A suttogó titkai I – A csecsemő táplálása

Tracy Hogg ápolónőként, szoptatási és újszülött tanácsadóként dolgozott. Az évek alatt összegyűjtött sok-sok tapasztalatát szeretné az olvasóval megosztani A suttogó titkai I című könyvében. A könyvről írt korábbi írásokat itt találod. A 4É módszer négy É betűvel kezdődő szóból összeállított mozaik szó. Ebben az írásban az első É-vel foglalkozunk.

Ennie mindenkinek kell.

Csak nem mindegy, hogy hogyan

 

A döntés – anyatej vagy tápszer?

Amikor az első gyermekünket megszültem. Egyáltalán nem voltam felkészülve rá, hogy szoptatni milyen nehéz, és mennyire nem magától érthetődő. (Minden elismerésem annak, aki nem így élte meg az első napokat, és szinte azonnal megindult a teje és a baba hízott, ahogy csak kell.) Nekem kb három hónapig alig volt tejem, pedig sokat szoptattam, szoptatási tanácsadóval is beszéltem. A kórházban annyira gázos volt a helyzet (legalábbis is, akkor így láttam), hogy sárgasággal bent tartottak minket egy nappal tovább. Konkrétan szinte semmi tejet nem tudtam adni a kis újszülöttnek. Persze csak is a tápszer tudott bennünket túl lendíteni ezen az időszakon. Ettől még bénábbnak éreztem magam.

Nagyon megviselt ez az időszak, és becsapva éreztem magam, hogy senki sem szólt előre. Persze biztosan szólt, csak nem akartam meghallani, hanem valami rózsaszín szűrőn keresztül gondoltam az előttem álló szoptatási feladatra.

Aztán persze ezen az időszakon is túljutottunk. Azóta szoptattam még három gyereket és már jobban fel voltam készülve a nehézségekre az elejétől kezdve.

A szoptatás-tápszerezés téma igen ingoványos területre vezet, hiszen sok ítélkezés lehet hallani az egyes oldalak elkötelezett tagjaitól. Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy én alapvetően a szoptatásra biztatók oldalát erősítem. Viszont minden gyermekünknek kellett tápszeres pótlást adni, szóval a tápszert sem tartom valami ördögtől való dolognak, főleg ha nincs elég anyagtej.

Én személy szerint mindenkit arra tudok biztatni, hogy szoptasson, amennyit csak tud, legyen kitartó. Nem tisztem bárki felett ítélkezni, és sokféle sorsot láttam, hallottam már. Úgy gondolom, hogy mindenki nagy szeretettel látja el gyermeket azzal a módszerrel, amivel éppen csak tudja.

kép: Pixabay

 

Tracy Hogg sem dönt a két oldal között. Miért is kellene? Mindkét oldalt bemutatja részletesen, és minden eshetőségre felhívja a figyelmet. A döntést pedig az anya kezébe helyezi.

„A lényeg az, hogy választhatunk.” /Tracy Hogg/

Ami mindkét módszerre igaz…

Az étkezések legyenek békések.

A helyes testhelyzetet meg kell találni.

Fontos, hogy a babába megfelelő mennyiségű táplálék jusson.

Tracy igyekszik minden információt megosztani velünk, amit a szoptatásról, tápszeres táplálásról tudni kell. Készített táblázatokat, ír az anyatej összetételéről, az anyatej/tápszer tárolásáról, a mellszívókról, az esetlegesen felmerülő szoptatási problémák megoldásáról, a cumizásról és az elválasztásról is.

Én azt gondolom, hogy kezdő szülőnek ez a fejezet nagyon hasznos tud lenni. Bár inkább csak nagyvonalakban használható. Érdemes beszerezni külön erről a témáról szóló könyvet, aki jobban felszeretne készülni a baba táplálására. Ha tényleg nem megy valami gördülékenyen a szoptatással, akkor kérj segítséget egy szoptatási tanácsadótól. Hiszen ez a könyv alapvetően régen íródott, és ezek a szakemberek sokat tudnak segíteni.

Megjegyzések a témához

Ezzel a témával kapcsolatban tudom ajánlani nektek a La Leche Liga írásait. Ők célul tűzték ki, hogy népszerűsítik a várandós kismamák és kisgyermekes anyukák között a szoptatás fontosságát. Érdemes ezzel az eszmékkel is megismerkedni. La Leche Liga által kiadott A szoptatás női művészete könyve pont ezeket az ismereteket gyűjti össze. Az éjszakai gondoskodással kapcsolatban pedig Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás című könyvét tudom ajánlani nektek. Mindkét könyvről írtam már Nektek.

Saját tapasztalatból egy olyan szerkezetre hívnám fel még a figyelmeteket, ami nekem rengeteget segített. Ahogy korábban írtam nálunk szükség volt tápszeres kiegészítésre. De nem mindegy, hogy ezt hogyan adjuk a kisbabának. Van ez a bizonyos Medela szoptanít nevű szerkentyű. Nem túlzok, ha az írom nektek, hogy csodákra képes. Mivel a szoptatást imitálja, ezért elősegíti a tej többlet termelését és közben jobban hízik a csecsemő. Hiszen a baba nem csak a ciciből szívja a tejet, hanem ebből is. Nem csak koraszülött babáknál alkalmazható, és tapasztalatból írom, hogy nagyon hatékonyan segíti az anyatej mennyiségének megnövelését.

 

 

kép: Medela

Tényleg csak ajánlani tudom. Bővebben ezen az oldalon tudtok róla olvasni.

Medela – Sns szoptanít készülék

Borsos ára van sajnos. Rendszeresen sterilizálni is kell, de ez a tápszeres táplálás bármilyen formájánál így van. Remélem még sokáig lehet kapni, és el fog terjedni az anyák körében, mert tényleg szuper!

Ha bármi kérdésed van, ezzel a szerkezettel kapcsolatban nyugodtan írj nekem az info@anyacipo.hu email címre. Szívesen segítek, és leírom neked, hogy én hogyan használtam két gyerkőcnél is és milyen praktikákat alkalmaztam! Ha ismertem volna ezt a szerkentyűt az elsőszülöttnél, akkor biztosan nem lettek volna problémáim a tejmennyiséggel. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom!

 

A következőkben megyünk tovább a 4É módszer következő pontjára! Tarts velem, és megtudhatod Tracy Hogg milyen titkokkal látja el a családot az ébrenlét időszakára!

Ha van kedved írj egy hozzászólást, hogy nálatok mennyire ment gördülékeny a baba táplálása!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Tracy Hogg: A suttogó titkai I című könyv Negyedik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?