodni, de sajnos sokszor korlátokba ütközik, mivel nem képes még dolgokat egyedül elvégezni. Ez frusztrációt okoz benne.

kép: Pixabay

 

„A gyermek dacossága, makacssága kifejezetten a megfelelő, nem pedig a helytelen szülői bánásmód eredménye.” /Dr. Kádár Annamária/

Ok az ünneplésre

Kádár Annamária szerint az első NEM elhangzása után nem a fejünket kellene fogni, hogy eljött a dackorszak ideje, hanem ünnepelnünk kellene, hiszen lassan megszületik az ÉN.

Ez a folyamat fontos ahhoz, hogy a csemeténk megtanulja kinyilvánítani saját akaratát és tudjon küzdeni is érte. Így lesz gyermekünknek egészséges önértékelése és így válik magabiztos felnőtté.

Hogyan éljük túl a dackorszakot?

„A dackorszak nemcsak egy olyan periódust jelent, amit túl kell élni, mert a gyermek kibírhatatlan, hanem egyidejűleg szemtanúi lehetünk annak a hatalmas fejlődésnek, amin keresztülmegy, és azoknak a lenyűgöző, sokszor egészen meglepő dolgoknak, amiket ilyenkor produkál.” /Dr. Kádár Annamária/

Az szerző szerint az egyik legfontosabb, amit tehetünk, amikor beköszönt a dackorszak az az, hogy megfelelő szabályokat állítunk fel. Hiszen a gyereknek a külső határok segítenek a belső határok kialakulásában.

A Mesepszichológia 2 című könyv Harmadik fejezetének végén 19 pontban mutatja be nekünk Kádár Annamária azokat a tanácsait, amivel szerinte segíthetjük gyermekünk önállóvá válását. Nagyon hasznos lista! Érdemes átbeszélni a pontokat párunkkal!

Felsorolok Nektek párat, hogy lássátok, hogy milyen tanácsokkal találkozhattok a könyvben:

        • Fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy a gyermek dacos viselkedése nem ellenünk irányul!
        • A gyermekünknek segítségre van szüksége, nem szigorra és kioktatásra!
        • Legyenek reális elvárásaink a gyerek felé!
        • Fontos, hogy a gyermekünk megértse, hogy a hiszti nem vezet eredményre!
kép: Pixabay

 

A mesék gyógyító és támogató hatása

A dackorszakról szóló fejezete végén pedig egy könyvajánlót olvashatunk. Kádár Annamária Berg Judit: Hisztimesék című könyvét méltatja. Szerinte Zsófi és a Hisztimanó történetei úgy közelítik meg a hiszti témáját, hogy az segít a gyereknek és a szülőknek feldolgozni a bennük kavargó érzelmeket.

„A kedves történetek segítenek áthidalni a gyerekeknek és szüleinek a mindennapok apró, de sokszor kibírhatatlannak tűnő nehézségeit.” /Dr. Kádár Annamária/

kép: www.bergjudit.hu

 

A Mesepszichológia 2 című könyv Hetedik fejezetében további mesekönyveket találhatunk, amik értékes olvasmányok lehetnek a hiszti és dackorszak témájában.

 

A következő részben a testvérféltékenységről írok majd Nektek! Tartsatok velem az újabb kényes nevelési helyzet megismerésénél!

Ha van kedved, írd meg hozzászólásban, hogy mennyire értesz egyet Kádár Annamária azon gondolatával, hogy a dackorszak kezdete ok lehet az ünneplésre!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Dr. Kádár Annamária: Mesepszichológia 2 című könyv Harmadik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?