A kisgyerekkor nagy kérdései – Érzelmi hullámvasút

Ebben a sorozatban szeretném nektek bemutatni Jo Frost: A kisgyerekkor nagy kérdései című könyvet. Folyamatosan haladunk majd előre a könyv felépítése szerint. A filozófiára szépen lassan fény derül. A könyve elején a szülők lelkével foglalkozik a Szupedada, hogy érzelmi támaszt nyújtson ebben a sokszor rázós időszakban.

 

Érzelmi hullámvasút

 

Nem állítom, hogy mindig könnyű lesz!

„Mindketten tanultok! Gyermeked azt tanulja meg, hogyan lehet önálló, te pedig azt, hogyan kell kijelölni a határokat. Csemetéddel együtt te is megtanulsz nemet mondani – és azt komolyan is gondolni!” /Jo Frost/

A Szuperdada igyekszik felkészíteni a szülőket azokra a helyzetekre és érzelmekre, amikre számíthatnak a kisgyerekkorban. Így nagyobb magabiztossággal lehet a kihívásoknak megfelelni. Jo Frost arra hívja az anyukákat és az apukákat, hogy fogadják el a felelősséget, amivel a gyermekük nevelése jár.

„Fogadd el a felelősséget! Engedd, hogy a legjobbat hozza ki belőled!” /Jo Frost/

Nagyon tetszik ez az idézet a könyvből. Hiszen a gyereknevelés egy nagyon fontos, életre szóló hivatás. Nem szabadna félvállról venni. Tudatosítani kell a ránk váró feladatokat és a szerepünket a gyermekünk életében.

kép: Pixabay

Lélekben is legyél ott!

A Szuperdada azt tanácsolja a szülőknek, hogy aludjanak eleget. Hiszen ha kipihent az ember, akkor könnyebbnek tűnnek a dolgok. A másik fontos tanácsa, hogy ne csak a feladatokat lássuk el, hanem lélekben is legyünk ott. Figyeljünk minden apró csodára. Figyeljünk arra, ami a legfontosabb!

Jo Frost sok családnál volt dadus, sokféle szülővel találkozott. Elmondása szerint mindig azzal kezdte a problémák megoldását, hogy lépésről lépésre tervet készített a családdal.

„Ha azonban világos a kiindulási pont és a cél, akkor együtt ki tudunk dolgozni egy stratégiát.” /Jo Frost/

Munkamegosztás

A szerzőnek az a tapasztalata, hogy most már sokkal több apa kiveszi a részét a gyerekek gondozásában. Az anyukáknak azt tanácsolja, hogy törekjenek munkamegosztásra és állítsanak fel fontossági sorrendet az elvégezendő feladatokról. Ehhez van egy nagyon praktikus módszere, amit Elvégezni, elfelejteni, elodázni és átruházni módszernek hív.

kép: Pixabay

 

A párkapcsolati feszültségek oldására is igyekszik az olvasó segítségére lenni a Szuperdada. Az Egyik ki, a másik be illetve a Beszélgetődoboz módszerét ajánlja a kisgyerekes pároknak.

A párkapcsolati konfliktusokkal kapcsolatosan szeretném figyelmetek ajánlani Dr. Mészáros Ádám blogját, tréningeit és könyvét. Sok-sok hasznos tanácsot kaphatunk tőle. Én feliratkoztam a hírlevelére is. A könyvét pedig elolvastuk együtt a férjemmel. Igazán jó szívvel tudom ajánlani!

 

A dolgozó szülők érzelmi helyzetéről és a felügyeleti alternatívákról írok Neked a következő alakommal! Tarts velem!

Ha megfogott téged ez a téma, kérlek írd le egy hozzászólásban, hogy mi a véleményed a gyerekneveléssel járó felelősségről!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Jo Frost: A kisgyerekkor nagy kérdései című könyv Első fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?