Kell a gyereknek a korlát

Jan-Uwe Rogge Kell a gyereknek a korlát című könyvében a határok kijelölésére buzdíjta a szülőket. Szerinte nem kell félni a korlátok felállításától, hiszen ezekre szüksége van a gyereknek. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem fog küzdeni ellenük.

„A gyerek természetesen áthágja a korlátot, kifürkészi az azon túli területet, amely számára a határtalan lehetőségek birodalma. Keresi és át- meg átlépi a korlátokat, szorosan a sorompók mentén mozog.” /Jan-Uwe Rogge/

A kérdés az, hogy mit teszünk akkor, ha a gyermekünk áthágja a korlátokat. Jan-Uwe Rogge szerint szülőként kötelességünk lenne ilyenkor nevelői felelősségünket vállalva határozottan fellépni. Nem azért, hogy megmutassuk, hogy ki az úr a háznál, hanem azért, hogy a szülő-gyerek kapcsolat a megfelelő mederben maradjon, hogy a gyeplő nálunk maradjon, miközben a szeretetkapcsolat megmarad, kölcsönösen elfogadjuk és tiszteljük egymást.

„Aki határt szab a másiknak, az elvár tőle valamit, és ennek az elvárásnak a gyerek csak akkor tud eleget tenni, ha kölcsönös tisztelet és szeretet köti össze a szüleivel; ha úgy érzi, hogy apja-anyja olyankor is szereti, amikor ő éppen áthág egy korlátot.” /Jan-Uwe Rogge/

A Kell a gyereknek a korlát című könyv sokszor vicces, a bemutatott történetek mosolygásra adnak okot. Persze nem törpül el e mellett a komoly mondanivaló sem.

Nagyon tetszik nekem az a gondolat, hogy a szerző a gyereknevelést nem műfogások összességének fogja fel, hanem művészetnek. Szerinte a korlátok alkalmazása során nem csak fegyelmezünk, hanem biztonságot is adunk gyermekeinknek. Az általa bemutatott tanácsokban végigérződik ez a kettősség.