Haladunk tovább Cziglán Karolina: Tökéletlen szülők, boldog gyerekek című könyvvel. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. Eddig volt szó a tökéletesség elérésének elengedéséről, illetve a szülőséggel kapcsolatos szorongásaink feloldásáról. A most következő fejezetben a családdal foglalkozik a szerző, ami egyénekből áll, de közben bonyolult rendszerként működik. Ezért fontos, hogy meg legyen az egyensúly.
A családi egyensúly, avagy a szülőség nem one-man show
Mit a családi egyensúly?
Cziglán Karolina a Tökéletlen szülők, boldog gyerekek című könyvében arról ír nekünk, hogy nem lehet egyértelműen megfogalmazni, hogy mikor van egy család egyensúlyban. Több szempontot is figyelembe lehet venni, ha vizsgáljuk a saját családunk egyensúlyát.
Azt viszont ki lehet jelenteni, hogy az egyes családtagok lelkiállapota tükrözheti az egyensúlyt vagy az egyensúlytalanságot.
„Amikor felborul az egyensúly, akkor egyik, vagy több családtag elkezdi rosszul érezni magát, és ennek különféle jelei mutatkoznak.” /Cziglán Karolina/
A téma fontossága és sokszínűsége tükrözi, hogy a könyvben ez a fejezet a leghosszabb, több, mint 100 oldal. Szó esik benne a családban létező összes családtagról és kapcsolatfajtáról.

Párkapcsolat
A Tökéletlen szülők, boldog gyerekek című könyvben a szülők párkapcsolatáról is olvashatunk. Cziglán Karolina szerint óvjuk a párkapcsolatunkat és ne felejtsük el, hogy a gyereknevelés csapatjáték, nem egy emberen múlik csak.
„A család egy rendszer, ami több a tagok összessége. Minden „elem” (ez esetben családtag) hat a többire, ha az egyik változik, változtat a viselkedésén, az az összes többi családon belüli kapcsolatra is óhatatlanul hatással van.” /Cziglán Karolina/
A kutatások már sokszor bebizonyították, hogy a szülők párkapcsolata befolyásolja a gyerekek lelkiállapotát. Ők a családmagja. Feladatuk olyan légkör kialakítása, ahol a gyerekek biztonságosan fejlődhetnek, emeli ki a szerző. A cél az lenne, hogy apa és anya szövetségesként legyenek jelen a gyereknevelésben. Ez nem egyszerű, de sokat segít a gyerekeknek, és így lehet harmonikus a nevelés.
„Fontos, hogy a szülők közt meglegyen a jó értelemben vett szövetség. Nem véd- és dacszövetségről van szó, és végképp nem annak érzékeltetéséről, hogy ők olyan tekintélyszemélyek, akik öncélúan hatalmaskodnak a család azon tagjai fölött, akik még „csak” gyerekek.” /Cziglán Karolina/
A szerző több szempontot és tanácsot is felsorol a könyvében, amik segíthetnek nekünk abban, hogy ezt a szövetséget hogyan lehet kialakítani. Olyan mondanivalóval találkozhatunk itt, amikre tényleg érdemes odafigyelni.
Gyerek születése után
Cziglán Karolina külön kiemeli a gyermek születése utáni időszakot. Ez egy kifejezetten kritikus élethelyzet a párkapcsolat szempontjából. Több szemszögből újra kell gondolni, definiálni a család működését és ki kell találni, hogy hogyan tudunk egyszerre szülők és társak lenni egymás számára.
„A legnagyobb változás a gyerek születésekor nemcsak az, hogy kevesebb idő jut egymásra, vagy hogy új feladatokat kell tanulni, hanem az is, hogy egy kétszemélyes helyzet háromszemélyessé válik.” /Cziglán Karolina/

