Amy McCready Az én, én, én járvány című könyvében ahhoz ad nekünk útmutatót, hogy hogyan neveljünk egészséges lelkű, felelősségteljes, másokat tisztelő, sikeres, boldog felnőttet a gyerekeinkből. Ehhez nem csak nevelési és fegyelmezési tanácsokat mutat nekünk, hanem kitér a reális elvárások és a dicséret problémakörére is. Szerinte mindkettő témában van olyan buktatók, amire érdemes odafigyelni. A […]
Címke: dicséret
Kamaszokra hangolva – Elismerő szavak
Gary Chapman New York Times Bestseller szerző. Az öt szeretetnyelv elmélete tette világhírűvé. A Kamaszokra hangolva című könyve a tinédzserkor nehézségeinek kezelésében és megelőzésében próbál segíteni a szülőknek. Hiszen a kamaszkorban sok változáson megy át a gyermek gondolkodása és világnézete. Erről a korábbi írásomban olvashattok. Vágjunk most bele a tinikre jellemző szeretetnyelvek megismerésébe. Az öt […]
Gyerekekre hangolva – Elismerő szavak
Haladunk tovább Gary Chapman és Ross Campbell: Gyerekekre hangolva című könyvvel. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. Az öt szeretetnyelv közül a testi érintéssel már megismerkedtünk, most az elismerő szavak következik. Második szeretetnyelv: Elismerő szavak Az elismerő szavak fontossága „A szavaknak hatalma van. A gyengéd, dicsérő, bátorító és útmutatást adó szavak mind azt […]
Amit rosszul tudtunk a gyerekekről – Dicséret
Ebben a sorozatban szeretném nektek bemutatni Po Bronson & Ashley Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyvet. Folyamatosan haladunk majd előre a könyv felépítése szerint. A megdöbbentő statisztikákra szépen lassan fény derül. A sok dicséret épp az ellenkező hatást váltja ki A gyerekek és a kihívások Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyvből […]
Kell a gyereknek a korlát – Védelem, tér és idő
Haladunk tovább Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát című könyvével. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. A kialakított szabályok és korlátok sok szempontból tudják segíteni a gyereknevelést. Hiszen olyan védelmet, teret és időt ad a gyereknek, amire szükséges van. A korlát védelmet, teret és időt ad a gyereknek A korlát védelmet nyújt […]
Kisgyerekes szülőknek – Dicséret
Szeretném figyelmetekbe ajánlani Joanna Faber & Julie King: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje – Kisgyerekes szülőknek című könyvet. Nekem nagyon tetszett úgy is, hogy már olvastam a másik kettő könyvet. (Adele Faber & Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje …, Testvérek féltékenység nélkül) Az úgy beszélés filozófiáját már elkezdtük megismerni. Itt olvashatod […]
Pozitív fegyelmezés – Bátorítás
Hogyan tudjuk támogatni, hogy a gyermekünknek egészséges önértékelése legyen? Jane Nelsen: Pozitív fegyelmezés című könyvében ezzel a témával is foglalkozik. Rudolf Dreikus híres pszichológus szerint a bátorítás ez egyik legfontosabb készség, amit a felnőtteknek el kell sajátítaniuk, ha segíteni akarnak gyermeküknek. A könyvről szóló korábbi írásokat itt találod. Hogyan bátorítsunk hatékonyan? Miért fontos a […]
Beszélj úgy, hogy érdekelje – Dicséret
Adele Faber & Elaine Mazlish egy gyakorlati kézikönyvet szerettek volna összeállítani, amikor elkezdték a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje című könyvet megírni. A kidolgozott elveket csoportfoglalkozásokon dolgozták fel együtt a szülőkkel. A munkájuk során összegyűjtött sok-sok tapasztalatukat szeretnék megosztani az olvasóval. A könyvről írt korábbi írásokat itt találod. Az én szívemhez nagyon […]
A suttogó titkai II – Az érzelmi kötődés alapjai
Tracy Hogg: A suttogó titkai II külföldön nagy sikereket ért el. Számtalan szülőnek nyújtott már segítséget a kisgyermekek nevelésében, amit jelentősen befolyásolhatja az, hogy milyen vérmérsékletű gyerkőccel van dolgunk. Erről a korábbi írásomban olvashattok. Tracy nem hisz benne, hogy lenne „rossz” gyerek, de abban sem, hogy lennének „rossz” anyukák és apukák. Az érzelmi kötődés eléréséhez […]