Érzelmi biztonság – Iskola

Vekerdy Tamás Magyarországon egy híres gyermekpszichológus. Az évek alatt összegyűjtött sok-sok tapasztalatát szeretné a hallgatósággal megosztani az előadásai során. Az Érzelmi biztonság című könyvében a legjobb előadások válogatása található szerkesztett formában. A könyvről írt korábbi írásokat itt találod. Vekerdy Tamásnak igen kritikus véleménye van a magyarországi oktatásról és az iskolákról. Személy szerint az alternatív iskolák mellett teszi le a voksát. Könyvében is gyakran olvashatunk a Waldorf iskolák előnyeiről.

 

Milyen iskolát válasszunk a gyerekünknek?

Az iskolás gyerekek

Vekerdy Tamás véleménye szerint egy iskoláskorú gyermek tele van kíváncsisággal és motivációval, hogy minél több mindent megtudjon a világról és annak működéséről. Sajnos a mai iskolarendszer ezt a beleoltott érdeklődést töri le azzal, hogy a tananyagon csak túl akarunk lenni, illetve hogy csak egyféleképpen lehet eljutni a helyes megoldáshoz.

„A neki való iskolában a gyerek igenis jól érzi magát, mert életkorának megfelelő módon bánnak vele. … A legfontosabb szempont az, hogy a gyerek az iskolában jól érezze magát, mert így fejlődik igazán, így bontakozik ki kíváncsisága, megismerési vágya, és ennek nyomán megismerő képessége.” /Vekerdy Tamás/

kép: Pixabay

 

Az életben való boldogulás

Mindenki teljesítményre törekszik, az iskola és a tanár is. Csak nem mindegy, hogy mit tekintünk teljesítménynek. Sajnos a mai magyar oktatásban a képességek igen kicsit részét értékeljük. Ez a tudás viszont csak kis mértékben járul hozzá az életben való helytálláshoz.

„Az életben való boldogulás és eredményesség másfajta képességet követel, mint amilyeneket az iskola.” /Vekerdy Tamás/

Ez a gondolat engem mindig nagyon megérint. Hiszen jobban szeretném, ha a gyermekem sikeres lenne az életben (kérdés persze, hogy kinek mi a siker), minthogy kitűnő tanuló legyen. Viszont nehéz megtalálni a helyes irányt, ha az iskolai elvárások túlzóak és megtévesztő módon értékelik a gyerekek teljesítményét.

Mi nem alternatív iskolába írattuk a gyermekünket, de igyekeztünk a lehető legkörültekintőbben eljárni, amikor a döntést meghoztuk. Az eddigi tapasztalataink alapján jó helyen vagyunk, és a tanárok a lehető legnagyobb szeretettel és helyes lelkiismerettel fordulnak a gyerekekhez. Úgy látom, hogy ezek a tanárok oktatnak, és nem csak lenyomják az anyagot. Szóval mindenféle értelmetlen szabály és törvény ellenére tisztelet a kivételeknek, azoknak, akik pedagógusnak teremtettek és szívvel-lélekkel végzik munkájukat! Minden hálám és tiszteletem az övék!

Az iskola

Az Érzelmi biztonság című könyvben az iskola témával kapcsolatos több gondolatát is elolvashatjuk a szerzőnek. Szó van a tanárok személyiségéről, a házi feladatról, a kreatív gondolkodásra oktatás hiányáról. Nagyon érdekes és figyelmet felkeltő rész. Érdemes elolvasni!

kép: Pixabay

 

Akinek felkeltette az érdeklődését ez a téma, és szeretne még többet megtudni Vekerdy Tamás gondolatairól az óvodákról, iskolákról és az oktatásról, azoknak szeretném figyelmébe ajánlani Vekerdy Tamás: Gyerekek, óvodák, iskolák című könyvét. Én már olvastam, rám igen nagy hatással volt! 

 

A következőkben megyünk tovább a könyv következő fejezetére! Tarts velem, és megtudhatod Vekerdy Tamás milyen gondolatokkal látja el a családokat az értékekre neveléssel kapcsolatosan!

Ha van kedved írj egy hozzászólást, hogy neked milyen pozitív vagy negatív véleményed van az iskolákról!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság című könyv Hatodik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?