Melegszívű fegyelmezés – A Kalauz-elv

Kim John Payne korábbi könyve az Egyszerűbb gyermekkor nagyon sokat adott nekem. Most szeretném figyelmetekbe ajánlani a szerző legújabb könyvét, ami a Melegszívű fegyelmezés címet viseli. Itt olvashatod a könyvről írt korábbi bejegyzéseket. A már felvázolt három szülői szerep közül a kamaszévek alatt alkalmazható Kalauz következik most. 

A kamaszévek és a Kalauz

 

Tinédzserek

A melegszívű fegyelmezés alapja a három K: Kormányzó, Kertész, Kalauz. Korábban már írtam nektek az első kettőről. A Kormányzó a gyerkőc születésétől a kilenc éves korig terjedő időszakban a legdominánsabb. Tíz éves kortól tizenhárom éves korig, a kiskamasz évek alatt a Jó Kertész magatartásához hasonló elveket érdemes szem előtt tartani.

Payne a kamaszkort a tizennegyedik év a tizenkilenceik év között határozza meg. Szerinte ez egy igen rázós időszak mind a szülők, mind a gyerekek számára. Nagyon fontos változásokon megy át a fiatal személyisége ebben az időszakban. Nekünk, szülőknek pedig fel kell nőni a feladathoz.

„Létfontosságú, hogy ezen a ponton ne hagyjuk őket magukra, még ha úgy érezzük is, hogy gyerekünknek már nincs szükségük ránk.” /Kim John Payne/

A szerző a kamaszkoron belül is megkülönböztet három fázist, ami segítséget nyújthat a szülők számára, hogy jobban megértsék a gyermekükben zajló folyamatokat. Ezzel a korosztállyal kapcsolatosan bővebben kifejtett témák például az én-központúság, a kettős viselkedés, az alváshiány, a kortárs csoportok hatásai és a szexuális kapcsolatok.

kép: Pixabay

A Kalauz

A szerző a kamaszkort egy második születésnek nevezi. Szerinte a tinédzserek olyan sérülékenyek, mint a csecsemők. Csak éppen nem testileg, hanem érzelmileg. A szülőknek pedig ehhez mérten kellene változtatniuk a gyerekhez való hozzáállásukat. Kalauzolni kell őket az életben. Irányt kell mutatni, ha eltévednének, még akkor is, ha ezt sokszor nem akarják elfogadni.

„A hozzáértő Kalauz ellátja a kamaszt a megalapozott döntéshez szükséges ismeretekkel, de meghagyja a döntés szabadságát.” /Kim John Payne/

kép: Pixabay

 

A kamasz gyerek szeretné megtalálni a saját útját az életben. A Kalauz feladata, hogy meghallgassa a gyerek céljait és segítsen neki a célhoz vezető úton maradni. Payne ezzel a magatartással kapcsolatosan látja el tanácsokkal a szülőket. Kifejti, hogy Kalauzként inkább tartsunk a kamasszal az önfelfedezés útján, mint hogy feltartsuk őt.

„Tudjuk, hogy végül a tinédzser saját képet fog kialakítani arról, mit is akar kezdeni az életével, és a saját útját akarja majd járni. Ám az értelmes szülői vezetés nagyban befolyásolja, hogyan érkezik el ehhez a képhez, és milyen terepen kell addig áthatolnia.” /Kim John Payne/

Itt is szeretném nektek kiemelni Gordon Neufeld: A család ereje című könyvét. Nagyon fontos megállapítások tesz Neufeld a szülő-gyerek kapcsolatról, illetve arról, hogy miként érhetjük el, hogy a gyermekünknek számítson, hogy mi mit gondolunk.

 

Mit tehetünk szülőként, ha már most kamasz gyerekünk van és úgy érezzük, hogy elkéstünk? Kim John Payne ezzel kapcsolatosan kidolgozott egy mentőcsomagot, amihez fordulhatunk. Tarts velem és megosztom veled a használati útmutatót!

Szívesen fogadom a hozzászólások között, hogy ha leírod, hogy milyen tapasztalatod van a kamaszokkal kapcsolatosan!

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Kim John Payne: Melegszívű fegyelmezés című könyv Hetedik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?