Leírás
Marc Weissbluth amerikai gyermekorvos, aki Egészséges alvás, boldog gyerek című könyvében megosztja velünk tudását a kisbabák alvási szokásaival, altatási és alvási nehézségeivel kapcsolatosan.
Az általa kidolgozott altatási módszer egy feltételekhez kötött sírni hagyásos módszer. A feltételek elsősorban olyanak, amiket előre kell biztosítani ahhoz, hogy a sírással járó módszer valóban tanító- és segítőszándékú legyen, ne pedig a teljes magára hagyás.
„A módszer nem azt jelenti, hogy a babát egyszerűen hagyni kell sírni. Az alvásra nevelése része az önmegnyugtatás tanítása.” /Marc Weissbluth/
A szerző szerint az önmegnyugtatás tanítása több pontból áll:
- Kezdés egészen kis korban
- Sok segítség igénybevétele
- Álmosan, de még elalvás előtt lefektetett gyerek
- Sok szunyókálás, köztük rövid éber szakaszok
- Altatási rituálék
A Weissbluth-módszerről és ezekről a lépésekről olvashattok részletesebben a könyvben. Marc Weissbluth minden tanácsát úgy írja le Nekünk, hogy igyekszik őket tudományosan alátámasztani és nem csak ideológiákat megfogalmazni.
„Az alvásra szoktatásban nincs egyetlen, üdvözítő megoldás. Számtalan tényezőt be kell kalkulálni, amelyek mind hatással lehetnek az ön senki máséhoz nem hasonlító helyzetére.” /Marc Weissbluth/
További információk
Oldalszám: | 258 oldal |
---|---|
Kiadó: | Jaffa Kiadó |
Content missing
Érdekelhetnek még…
-
A suttogó titkai II
Tovább -
A suttogó titkai I
Tovább -
Békés álom – könnyek nélkül
Tovább -
A suttogó mindent megold
Tovább -
Kérdések és válaszok az altatásról
Tovább -
A csecsemőkor nagy kérdései
Tovább -
Babapszichológia
Tovább -
Éjszakai gondoskodás
Tovább -
Átaludt éjszakák
Tovább -
Békés éjszakák, vidám nappalok
Tovább