Vida Ágnes: Babapszichológia

kép: Nyitott Akadémia

Kulcslyuk Könyvkiadó, 2011

331 oldal

A Nyitott Akadémia honlapján lehet a könyvről még több infót megtudni:

Nyitott Akadémia – Babapszichológia

 

A könyv a kiadó honlapján kapható, illetve a nagy könyvesboltok kínálatában is megtalálható. Ezenkívül használtan, antikváriumban vagy a könyvtárban biztosan beszerezhető, ha valakinek felkeltette az érdeklődését.

A borítón szereplő címkiegészítés:

Lélek, viselkedés, fejlődés kétéves korig

 

Fülszöveg

Miért alussza át az egyik csecsemő az éjszakát, és miért riasztja anyját óránként a másik? Miért játszik el magában akár félóráig is az egyik baba, és miért sír azonnal a másik, ha leteszik? Miért mar az arcodba és húzza meg a hajadat a kilenc hónapos, és miért bántja a többi kisgyereket a játszótéren a másfél éves, holott otthon sosem látott ilyet?

Ez a könyv lélektani szempontból mutatja be, hogyan is „működik” a baba, mit érez, miként formálódik a személyisége, milyen veleszületett tulajdonságai vannak, és mi az, amit szülőként mi alakíthatunk.

Miért fontos az, hogy anyaként vagy apaként megértsd a csecsemőkort?

Például azért, mert így sokkal könnyebb lesz a helyzeted: tudod, miért viselkedik a gyermeked éppen úgy, ahogy; nem aggódsz azon, vajon „normális-e”, amit csinál; megérted, hogyan fejlődik – és innen már csak egy lépésre vagy egy-egy konkrét nevelési helyzet megoldásától.

Nem kész, konzerv megoldásokat szeretnék átadni neked, mert azokkal már most is tele a padlás. „Hagyja sírni, anyuka” – mondja a védőnő. „Adj neki cumit, nekünk az segített” – mondja a szomszéd kismama. „Szoptasd meg, amikor csak sír” – ajánlja a szoptatáscentrikus internetes portál. De melyik a jó módszer? Sokan a megérzéseikre hagyatkoznak, mások vakon bíznak az orvos, a védőnő tanácsaiban, megint mások csak gyűjtik az információkat, és végül elbizonytalanodnak, mit is kéne tenniük.

Én abban hiszek, hogy nincsenek egyedül üdvözítő módszerek – minden gyerek más, ezért ami az egyiküknél hatásos, az a másiknál hatástalan. És bizony mi szülők is mások vagyunk, a nevelési módszernek tehát nemcsak a gyerek, de a szülő személyiségéhez is illenie kell. Ez a könyv arról szól, hogyan találd meg az egyensúlyt a gyermek egyénisége, a saját személyiséged és a sokféle módszer között. Az interneten évente több ezer anyuka kérdéseire válaszolva gyűjtöttem össze azokat a tapasztalatokat, és formáltam azokat a technikákat, amelyeket e könyvben bemutatok.

 

Vida Ágnes: Babapszichológus, a havi 250 000 olvasóval büszkélkedő Kismamablog és Gazdagmami szerzője. A Kismamablog 2011-ben, a HVG Golden Blog szavazásán elnyerte a legjobb szakértői blog címet.

 

Értékelés és személyes tapasztalat a könyvvel kapcsolatban

Kismamablogról

Az első gyermeket 2011-ben vártam és ebben évben született meg. Ekkor találkoztam először Vida Ágnes által írt Kismamablog nevű oldallal. Feliratkoztam a terhesség hétről hétre hírlevélre. Nagyon hasznos leveleket kaptam Ágitól és jó volt így nyomon követni a pocaklakó növekedését. Szülés után, ahogy egyre több kérdés merült fel bennem sokat böngésztem Ági oldalán, letöltöttem az ingyenes kiadványait, illetve vettem tőle DVD-t is, amin egy hallgatható tanfolyam van. A Babapszichológia és Anyapszichológia című könyvét pedig ajándékként kaptam az anyukámtól.

