Ursus Libris Kiadó, 2019
203 oldal
A kiadó honlapján a könyvről még több infót megtudhatunk:
Ursus Libris Kiadó – Igenközpontú nevelés
A könyv a kiadó honlapján kapható, illetve a nagy könyvesboltok kínálatában is megtalálható. Ezenkívül használtan, antikváriumban vagy a könyvtárban biztosan beszerezhető, ha valakinek felkeltette az érdeklődését.
A borítón az alábbi címkiegészítés olvasható:
A bátorság, a kíváncsiság és a rugalmas ellenállási képesség kifejlesztése a gyermekünkben
Fülszöveg
Daniel Siegel és Tina Payne Bryson, a nagy sikerű Drámamentes fegyelmezés és A gyermeki elme kötetek szerzői, ebben a könyvükben tágabb keretbe helyezik a nevelést: annak lehetőségeként írnak róla, hogy a gyermekek pozitív minőségeket megtapasztaló, a kihívásokra rugalmasan reagáló, kiteljesítő életet élő felnőttekké váljanak. A szerzők szerint ehhez az egyensúly, a reziliencia (rugalmas ellenállási képesség), az értő belátás és az empátia kifejlesztésén keresztül vezet az út, és a korszerű tudományos eredmények ismertetésén túl számos gyakorlatot is bemutatnak ahhoz, hogy a hétköznapokban adódó helyzeteket felhasználva minden szülő elősegíthesse gyermekében az igenközpontú nevelés e négy alapelemének kialakulását.
„Ez a könyv arról szól, hogy miként segíthetünk a gyermekeknek igent mondani a világra. Hogy miként ösztönözhetjük őket arra, hogy megnyissák az elméjüket az új kihívások, az új lehetőségek előtt, az előtt, hogy kik ők és mi mindenné válhatnak. Arról szól, hogy miként hangolhatjuk igenközpontúságra az agyukat.”
Értékelés és személyes tapasztalat a könyvvel kapcsolatban
Harmadik rész
Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson Magyarországon megjelent könyvei közül már a harmadikkal foglalkozunk most:
- A gyermeki elme
- Drámamentes fegyelmezés
- Igenközpontú nevelés
- A szülői jelenlét ereje
- Okostojás
Véleményem szerint ezek a könyvek logikai sorrendben követik egymást, szóval érdemes az elsővel kezdeni, de igazából mindegyik könyv önmagában is értékes.
A szerzők rendszeresen utalnak a korábbi könyvekben olvasható mondanivalóra, de ez nem jelenti azt, hogy csak akkor érthető egy adott kötet tartalma, ha előtte már elolvastuk a korábbit. Inkább arra gondolok, hogy jobban érthető a gondolati ív, ha az első résszel kezdjük az olvasást.
„Ha az olvasó már ismeri A gyermeki elme és a Drámamentes fegyelmezés című könyveinket, azonnal fel fogja ismerni, hogy ez a könyv annak folytatása és kibővítése, amit már korábban elmondtunk.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
Hogyan találkoztam ezzel a könyvvel?
Igazából nem is hallottam még erről a könyvről, mielőtt elkezdtem volna foglalkozni Daniel J. Siegel könyveivel, de miután elkezdtem az egyes részeket elolvasni és feldolgozni számotokra, hamar rájöttem, hogy ez egy annyira értékes könyvcsomag, amit kár, hogy nem ismert korábban.
Azt gondolom, hogy nagyon fontos lenne, hogy több szülőhöz eljusson. A benne található mondanivaló annyira alap és értékes, hogy önismeretei és iskolai tananyaggá tenném a gyerekek számára szóló részt. A szülőknek pedig kötelező olvasmánynak tartom az összes kötetet a könyvcsomagnak.
„Minden, amiről ebben a könyvben szó van, azt a célt szolgálja, hogy segítsen a gyermekünknek kiegyensúlyozottabbá válni rövid távon, valamint olyan életre szóló készségeket adjon a kezébe, amelyek segítségével … olyan kamasszá, majd felnőtté növekedhet, aki összeszedetten viselkedik, és békésen, az egyensúlyát megőrizve éli az életét.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
Ajánlás
Minden szülőnek nagyon tudom ajánlani Daniel és Tina könyvét, könyveit, ha valóban igazán értékes mondanivalóra vágyik.
Azt gondolom, hogy már a várandósság alatt is el lehet kezdeni olvasni őket, hogy megértsük a gyermekünk idegrendszerének működését. Az évek alatt pedig formálódhat bennünk a mondanivaló, akár újra olvashatjuk őket.
Ha nagyobb gyermekünk van, ne gondoljuk, hogy már elkéstünk valamivel. Daniel és Tina tanácsai bármilyen életkorú gyerek esetében hasznosak lehetnek és bármikor elkezdhetjük a gyakorlatban is alkalmazni a könyvben olvasottakat.
