Dr. Vanessa Lapointe: Sérülésmentes gyereknevelés című könyv végére értünk. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. A megalázás nélküli gyereknevelés alapfilozófiájára fényderült már. A könyv utolsó fejezete a kivételes képességű gyerekekről szól. A szerző megosztja velünk, hogy hogyan tudunk tudatos támasza lenni egy ilyen gyermeknek.
Tudatos támasz kivételes képességű gyerekek
Nem könnyű írni erről a témáról, hiszen igen érzékeny téma. Kevés az ezzel kapcsolatos érzékenyítés, edukáció az életünkben. Nekem nagyon szimpatikus, hogy Vanessa Lapointe egy külön rövid fejezetet szentel ennek a témának a Sérülésmentes gyereknevelés című könyvében. Remélem sikerült kellő megértéssel és együttérzéssel összefoglalni.
Extra odafigyelés
„Átlagtól eltérő alatt az olyan gyerekeket értem, akiknek valamilyen téren az átlagosnál több odafigyelésre van szükségük.” /Dr. Vanessa Lapointe/
Nagyon tetszik nekem a kivételes képességű gyerek kifejezés, mert ez kellő bölcsességgel és toleranciával fogalmazza meg, hogy miről is van szó. Még úgy is, hogy ez a kivételes képesség nagyon széles skálán mozoghat. Kívül állók számára az ilyen gyerek problémásnak és nagy tehernek tűnik, olvashatjuk a Sérülésmentes gyereknevelés című könyvben.
Vanessa Lapointe szerint, ha megértjük, hogy ezek a kivételes képességű gyerekek miken mentek keresztül és milyen hiányosságaik vannak, akkor már sokkal érthetőbb a viselkedésük és mi is könnyebben tudunk reagálni. Az írónő szerint ebben sokat tudnak segíteni az eddig bemutatott szelíd fegyelmezéssel kapcsolatos elvek és tanácsok.
„Függetlenül attól, hogy mi okozza az átlagostól eltérő nevelési igényt, az átlagosnál érzékenyebb belső egyensúly rengeteg kihívás elé állítja a gyermeket és a nevelőit egyaránt.” /Dr. Vanessa Lapointe/

Átlagostól eltérő
Anyaságom alatt sok nehézsorsú családdal és élettörténettel találkoztam. Elképesztő nagy hősnek tartom azokat a szülőket, akik kivételes képességű gyermeket nevelnek. Le a kalappal előttük. Ők az igazi szuperhősök. Azt gondolom, hogy kívül állóként el sem tudjuk képzelni ezt a terhet, aminek skálája igen széles lehet.
Vanessa Lapointe nagyon szépen fogalmazza meg a Sérülésmentes gyereknevelés című könyvben, hogy az átlagostól eltérő gyerekek esetében a szülők is átlagostól eltérőek. Olyan képességekkel, ösztönökkel és tudással rendelkeznek, amiket mások csak irigyelhetnek tőlük.
„Az a felnőtt, aki az átlagostól eltérő gyerekkel foglalkozik, önmaga is az átlagostól eltérő kell hogy legyen. Kivételes felnőttek, rendkívüli gondozónak kell lenni, aki intuíciójára hagyatkozva képes ráhangolódni a gyerek rendkívüli hiányérzeteire, lelki szükségleteire, aki érzékenyen figyelve kíséri őt, aki mindig mérlegeli milyen belső érzései és igényei vannak a gyereknek, mielőtt reagálna.” /Dr. Vanessa Lapointe/
Ezt az életutat nem önként választja az ember, inkább csak úgy megtörténik vele. Viszont az ahogy erre reagálunk, emel fel bennünket és mutatja meg, hogy mekkora erő lakozik bennünk, amire eddig nem is gondoltunk. Ezek a szülők általában bölcsebbek, türelmesebbek és érzékenyebbek a többieknél.
A kivételes képességű gyerekek esetében nagyon igaz a könyvben olvasható idézet:
„Nem a problémát kell kezelni, hanem egy kis embert felnevelni.” /Kittie Frantz ápolónő és könyvszerző/

A környezet
A Sérülésmentes gyereknevelés című könyvben arról olvashatunk, hogy az átlagostól eltérő gyerekek nevelésében az tud az egyik legnehezebb faktor lenni, ahogy a környezet reagál rájuk.
„A gyerekeket nevelő felnőttekre óriási nyomás helyeződik a naivan gondolkodó környezet részéről.” /Dr. Vanessa Lapointe/
Azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatosan komoly hiányosságok vannak a társadalomban. Sokkal többet kellene foglalkozni a témával és már iskoláskorban érzékenyíteni a gyerekeket a témában. Hiszen bárki kerülhet ilyen élethelyzetbe. Nagyon örülök annak, hogy Vanessa Lapointe erre is felhívja a figyelmet könyvében. Elképesztően fontos téma, amiről kevés szó esik.
Ezzel befejeztük Dr. Vanessa Lapointe: Sérülésmentes gyereknevelés című könyvet. A következőkben Nicholas Kardaras: A képernyő rabjai című könyvével foglalkozunk. Tarts velem továbbra is!
A hozzászólásokban szívesen fogadom a véleményedet a fenti témával kapcsolatosan!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Dr. Vanessa Lapointe: Sérülésmentes gyereknevelés című könyv Nyolcadik fejezetében olvasható.