Azt gondolom, hogy a csecsemőgondozással vagy kisgyermekneveléssel kapcsolatos magyar internetes fórumok, blogok, szakértői írások közül kiemelkedő a Kismamablog. Vida Ágnes témákra lebontva, nagyon közérthetően és rendszerezve ír az interneten válaszokat kereső szülőknek.

kép: Facebook

 

Tapasztalatom szerint szinte bármilyen babával kapcsolatos kérdésre is keresel rá a Kismamablog benne lesz a Google kereső első 10 találatában. Így nagyon sok kezdő kismama és anyuka igen hamar megismerkedik Vida Ágnes írásaival. Szerintem innen ered az elképesztő népszerűség és siker.

A Kismamablog Facebook oldalának számos követője van. Ági rendszeresen tölt fel új tartalmakat. A kedvenceim a vicces vagy éppen mélyen szántó idézeteket, mondatok, amiket önmagában posztol ki. Volt már olyan, hogy egy külföldön élő, néha kicsit magányos, első gyerekes magyar anyukának ezek közül válogattam össze párat, aztán előhívtam és elküldtem neki, hogy kirakhassa a falra és ezekből meríthessen erőt. Szerintem nagyon jók!

 

A szerzőről és a kritikákról

Vida Ágnes nagyon sikeres nő, irigylésre méltó karriert fut(ott) be. Számtalan előadást tart élőben, vagy online, a tanfolyamait sokan megvásárolják. Saját elmondása szerint rengeteg hírlevél feliratkozója van, illetve a Facebook követő tábora is jelentős.

Ennek ellenére írásait, tanfolyamait, könyveit rengetegen kritizálják az interneten, mert szerintük nem tud semmi újat mondani, csak nagy általánosságban beszél a problémákról és azok megoldásairól. Mások pedig nem értik a negatív kommenteket, hiszen nekik rengeteget segítettek Vida Ágnes tanácsai.

A Kismamablog népszerűsége szerintem abban rejlik, hogy Ági egy olyan oldalt épített fel, ami támogató, szakértőnek tűnő és tényleg arról ír, ami a legtöbb anyukát érdekli, plusz könnyű rátalálni az interneten. Hiszen a szülők sokszor kerülnek olyan helyzetbe, hogy nehezen tudnak kérdezni, tele van kétségekkel. Az interneten a legkényelmesebb keresni a válaszok után. A védőnőt, és a gyerekorvost nem lehet mindennap minden órában zargatni, egy csecsemőgondozási könyv elolvasására sincs idő. Válaszok kellenek most és azonnal. Ilyenkor a Google jó barátunk és már két perc olvasgatás után kaphatunk különböző útmutatásokat. Ez még nem jelenti azt, hogy minden internetes tanács jó és megfogadásra érdemes, de mégis támpontokat adhatnak.

kép: Kismamablog

 

Fontos megérteni szerintem, hogy nincsen olyan felület, blog, fórum vagy könyv, ami helyettesíteni tudja a személyes konzultációt. Senkitől sem lehet elvárni, hogy minden élethelyzetre legyenek válaszai. Minden anya és gyermek más és más. Nincsenek instant megoldások. A gyereknevelés nem egy egzakt terület, nincsenek tuti tippek, csak általánosságban előforduló dolgok. Ne gondoljuk azt, hogy ha 2 mondatban vagy 10 sorban kérdezünk, akkor arra a leghatásosabb válaszokat fogjuk kapni. Vida Áginak sem ez a célja. Azt gondolom, hogy lehet őt kritizálni, sőt sok negatív véleménnyel én is egyetértek, de amit összeállított az igenis használható tudást tud adni azoknak, akik keresnek.

Ajánlás

Azért írtam ennyit Vida Ágiról és a blogjáról, mert szerintem így érthető meg igazán a könyvének mondanivalója. A Babapszichológia című könyv célközönsége elsősorban az első gyerekes kismamák és anyukák. Véleményem szerint számukra nyújthat sok új információt. De nem ez a legnagyobb erénye, hanem az, hogy önbizalmat és magabiztosságot tud adni. Ez nagyon fontos és „hiánycikk” mostanában. Azt gondolom, hogy sok anyuka bizonytalan és ügyetlennek érzi magát, és tanácsok helyett egy kis biztatásra lenne szüksége, arra, hogy kompetensnek érezze magát a gyermeke gondozásában és nevelésében. Ebben segíthet a Babapszichológia című könyv.

„Ez a könyv arról szól, hogyan találd meg az egyensúlyt gyermeked egyénisége, a saját személyiséged és a sokféle módszer között.” /Vida Ágnes/

Vida Ágnes – kép: Facebook

 

Mi a könyv célja?

