Apakulcs – Apakulcsok

Ebben a sorozatban szeretném Nektek bemutatni Süveges Gergő: Apakulcs című könyvet. Folyamatosan haladunk majd előre a könyv felépítése szerint. Először is ismerkedjünk meg az apakulcsokkal. 

Apakulcsok

 

A kapcsolódás három kulcsa

Süveges Gergő arról ír nekünk könyvében, hogy szerinte az apaság lényege egy szóban összefoglalva a kapcsolódás. Ezt sajnos amennyire egyszerűen hangzik, annyira nehéz megfelelő módon kialakítani gyermekünkkel.

A szerző szerint minden apa vágyik arra, hogy kapcsolódjon gyermekéhez, csak nem tudja, hogyan valósítsa meg. Az Apakulcs című könyvben ebben szeretne nekünk segítséget nyújtani Süveges Gergő. Az általa kigondolt három apakulcs azt a reményt hordozza magában, hogy kinyithatjuk a kapcsolódás zárát:

        • Kapcsolódás a tudásban
        • Kapcsolódás a jóakaratban
        • Kapcsolódás a szövetségben

„Mindhárom önmagában is nélkülözhetetlen, ráadásul a három kulcs szoros kölcsönhatásban van egymással. Külön-külön is erősek, de a három kulcs együttes használatával minden apa megtapasztalhatja a gyermekével való kölcsönös kapcsolódást.” /Süveges Gergő/

kép: Pixabay

Kihívások

Az Apakulcs című könyvben arról olvashatunk, hogy az apukák általában tisztában vannak az apakulcsok létezésével, még akkor is, ha nem így hívják őket. De sajnos az ismeret nem elég. Gyakorlásra van szükség a megfelelő használathoz.

„A nagy ideához akkor kerülünk közelebb, ha le tudjuk bontani kisebb célokra, a célokat pedig még kisebb lépésekre. … Javaslok néhány egyszerű kihívást, amelyek lépésről lépésre vezetnek bennünket közelebb a kapcsolódás kulcsaihoz.” /Süveges Gergő/

Süveges Gergő összeállított nekünk egy tizenkét elemből álló kihíváslistát, amik kisebb részekre bontják az apakulcsok által megfogalmazott cél eléréséhez szükséges munkát. Mindhárom kulcshoz négy-négy kihívás tartozik.

Mindegyik kulcs és kihívás hasonlóképpen épül fel a könyvben. Először megismerkedhetünk magával az apakulccsal, aztán a négy kihívás következik. Mindegyik kihívással kapcsolatosan bemutatja nekünk a szerző, hogy miért okozhat nehézséget az adott feladat és mi az adott kihívás hármas célja. Ezután pedig minden fejezet végén rövid összefoglaló és gyakorlati tanácsok teszik még érthetőbbé a mondanivalót.

A tudás kulcsa

A kapcsolódás kulcsainak első eleme a tudás kulcsa. Hívószava: ismerd.

„Ahhoz, hogy közük legyen egymáshoz, az apának mindenekelőtt ismernie kell gyermekét.” /Süveges Gergő/

A szerző szerint, ha a gyerek azt érzi, hogy az apukája figyel rá, érdeklődik iránta, akkor megerősödik abban, hogy értékes. Emellett, ha egy apuka engedi, hogy gyermeke jobban megismerje őt, akkor bensőségesebb lehet közöttük a viszony.

Azt gondolom, hogy ezt megfogalmazni könnyebb, mint megvalósítani. Süveges Gergő az Apakulcs című könyv Második fejezetében foglalkozik a tudás kulcsával és a hozzátartozó négy kihívással. Szerintem érdemes elolvasni és megfogadni a szerző gyakorlati tanácsait.

„Hiszem, hogy az apával való kapcsolódás keresése legalább annyira fontos egy gyermek fejlődése szempontjából, mint a szellemi-erkölcsi terelgetés. És azt is hiszem, hogy a kapcsolódás nem a többi nevelési eszköztől von el energiát, időt és figyelmet, hanem éppen hogy megágyaz azoknak.” /Süveges Gergő/

kép: Pixabay

 

A jóakarat kulcsa

A kapcsolódás kulcsainak második eleme a jóakarat kulcsa. Hívószava: szeresd.

