Okos, de szétszórt – Iskola és jövő

Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare: Okos, de szétszórt című könyv végére értünk. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. Az utolsó fejezetekben az iskolával való együttműködésről és a jövőképről van szó. 

Mi vár ránk?

 

Együttműködés az iskolával

Az Okos, de szétszórt című könyv Huszonharmadik fejezetben a végrehajtó funkciók fejlesztésének egy olyan vetületéről írnak nekünk a szerzők, amiről azt gondolom, hogy az egyik legnehezebb része a folyamatnak. Az érzelmi fejlesztésben az iskolával való együttműködés nem egyszerű és a szülők hatásköre nem túl sok.

Sajnos a mai magyar oktatásban nagyon kevés olyan tanárral lehet találkozni, aki a leterheltsége mellett képes még érzelmi intelligenciával is foglalkozni, vagy egyéni bánásmódban részesíteni egy gyereket. Sajnos a magas osztálylétszámok miatt szinte egyáltalán nincs idő ilyesmire és a tananyaggal haladni kell. Azt gondolom, hogy a kialakult helyzetért egyáltalán nem a tanárok a felelősek.

Minden tiszteletem azoknak a kivételeknek és iskoláknak, akik szánnak erre időt és hajlandóak ebben plusz energiát belefektetni.

„Ahhoz, hogy valódi javulás következzen be, mindenkinek keményebben kell dolgoznia. A tanároknak többet kell tenniük a végrehajtó funkciók gyengeségével küzdő gyerekért, mint a többi tanulóért. A szülőknek több felügyeletet és ellenőrzést biztosítaniuk, mint amire egy áltagos gyereknek szüksége lenne. A végrehajtó funkciók gyengeségével küzdő gyereknek pedig keményebben kell dolgoznia, mint akkor kellene, ha az össze végrehajtó funkció fejlődése rendben zajlana. Azt tapasztaltuk, hogy a feszültségek, konfliktusok és elégedetlenségek akkor a leggyakoribbak, ha e három fél közül bármelyik nem veszi ki a részét a munkából.” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/

Peg Dawson és Richard Guare tanácsai egy ideális világban valóban működhetnének. Csak sajnos messze sem ideális a helyzet. Szívből kívánom minden szülőnek, hogy találjon olyan tanárokat, akik a szerzőpáros által megfogalmazott tanácsokra nyitottak és együttműködőek.

„Ha tudatjuk a tanárral, hogy készek vagyunk keményebben próbálkozni, akkor ők is hajlandóbbak lesznek erre.” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/

kép: Pixabay

 

Mi vár ránk ezután?

Az Okos, de szétszórt című könyv borítóján az szerepel, hogy 4-13 éves gyerekeknek kitalált program van benne. A könyv elolvasása után ezt alá is tudom támasztani, hogy a legtöbb tanács felsős gyerekkorig került kidolgozásra. Ez nem jelenti az, hogy a munkánk itt meg áll, vagy idősebb gyerek esetében már nem alkalmazhatóak. Sokkal inkább arról van szó, hogy a kamaszkor olyan kuszaságot tud belehozni az eddig kialakított rendszerbe, amire nem is biztos, hogy felvagyunk készülve, emelik ki számunkra a szerzők.

„Számos tényező összejátszása nehezíti kamaszkorban a végrehajtó funkciókkal szemben támasztott követelmények kezelését mind a szülők, mind a fiatalok számára. … A fiatalok arra vágynak, hogy „normálisak” vagy pont olyanok legyenek, mint bárki más, és hajlamosak ellenállni minden olyan gondolatnak, amely arra utal, hogy valamilyen szempontból nem megfelelően vagy másképp működnek.” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/

A szerzőpáros szerint a kamaszkorban a végrehajtó funkciók fejlesztésének egyik kulcskérdése a megfelelő kommunikáció. Ebben az életszakaszban már számos érdeklődési kör és tevékenység kerül előrétbe, ami lefoglalja a fiatalt. Így már nehezebb elérni az együttműködést. A hatékony kommunikáció sokat tud segíteni egy gyakran lekezelő, szarkasztikus kamasszal szemben.

„Ha hatékony tanítói akarunk lenni kamasz gyermekünknek, akkor valahol a szülő és az edző közötti szerepet kell felvennünk. Az ilyen kapcsolat együttműködésen alapul, és arra ösztönzi a kamaszt, hogy vizsgálja meg az alternatívákat és hozzon döntéseket.” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/

 

Záró gondolatok

Peg Dawson és Richard Guare könyvük végén beismerik, hogy a könyvükre illik TMI jelző, vagyis a too much information, azaz túl sok információ. Ezért az Okos, de szétszórt című könyv legvégén egy rövid összefoglalót találunk, amikben a legfontosabb gondolatokat tekinthetjük át:

        • Azonosítsuk a végrehajtó funkciók erősségeit és gyengeségeit, valamint ezek előfordulásának körülményeit. Beszéljünk erről a gyerekkel, hogy fel tudja ismerni és címkézni ezeket.
        • A lehető legkorábban kezdjünk el dolgozni a stratégiákon.
        • Segítsünk a gyereknek abban, hogy megtanuljon erőfeszítést tenni. Tegyük ezt kis lépésekkel, a próbálkozásai megerősítésével és útmutatásunk fokozatos csökkentésével.
        • Biztosítsunk neki olyan forrásokat (emberek, tapasztalatok, könyvek), amelyekhez fordulhat, ha készen áll.
        • Döntsük el, milyen típusú támogatást tudunk neki nyújtani (pénz, idő, életkörülmények), mennyi ideig és milyen feltételek mellett.
        • Tudassuk a gyerekkel, hogy konkrétan mi az ő része az alkuban (anyagi hozzájárulás, osztályzatok, otthoni munka).
        • Ha a gyermek elmarad a megállapodás betartásával, nyíltan és időben beszéljük meg vele.
        • Ha kudarcot vall, tanúsítsunk megértést, és segítsünk neki, ha nem tud visszatérni a helyes útra. Ne feledjük, ha csak akkor kér segítséget, amikor tényleg szüksége van rá, és nem akarja, hogy mi mentsük meg őt, az mindenképpen pozitív jel.
        • Mindig támogassuk törekvéseit, ismerjük el sikereit, és tudassuk vele, hogy szeretjük.

 

 

Ezzel befejeztük Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare: Okos, de szétszórt című könyvet. A következőkben a szülő-gyerek kapcsolatról szóló írások következnek. Ha minden jól megy, akkor egyszerre kettő könyvajánlóval és készülök Nektek. A kettő nagyban összefügg és a magyar szerzők jelentős mennyiségű időt és energiát fektetnek abban, hogy segítség a magyar szülőket. Süveges Gergő: Apakulcs és Süvegesné Rudan Margit – Süveges Gergő: Anyakulcs című könyvekkel megyünk tovább. Tarts velem továbbra is!

Ha gondold, írd meg hozzászólásban, hogy mi a véleményed az iskolával való együttműködést szorgalmazásával kapcsolatosan! Neked van pozitív tapasztalatod és látod annak lehetőségét, hogy a tanárok tudnak egyénileg mellé állni egy gyerek fejlesztésének?

 

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Dr. Peg Dawson, Dr. Richard Guare: Okos, de szétszórt című könyv Huszonharmadik és Huszonnegyedik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?