„Minden megbecsülésünk és csodálatunk azoké a szülőké, akik a gyermekük nevelése során felmerülő nehézségek ellenére mindig azon fáradoznak, hogy tudatosan és szeretetteljesen gondoskodhassanak a gyermekükről ahelyett, hogy egyszerűen robotpilóta üzemmódba kapcsolnának, és automatikusan másolnák azt, amit a saját szüleiktől láttak.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
Személyes tapasztalat
Én személy szerint mindegyik írásból rengeteget tanultam és sokat adtak számomra. Olvasás közben vagy amikor befejeztem egy-egy könyvet, mindig azt éreztem, hogy ez de jó volt, de jó lenne erről több szülővel beszélgetni és együtt gondolkodni, gyakorolni.
Hiszen annyira alapjaitól mutatják be számunkra a szerzők a gyermekeink idegrendszerének működését és azokat az eszközöket, amikkel segíthetjük őket fejlődni, hogy tényleg minden nevelési elvnek, módszernek, csak ezeknek a folyamatoknak a megértése után kellene következnie.
Engem szó szerint rabul ejtettek a szerzőpáros gondolatai, férjemmel sok mindent megosztottam már. Illetve saját felnőtt életemmel kapcsolatosan is hasznos tanácsokat olvastam a könyvben.
Én hiszek az önismeret alapú fejlődésben és igyekszem a mindennapokban tudatosítani és gyakorolni a könyvben olvasott módszereket. Nem mondom azt, hogy könnyű, de Daniel és Tina sem mondja azt, hogy váljunk tökéletessé.
„Az igenközpontúság nem arról szól, hogy a szülőknek tökéletesnek kellene lenniük, és soha többé nem volna szabad elrontaniuk semmit a gyermekeikkel kapcsolatosan.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
Igenközpontú
„Ez a könyv arról szól, hogy miként segíthetünk a gyermekeknek igent mondani a világra. Hogy miként ösztönözhetjük őket arra, hogy megnyissák az elméjüket az új kihívások, az új lehetőségek előtt, az előtt, hogy kik ők és mi mindenné válhatnak.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
Az Igenközpontú nevelés című könyv a címével ellentétben nem arról szól, hogy mondjunk mindenre igent a gyermekünknek és legyünk végtelenül engedékenyek.
„Az igenközpontúság nem arról szól, hogy állandóan igent mondunk a gyermekünknek. Nem jelenti azt, hogy engedékenyek vagyunk, beadjuk a derekunkat, óvjuk őt a csalódásoktól, vagy kimentjük a nehéz helyzetekből.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
Az igen ebben az esetben arról szól, hogy igent mondunk az életre, a történésekre, magunkra. Ez egy pozitív gondolkodásmódhoz hasonló elképzelés, ami segít a nehéz helyzeteket feldolgozni és továbblépni.
„Az igenközpontú szemlélet … lehetővé teszi az emberek számára, hogy biztos talajt érezzenek a lábuk alatt, megértsék önmagukat, rugalmasan tanuljanak és alkalmazkodjanak, valamint céltudatosan éljék az életüket.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
Négy alapelem
Daniel és Tina elmélete szerint az igenközpontú nevelésnek négy alapeleme van:
- egyensúly
- reziliencia (rugalmas ellenállási képesség)
- értő belátás
- empátia
„Mind a négy alapelem olyan készség, amelyet a gyermekünk gyakorlás és útmutatásunk révén elsajátíthat.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
A könyv négy nagy fejezetből áll, amikben ezzel a négy alapelemmel ismerkedhetünk meg. Én is négy bejegyzéssel készülök Nektek, amiben reményem szerint sikerül olvasásra ösztönözni Benneteket.
„Gyermekünk … az igenközpontú világszemlélet felé vezető minden egyes lépéssel egyre közelebb kerül ahhoz, hogy egyensúllyal, rezilienciával, értő belátással és empátiával teli életet élhessen.” /Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson/
A kedvenc idézetem a könyvből:
„Szülőként nem az a feladatunk, hogy kimentsük a gyermekünket a nehéz helyzetekből és megóvjuk a kellemetlen érzésektől. Az a dolgunk, hogy kapcsolódással és empátiával mellette legyünk a nehéz pillanatokban, és lehetővé tegyük számára, hogy tapasztaljon és érezzen, aktívan részt vegyen a problémamegoldásban, és felfedezze a saját képességei gazda tárházát. Az iránta táplált mély szeretetünkből fakadóan szeretnénk megóvni őt, ám a benne rejlő képességek jobban kibontakozhatnak, ha lehetővé tesszük, hogy ez a mély szeretet a saját bátorságunk felé fordítson bennünket, amelyből elég erőt tudunk meríteni ahhoz, hogy hagyjuk, hogy a gyermekünk felfedezze a saját erejét.” /Daniel. J. Siegel és Tina Payne Bryson/
A négy alapelem közül az elsőről fogok Nektek legközelebb írni. Tartsatok velem, hogy bemutathassam a szerzőpáros gondolatait az egyensúllyal kapcsolatosan!
Ha gondolod, írd meg hozzászólásban, hogy ha van valamilyen tapasztalatod a könyvvel kapcsolatban!
Daniel J. Siegel és Tina Payne Bryson: Igenközpontú nevelés című könyvről írt bejegyzések
Egyensúly | Értő belátás |
Reziliencia (rugalmas ellenállási képesség) | Empátia |