A Babapszichológia című könyv célja az, hogy megértsük a kisbabákat. Nem módszerekről szól, nem a tanácsadás a legfőbb érdeme, hanem az információ átadás. Elolvasása után lehet képünk arról, hogy mi vár ránk a következő egy-két évben. Segítségével elindulhatunk az anyává válás útján. Lesz elképzelésünk arról, hogy hogyan fejlődik egy baba, hogyan érdemes gondozni őt. Azt gondolom, hogy azoknak a szülőknek, akik az ismeretlenbe vágnak bele, nekik ezek az infók életmentőek lehetnek.

„Miért fontos, hogy megértsük a csecsemőkort? Például azért, mert szülőként így sokkal könnyebb a helyzetünk: tudjuk, miért viselkedik a gyermekünk úgy, ahogy, nem aggódunk azon, vajon „normális-e”, amit csinál, átlátjuk és megértjük fejlődésének menetét, és innen már csak egy lépésre vagyunk egy-egy konkrét nevelési helyzet megoldásától.” /Vida Ágnes/

Vida Ágnes szerint a csecsemők viselkedésének értelmezése a lélektan tudományának egyik legnagyobb kihívása. Szerinte először a gyermeket, a gyermek személyiségét kéne megismernünk nem pedig nevelési módszert választanunk. Erről a megismerésről szól a Babapszichológia című könyv, nem nevelési módszerekről, nem megoldásokról, nem tuti tippekről. Ezek is vannak benne, de nem ez a fő irányvonala.

„Ez nem egy hagyományos babaápolási könyv, amely orvosi szempontból közelíti meg a csecsemőket, és nem is egy adott módszert leíró kötet, amely uniformizált nevelési tippeket ad. Ezeket az oldalakon lélektani szempontból igyekszem végigkövetni, hogyan is „működik” a baba, mit érez, miként formálódik a személyisége, milyen veleszületett tulajdonságai vannak, melyek azok, amik később alakulnak ki, és mi az, amit szülőként mi tudunk alakítani.” /Vida Ágnes/

A Babapszichológia című könyv egy kezdő olvasmány, ami elindít az úton. Vida Ágnes leírja könyvében, hogy egy átfogó képet szeretne adni a kisbabákról, viselkedésükről, fejlődésükről. Ha valaki konkrét tanácsokra és ötletekre kíváncsi, akkor a Kismamablogon lévő bejegyzések nagyobb segítségek lehetnek. Hiszen ott témakörökre lebontva kaphatunk infókat, tanácsokat, illetve kulcsszavakra keresve megtalálhatjuk pont azt a bejegyzést, amire szükségünk van.

A könyv felépítése

A Babapszichológia című könyv különböző oldalakról mutatja be Nekünk a kisbaba fejlődését életének első két évében. Szó esik a személyiség fejlődésről, a társaskapcsolatok és a kommunikáció fejlődésről, a mozgásfejlődésről és az önállóságról. Mindegyik témakört külön korokra lebontva mutatja be Nekünk a szerző. Természetesen ezek a fejlődési területek nem különülnek el egymástól ilyen élesen, minden mindennel összefügg, viszont érdemes mindegyikkel külön-külön foglalkozni.

A könyv legjobb fejezete szerintem az utolsó és egyben a leghosszabb, ami a Babanevelés címet viseli. Ebben a fejezetben tényleg minden témára igyekszik kitérni a szerző, ami csak egy anyukát érdekelhet.

Fontos kiemelni, hogy a tartalomjegyzék nem túl részletes, így nem igazán lehet keresni választ a Babapszichológia című könyvben egy adott kérdésre. Ahogyan már feljebb írtam inkább a Kismamablogon keresgéljünk.

 

A kedvenc idézetem a könyvből:

„A jó tanácsadó ezért soha nem az, aki konkrét recepteket, „hogyan csináld” leírásokat ad a számodra, hanem az, aki megnyitja az elmédet és a szívedet a saját gyermeked és a saját módszered felé.” /Vida Ágnes/

 

A kisbaba fejlődéséről fogok Nektek legközelebb írni. Tartsatok velem!

Ha gondolod, írd meg hozzászólásban, hogy ha van valamilyen tapasztalatod a könyvvel kapcsolatban!

 

Vida Ágnes: Babapszichológia című könyvről írt bejegyzések

A baba fejlődéseBabanevelés