„A jóakarat kulcsát használó apa tisztában van azzal, hogy a szeretet érzelem és döntés. Ezért úgy dönt, hogy az érzelmei híján – vagy azok ellenére – is szeretni fogja gyermekét.” /Süveges Gergő/

Süveges Gergő arról ír nekünk könyvében, hogy a szeretetnek több formája lehet. Mindegyiknek meg van a szerepe és helye az életben. Érdemes tudatosítani őket, hívja fel rá a figyelmet a szerző.

Az Apakulcs című könyvben arról olvashatunk, hogy ha a gyerek számára elérhető az apukája és ha szükséges tud gyengéd lenni hozzá, akkor biztosítja őt arról, hogy fontos neki és erősödik a köztük lévő bensőséges kapcsolat. Amikor egy apuka tud veszíteni és bocsánatot kérni, akkor pedig megmutatja emberi oldalát, amihez könnyebb kapcsolódni, mint a tökéleteshez.

„Minden apa helyesen teszi, ha nem akarja folytonosan bebizonyítani, hogy mindenben ő a jobb, ha nem próbálja mesterségesen, erőnek erejével fenntartani a verhetetlenség illúzióját. … Azzal, hogy önmaga helyett gyermeke felé fordul, éppen a szeretetét fejezi ki iránta.” /Süveges Gergő/

A Harmadik fejezetben olvashatunk a jóakarat kulcsáról és a hozzá tartozó négy kihívásról. Azt gondolom, hogy ebből a részből is sokat épülhetünk. Nem könnyű feladat megvalósítani a jóakarat kulcsát, de megéri, emeli ki számunkra a szerző.

A szövetség kulcsa

A kapcsolódás kulcsainak harmadik eleme a szövetség kulcsa. Hívószava: támogasd.

„Az az apa, aki hatékonyan használja a szövetség kulcsát, pontosan tudja, hogy a támogatás mindig a gyermeknek, vagyis a személynek, az embernek szól, és soha nem az aktuális tetteinek.” /Süveges Gergő/

Az Apakulcs című könyv mondanivalója szerint érdemes különválasztani a támogatás és egyetértés fogalmát. A kettő nem ugyanaz és más üzenetet hordoz a gyerek számára.

Süveges Gergő arra hívja az édesapákat, hogy vonják be a gyereket az életükbe, legyenek jelen számára, mert akkor azt érezheti, hogy apja becsüli őt és nem hagyja egyedül. Ha sikerül megfelelően dicsérni és motiválni gyermekünket, akkor olyan önbizalomra tehet szert, ami egész életében elkísérheti. A szerző szerint ezekre az alapokra lehet építeni egy biztonságot adó, meghitt kapcsolatot.

„Az az apa, aki a kapcsolódás érdekében a szövetség kulcsát szeretné egyre jobban használni, és ehhez eszközként gyermeke ösztönzését választja, elsősorban nem az elvégzendő feladatot várja el a gyermekétől, hanem a támogatását szeretné kifejezni iránta. Tudja, hogy az elvégzett feladat önmagában még nem teremt kapcsolatot. Ezért magát a kapcsolódást tekinti fő céljának, a teljesítményt pedig ráadásnak tekinti.” /Süveges Gergő/

A szövetség kulcsáról részletesebben az Apakulcs című könyv Negyedik fejezetében ír nekünk a szerző. A harmadik apakulcshoz tartozó kihívások már összetettebbek és egyre több belső munkát kívánnak az apukáktól.

Ha úgy gondoljuk, hogy van hová fejlődni, akkor Süveges Gergő tanácsai és a gyakorlati lépések segítségével jobban elsajátíthatjuk a szövetség kulcsának használatát.

 

A következő alakommal az apakulcsok harmóniájáról lesz szó! Tarts velem!

Ha megfogott téged ez a téma, kérlek írd le egy hozzászólásban, hogy mi a véleményed az apakulcsokról!

 

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Süveges Gergő: Apakulcs című könyv Első, Második, Harmadik és Negyedik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?