Tracy Hogg ápolónőként, szoptatási és újszülött tanácsadóként dolgozott. Az évek alatt összegyűjtött sok-sok tapasztalatát szeretné az olvasóval megosztani A suttogó titkai II című könyvében. A könyvről írt korábbi írásokat itt találod. A kisgyermek hihetetlen tempóban, apránként fejlődik, minden nappal új dolgokat sajátít el. A végső cél mindenképpen az önállóság. Szeretnénk, ha nem kellene többé pelenka, önállóan enne stb. Ezekről lesz szó most.
Az önállósodás útján
Összehasonlítás
„A szülők ahelyett, hogy élveznének minden fejlődésbeli korszakot és a jelenben élnének, folyton a gyerek haladását méricskéli, izgulnak, próbálják meggyorsítani a fejlődést, összehasonlítgatják más gyerekekkel.” /Tracy Hogg/
Tracy szerint ez nagy hiba, és szerinte ezek nem a gyerek eredményei, hanem a fejlődés állomásai. Azt tanácsolja, hogy itt is alkalmazzuk az ÁBCD pontjait: álljunk félre, bátorítsuk a felfedezésre, csökkentsünk és dicsérjünk.
„Ne feledje, hogy a gyermek lassan és a maga idejében lép tovább a fejlődésben.” /Tracy Hogg/
Mozgásfejlődés állomásai
A kisgyermekkor egyik nagy feladat a mozgásfejlődés, hiszen egy kis magatehetetlen kisbaba először kúszik, majd mászik, később feláll, aztán már elsétál oda, ahová szeretne.
Tracy Hogg törekszik rá, hogy a mozgásfejlődés egyes állomásait ne életkorhoz kösse, hanem azt tanácsolja, hogy inkább a folyamatra figyeljünk. (Természetesen a kóros elmaradásokat meg kell beszélni szakemberrel és segítséget lehet kérni a védőnőtől vagy háziorvostól.) Tracy készített egy táblázatot, amiben jól összeszedi, hogy milyen állomások vannak és ezekhez kapcsolódó tippekkel látja el a szülőket.
Az etetéstől az evésig
Ebben a korban a kisgyermek számára az evés egyáltalán nem fontos dolog. Inkább szaladgálna semhogy egy helyben ülve megtanuljon önállóan enni. Tracy szerint a sikerhez három pozitívan kialakított dolog kell: jó légkör, evéshez kapcsolódó élmények és étel.
Az írónő tudja, hogy az evés sok családban sarkalatos kérdés. Fontos, hogy tudatosítsuk, hogy senki sem „rossz” anyuka vagy apuka, ha egy gyerek nem eszik jól. Sőt „a gyerek annál jobban ellenáll majd, mert rájön, hogy ezzel hatalmat kapott a kezébe. És higgye el nekem ő fog győzni.” /Tracy Hogg/
A könyvben találunk sok hasznos tippet pontokba szedve, hogy milyen tényezőkre figyeljünk oda, hogy a jó légkör kialakuljon, a pozitív élmények legyenek és a megfelelő étel kerüljön az asztalra. Külön részt szentel Tracy az elválasztás kérdésére is, ami szintén fontos mérföldkő. Ehhez kapcsolódóan is kerültek táblázatok könyvbe.
Öltöztetés
A kisgyerekek többsége ekkor már egyáltalán nem akar megmaradni a pelenkázó asztalon, és kész csatát kell vívni vele, hogy rákerüljön a megfelelő mennyiségű ruha. Tracy-nek erre is vannak megoldása, amit meg is oszt velünk. Hiszen sokszor nincs idő a hadakozásra, főleg ha az ember késésben van. De szerintem ezt mindannyian ismerjük. Én a téli időszakban vagyok teljesen ki, mire kilépünk az ajtón, pedig a négy gyerekből már kettő önállóan öltözik. És akkor azt még nem is említettem, hogy ha az indulás pillanatában kerül ki, hogy van „termés” a pelenkában.
Nincs többé pelenka
„A szobatisztaság részben azon múlik, hogy tudja-e már szabályozni a kisgyermek a záróizmai működését. … Mindenesetre a szobatisztaság testi érettséget és gyakorlást feltételez.” /Tracy Hogg/
A szobatisztaság egy fontos mérföldkő a kisgyermek életében. Tracy Hogg szerint ez nem olyan, ami magától meg fog történni. Meg kell tanulni a gyermeknek, és a szülőnek kell megtanítani neki. Alkalmazhatjuk az ÁBCD pontjait: félreállás, bátorítás, csökkentés és dicsérés. Itt is fontos, hogy nem szabad erőltetni, inkább csak bátorítani.
A következőkben megyünk tovább az önállósodásban! Tarts velem, és megtudhatod Tracy Hogg milyen titkokkal látja el a családot a baba beszédfejlődésével kapcsolatban!
Ha van kedved, írj egy hozzászólást, hogy nálatok hogyan alakulnak az önállóság egyes lépései!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Tracy Hogg: A suttogó titkai II című könyv Negyedik fejezetében olvasható.