A suttogó mindent megold – A kisgyermek megszelídítése

Tracy Hogg-ot a hálás szülők nevezték el suttogónak. Hiszen meg volt az a különleges képessége, hogy értsen a babák és kisgyermekek nyelvét. A suttogó mindent megold című könyv a sorozat harmadik összefoglaló és kibővített része. Folyamatosan haladunk előre ebben a könyvben, hogy megismerjük meg az írónő tanácsait az egyes élethelyzetekhez. A korábbi írásokat itt tudod elolvasni. Most az érzelmi nevelésről írok nektek.

A kisgyermek megszelídítése

 

A hiszti

„Nekem mindig gyanús, ha a szülő azt állítja, hogy a gyermek viselkedése „egyik napról a másikra” gyökeresen megváltozik. … A hiszti előzményei például kisebb indulatkitörések lehetnek, és ha senki sem tanítja meg rá a gyereket, hogy így nem viselkedünk, akkor idővel kifejlett hisztivé válnak.” /Tracy Hogg/

Tracy megszokta kérdezni a szülőktől, hogy „Mit szoktál csinálni, amikor hisztizni kezd?”. Minden gyereknek vannak érzelmei, a lényeg az, hogy a szülők miképpen reagálnak rá. Fontos kijelölni a határokat, és megmutatni neki, hogy mi a helyes és mi a helytelen viselkedés. Az írónő kitér arra, hogy ne óvjuk a gyermekeinket a saját érzéseitől. Inkább adjunk eszközöket a kezükbe, hogy tudjanak uralkodni rajtuk. Nem tehetjük őket mindig boldoggá, hiszen senki sem boldog mindig. Fontos, hogy találkozzanak gátakkal, frusztrációkkal, amiket fel kell ismerniük. Meg kell tanulniuk kezelni az erős indulataikat. Így tanulják meg megnyugtatni saját magukat és talán majd könnyebb lesz helytállniuk a világban.

kép: Pixabay

 

Objektív vagy szubjektív szülő?

Korábban már írtam nektek, A suttogó titkai II című könyv bemutatásánál, hogy Tracy Hogg érdekes oldalról közelíti meg a gyereknevelés kérdését. Ő a szülőket próbálja nevelni. Ebben a fejezetben is nagy hangsúlyt fektet a szülők viselkedésére. „Tény, hogy a rosszalkodást nem a szülő okozza, ahogy a fejlődést sem ő irányítja. De ahogyan az akaratosságra, agresszióra vagy hisztire reagál, az a jövőben vagy előhívja, vagy kordában tartja az efféle megnyilvánulást.” /Tracy Hogg/ Itt nem kritizálni szeretne, csak felhívja a figyelmünket az önvizsgálatra.

Ezután a szerző két csoportba sorolja a szülőket, vannak objektív és szubjektív szülők. Az utóbbi csoportot nem tudatosan, de a saját érzelmei irányítják. Az előbbi pedig felül tud emelkedni magán és a gyerek igényeit veszi figyelembe. Vagyis hasznos lenne, ha minden szülő egy kicsit saját lelki egészségével is foglalkozna, mielőtt gyermeknevelésre adná a fejét. Ami persze elég komoly kérés, de jó lenne, ha mindenki belátná a szülővé válás felelősségét.

kép: Pixabay

 

Az írónő szerint a lelki egészségre való nevelés szakaszai:

1. Tudatosítjuk az érzelmeket

2. Közbelépünk

3. Megmutatjuk/megmondjuk a gyermeknek, hogy mit várunk el tőle, és/vagy mi az elfogadható viselkedésforma.

 

„Úgy tekintsenek magukra, mint gyermekük első tanárai, a „fegyelmezést” pedig ne büntetésnek tartsák, hanem olyan eszköznek, amellyel megtanítják neki, mi helyes és mi rossz, mi elfogadható és mi nem.” /Tracy Hogg/

 

A következőkben szobatisztaságról írok nektek. Tarts velem és megmutatom Neked Tracy-nek milyen tanácsai vannak ezzel a mindenki számára lényeges ponttal kapcsolatban!

Ha gondolod, írj egy hozzászólást, hogy mit gondolsz az objektív-szubjektív szülők besorolásról!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Tracy Hogg: A suttogó minden megold című könyv Nyolcadik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?