Okostojás

Daniel J. Siegel önálló könyve a kamaszkorról.

Két célközönség.

Nagyon fontos üzenet.

 

 

 

  • Jaffa Kiadó, 2017
  • 317 oldal

 

Leírás

Daniel J. Siegel: Okostojás című könyvének célja a kamaszkorban zajló folyamatok könnyebb megértése. A szerző írását egyaránt ajánlja a tinédzsereknek és a szüleiknek is. Ugyanis azt gondolja, hogy a mondanivalóból mindkét “csoport” sokat tanulhat.

Azt gondolom, hogy a kamaszkor minden szülő számára kihívás, de ne felejtsük el, hogy a gyermekek számára sem könnyű időszak. Daniel törekszik rá, hogy könyvében közérthetően, tudományosan alátámasztva és példákon keresztül mutassa be számunkra a tanácsiat, amivel szerinte elérhetjük azt, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből az időszakból úgy, hogy közben a szülő-kamasz kapcsolat is rendben legyen.

“Kérdés, hogyan fedezzük fel a kamaszkorban rejlő pozitívumokat, és hogyan működhet együtt gyermek és felnőtt, hogy mindez a javunkra váljék, ne pedig a kárunkra legyen.” /Daniel J. Siegel/

A szerző ezeket a fontos kérdéseket nem csak felteszi, hanem valóban válaszol is rájuk. Felhasználva ehhez az elmetudatossággal kapcsolatos ismereteit, a kutatások eredményeit, a praxisa során szerzett tapasztalatokat és saját szülői múltjából felidézet pillanatokat. Így válik valóban hitelessé.

“A szülőknek és a kamasznak is létfontosságú, hogy megbecsüljék a kamasz elme és agy fontos és elengedhetetlen változásait, ne pedig lenézzék őket. Ha elfogadjuk a változásokat, ha megadjuk kamaszainknak a támogatást és az útmutatást, amire szükségük van, lehetőséget adunk nekik, hogy létfontosságú, új kapcsolatokat alakítsanak ki, amelyekre építve boldogabb, egészségesebb életet élhetnek.” /Daniel J. Siegel/

Azt gondolom, hogy egy igazán bölcs embertől tanulhatunk ebben a könyvben, amit érdemes lassan és nyitott szívvel olvasni.

 

További információk

Oldalszám:

317 oldal

Kiadó:

Jaffa Kiadó

Content missing

Érdekelhetnek még…

Vélemény, hozzászólás?