A szerző szerint érdemes erről sokat beszélni, tisztázni a bennünk lévő érzelmeket és igényeket. Ha számítunk rá, akkor könnyebben tudjuk kezelni. Nincs tökéletes recept, nem tudunk mindenre felkészülni, de lehet tudatosan irányítani magunkat még ebben a hormonálisan és érzelmileg bonyolult időszakban is. Ehhez többféle tanácsot is olvashatunk a könyvben.
„Érdemes nagy nyitottsággal és elfogadással állni a gyerek születése utáni időszak elé. Lehet, hogy belőlünk vagy párunkból olyasmiket hoz ki a helyzet, amikre álmunkban sem gondoltunk volna.” /Cziglán Karolina/
Apák
A Tökéletlen szülők, boldog gyerekek című könyvben a szerző egy külön fejezetben foglalkozik az apasággal, az apák helyzetével. Azt írja, hogy indokolatlanul kevesebbet foglalkozunk velük. Pedig amit a szülőségről megfogalmazunk, azok szinte mind érvényesek az apákra és az anyákra is.
Sok fontos gondolatot olvashatunk ebben a fejezetben. Cziglán Karolina végig hangsúlyozza nekünk, hogy praxisa során azt tapasztalja, „hiányzó apák országában” élünk. Sokan tárják el azt, hogy milyen rossz érzelmi kapcsolatuk volt az apukájukkal. Vagyis ez egy elkerülhetetlen téma, amiről érdemes beszélni és rendbe tenni a viszonyokat.
„Az, hogy a pszichológusnál milyen sokan számolnak be az apa érzelmi értelmében vett, vagy tényleges hiányáról, mutatja, mennyire fontos a jó apa-gyerek kapcsolat a lelki egészséghez.” /Cziglán Karolina/
Testvérek
A családi kapcsolatok közül már sokról szó esett, de még a testvérkapcsolatokkal nem foglalkoztunk. A Tökéletlen szülők, boldog gyerekek című könyv Harmadik fejezetében erről is olvashatunk.
Én személy szerint úgy gondolom, hogy a testvérkapcsolat egy igazán érdekes viszony, hiszen nincs benne hierarchia és közben pedig mégis vannak rivalizálások, emellett pedig a másik gyerek/ember, akkor is ott lesz, ha nem vagyunk jóban egymással. Így ezzel a kapcsolattal, akkor is foglalkozni kell, ha másképpen már elkerülnénk a másik embert, annyira haragszunk rá valamiért. Ezenkívül kiemelésre érdemes, hogy fontos konfliktuskezelési technikákat sajátíthatunk el a testvérünkkel való viszonyunkból.
„A testvérkapcsolatban mindig van rivalizálás. Ahhoz, hogy el tudjuk helyezni a szerepünket a családban, hogy kiderüljön, mit érünk, mik az erősségeink, összehasonlítjuk magunkat másokkal, és a testvérek között sokkal erőteljesebben adódik az összehasonlítás kényszere, hiszen a „döntőbírák”, azaz a szülők azonosak.” /Cziglán Karolina/
A szerző szerint a versengést nem lehet megakadályozni, viszont lehet jól kezelni. Ezzel kapcsolatosan olvashatunk hasznos tanácsokat a könyvben.
Nagyszülők
A Tökéletlen szülők, boldog gyerekek című könyvben a nagyszülőkkel kapcsolatosan kaphatunk tanácsokat. Azt gondolom, hogy sok szülő egyetérthet a szerző álláspontjával, hogy a nagyszülők hatalmas kincsek a szülők életében, de ugyanakkor a konfliktusok forrása is.
Cziglán Karolina több bölcs gondolatot fogalmaz nekünk könyvében, amik szerintem tényleg segíthetnek abban, hogy a gyerek születése után is rendben működhessen a szülő-nagyszülő kapcsolat.
„A szülő és a nagyszülő békés kapcsolatának az a kulcsa, hogy valóban a gyerekről szóljanak a viták, ne pedig arról, ki a domináns, ki a kompetensebb a gyereknevelésben.” /Cziglán Karolina/

Különleges családok
Cziglán Karolina könyvében nemcsak a klasszikus értelemben vett „normális” családokkal foglalkozik. A Tökéletlen szülők, boldog gyerekek című könyv Harmadik fejezetének végén a válásról, a mostohákról, az egyszülős családokról, az örökbefogadásról, a lombik- és szivárványcsaládokról is olvashatunk.
Összegyűjtöttem Nektek pár idézetet ebből a részből:
„Senki sem azért alapít családot, hogy egyszer a széthullását kelljen megélni: mindenki számára kudarc és fájdalom, hogy nem tudta azt az egész, kerek családi életet biztosítani a gyermekének, amit szeretett volna.” /Cziglán Karolina/
„A család szóról legtöbbünknek az első asszociációja, hogy „anya, apa, gyerekek”, Miközben tudjuk, hogy a családok jelentős hányada valamilyen más felállásban él.” /Cziglán Karolina/
„A legtöbb szülő számára eleve kérdés, hogy mit mondjon a gyermekének a fogantatásáról és a születéséről, hát még azoknak a szülőknek, akiknek története valamiben eltér a hagyományostól, akik úgy érzik, az ő válaszaik bonyolultabbak lennének.” /Cziglán Karolina/
Azt mindenképpen szeretném kiemelni, hogy a szerző minden témáról kellő intelligenciával, empátiával és érzékenységgel ír. Azt gondolom, hogy bölcs gondolatai mindenkinek segíthetnek együttérzőbben viszonyulni ezekhez a témákhoz még akkor is, ha maga nem érintett bennük.
A korábbi generációk örökségével kapcsolatos gondolatokat mutatom be Nektek legközelebb! Tarts velem Cziglán Karolina feldolgozásra vonatkozó tanácsainak megismerésénél!
Ha gondolod, írd le egy hozzászólásban, hogy mi a véleményed a fent leírtakkal kapcsolatosan!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Cziglán Karolina: Tökéletlen szülők, boldog gyerekek című könyv Harmadik fejezetében olvasható.