Szeretném figyelmetekbe ajánlani Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson: Igenközpontú nevelés című könyvet. Legutóbb megismerkedtünk az igenközpontú nevelés első alapelemével, az egyensúllyal. Most a második következik: a reziliencia, vagyis a rugalmas ellenállási képesség.
Reziliencia
A zöld zóna kitágítása
Az előző bejegyzésben bemutattam Nektek a három zónás modellt. A zónák közül a zöld zóna az, amikor minden rendben van és a gyermek kiegyensúlyozott.
Az Igenközpontú nevelés című könyvben arról olvashatunk, hogy a cél ne az legyen, hogy a nemkívánatos viselkedést kioltsuk, hanem hogy készséget fejlesszünk.
„Ahogy a régi mondás tartja: ha valakinek adsz egy halat, lesz mit vacsoráznia; ha valakit megtanítasz halat fogni, egész életében lesz mit ennie.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
A szerzőpáros szerint arra törekedjünk, hogy gyermekünknek kitágítsuk a zöld zónáját, vagyis a toleranciaablakát. Ez azt jelenti, hogy a nehéz vagy az elkerülhetetlen pillanatokban is sikerüljön higgadtnak maradnia és képes legyen rugalmasan reagálni a helyzetekre.
„A célunk nem az, hogy teljes mértékben megszabaduljunk a vörös és a kék zónás pillanatoktól. Igazából vannak olyan helyzetek, amelyekben szükséges és fontos, hogy belépjünk a vörös vagy a kék zónába. … Azt szeretnénk elérni, hogy a gyermekek egyre inkább képesek legyenek eldönteni, hogy mikor helyénvaló elhagyni a zöld zónát, és idejük nagyrészét ezen a józan gondolkodást elősegítő, nyugodt helyen töltsék.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
Daniel és Tina arra hívnak bennünket, hogy arra fókuszáljunk, hogy segítsük a gyermekünket, hogy a nehéz helyzetekkel szembe tudjon nézni és meg tudja magát nyugtatni, hogy „ne váljon a körülményei és az érzelmei tehetetlen áldozatává.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/ A lényeg, hogy kompetensnek érezhesse magát az őt ért nehézségek átvészelésében vagy legyőzésében.
Természetesen nem arról van szó, hogy állandóan hagyjuk magára a gyermekünket a nehézségeivel. A kérdés tehát az, hogy mikor van szükség segítségre és mikor hagyjuk a gyerkőcöt küzdeni.
Tolás vagy támasztás?
Legtöbbször nem könnyű eldönteni, hogy adott pillanatban a gyermekünknek ösztökélésre vagy támaszra van szüksége egy nehéz helyzeten való túljutáshoz. Sokszor szeretnénk őt megóvni a küzdelmektől, de vannak olyan pillanatok, amikor nem érdemes őt oltalmazni, hanem hagyni kell, hogy gyarapodjon ezek által.
„Miközben vannak olyan alkalmak, amikor arra ösztökéljük, hogy tolja ki a komfortzónája határait, és tegyen többet annál, mint amire kényelmesen képes, … [más] esetekben támaszt nyújtunk neki, tudatva vele, hogy mellette állunk és támogatjuk őt.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
Az Igenközpontú nevelés című könyvben egy hat kérdésből álló listát találhatunk, ami segítségével eldönthetjük, hogy éppen melyik hozzáállásra van szüksége a gyermekünknek egy adott pillanatban.
„Minden helyzetben az alapján döntsünk, hogy az adott pillanatban mi a legjobb az adott gyermek számára, és ami a növekedését, … a határai kitágítását szolgálhatja.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
Azt gondolom, hogy ez a rész nekünk, felnőtteknek sem haszontalan. Milyen jó lenne, ha a mi zöld zónánk is tágabb lenne és ritkábban borulnánk ki, ugye?
A következőkben az értő belátásról lesz szó. Tarts velem és megosztom veled Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson gondolatait az igenközpontú nevelés harmadik alapelemével kapcsolatosan!
Ha van kedved, írd meg hozzászólásban, hogy mit gondolsz a zöld zóna kitágításáról!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson: Igenközpontú nevelés című könyv Harmadik fejezetében olvasható.