Kell a gyereknek a korlát – Mesterfogások

Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát című könyv végére értünk. A korlátok állításával kapcsolatosan sok információt kaphattunk eddig. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. A könyv utolsó fejezete olyan kiegészítéseket, megjegyzéseket tartalmaz, amik nem mindennapi helyzetekben jönnek elő. Mégis érdemes róluk szót ejteni és elolvasni a velük kapcsolatos tanácsokat. 

Korlátozni sem lehet korlátlanul

 

Kivételes és meglepő megoldások

„A gyerek az olyan szülőt szereti, aki időnként bukdácsol ugyan, mégis képes támaszt nyújtani és irányt mutatni. A szülői egyéniség sokoldalúságába belefér, hogy időnként a felnőtt is leblokkoljon, tanácstalanul álljon egy-egy nehéz helyzet előtt, és koránt sem a legtökéletesebb megoldást választja.” /Jan-Uwe Rogge/

A Második fejezetből már meg tudhattuk, hogy az a jó, ha nem törekszünk tökéletességre szülőként. Sőt sokszor még a gyermekeinktől is érdemes lenne tanulni spontaneitást és lazaságot.

A gyerekek sokszor csak heccből feszegetik a határokat, tesztelik szüleik kitartását és következetességét. Jan-Uwe Rogge arra hívja a szülőket, hogy rendkívüli helyzetekben merjenek rendkívüli döntéseket hozni. Hiszen a rugalmasság egy fontos nevelői erény.

Milyen rendkívüli helyzetekre gondol itt a szerző? Például ha látogató érkezik, ünnepi alkalmak, családi események, nyaralások stb. Ezek mind-mind olyan szituációk, amikor egy kicsit vagy nagyon eltérhetünk a korábban meghozott szabályoktól. Fontos, hogy ezeket nem azért tesszük, mert elengedtük a gyeplőt, hanem mert a helyzet megkövetel némi rugalmasságot, amire a bölcs szülő hajlandó, írja a szerző. Sokat nyerhetünk ezekből a lehetőségekből és nagy élményeket szerezhetünk általuk.

Vannak tehát bűvös napok, amikor merjünk valami rendkívüli döntést hozni és éljünk a meglepetés erejével. Erre biztat bennünket könyvében Jan-Uwe Rogge.

„Érdemes a nevelés során néha meglepő kivételt tennünk, amikor is váratlan ötlettel állunk elő. A játékos, szokatlan elem mindig jótékonyan hat a szabályozás egyhangúságára.” /Jan-Uwe Rogge/

kép: Pixabay

Kínos helyzetek

Talán senkinek sem kell bemutatni azokat a szituációkat, amik a legkínosabbak egy gyerek nevelése során. Sokszor ezek a helyzetek azért lesznek cikik, mert nagy nyilvánosság előtt történnek, vagy olyan pillanatban, amikor nem tudunk ellene tenni és közben pedig felrobbanunk az idegességtől.

„Otthon a világ legnormálisabb gyerekei, de ha idegenek is vannak a közelben, olyankor mintha a nézőközönségnek produkálnák magukat.” /Jan-Uwe Rogge/

A Kell a gyereknek a korlát című könyvben két ilyen kínos helyzettel kapcsolatos tanácsokat olvashatunk el. Az egyik a vásárlás, a másik pedig az autóvezetés közben. Mindkettő nagyon fontos téma, és valószínűleg sok család életét keserítik meg a harcok ezekben a helyzetekben. Érdeme elolvasni és megfogadni a tanácsokat, hátha tud segíteni!

„A gyerek … érzi, hogy vezetés közben kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Olyankor az ember a tűrőképessége határáig jut el.” /Jan-Uwe Rogge/

kép: Pixabay

 

Eltérő pedagógiai felfogások

„Ha lehetnek különböző nevelői felfogások, ha léteznek többféle nevelői gyakorlatok, akkor az is természetes, hogy elfogadjuk a sajátunkétól eltérő stílust.” /Jan-Uwe Rogge/

A gyermek mindennapjaihoz hozzátartozik, hogy különböző nevelési stílusokhoz kell alkalmazkodni. A gond akkor van, ha a két szülő között akkora ellentét van, ahol csak nehezen tudnak közös nevezőre jutni. Jan-Uwe Rogge ezzel a témával kapcsolatosan igyekszik tanácsokkal ellátni az olvasókat, meg mutatni azt, hogy mire figyeljenek oda, hogy ezek az egymásnak feszülések oldódjanak és tényleg a gyerek javát szolgálják.

kép: Pixabay

 

„A szülők eltérő nevelői stílusa megköveteli, hogy adott esetben egyeztessék véleményüket, és keressék meg a közös nevezőt. A gyereknek ugyanakkor jót tesz a többféle stílus megtapasztalása, így ismeri meg alaposabban a szüleit.” /Jan-Uwe Rogge/

 

Ezzel befejeztük Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát című könyvét. A következőkben Lawrence J. Cohen: Játékos nevelés című könyv következik, amely a játékosságon keresztül mutatja be a gyerekneveléssel kapcsolatos tanácsait.

A hozzászólásokban szívesen fogadom a véleményedet a határkijelölések mesterfogásaival kapcsolatosan!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb Jan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek korlát című könyv Ötödik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?