Már 100x megmondtam – Felnőttjátszmák

F. Várkonyi Zsuzsa: Már 100x megmondtam című könyvvel kezdtünk el foglalkozni. Eddig megismerkedtünk a gyerekkorban előforduló játszmákkal. Most a felnőttek közötti játszmákról lesz szó. Elsősorban a szülők párkapcsolata kerül a fókuszba, hiszen ez hatással lehet az egész család működésére.

 

Felnőttjátszmák

 

Felnőttjátszmák

A Már 100x megmondtam című könyvben két örömtiltó felnőttjátszmát ismerhetünk meg. Mindkettőben az a nehézség, hogy párkapcsolati problémákat okozhatnak.

      • Inkább nőkre jellemző – „Neked se legyen jobb!”
      • Inkább férfiakra jellemző – „Szorítsuk a gyeplőt!”

A szerző leírása elsősorban a törvényszerűségekre fókuszál. Ebből kiderülhet számunkra, hogy ez a két szerep sok szempontból hasonlít egymásra. Hiszen mindkettő mögött olyan tudattalan motiváció van, ami a maximális önterhelés fenntartását erősíti. Ezenkívül érdemes megfigyelni, hogy akár a párválasztást is befolyásolhatják.

„Eric Berne, aki a felnőttjátszmák híres gyűjteményét kiadta, „életjátszmáknak” nevezte az ilyenfajta együttélési csapdákat.” /F. Várkonyi Zsuzsa/

kép: Pixabay

 

Részletesebben az Ötödik fejezetben olvashatjátok a két felnőttjátszmára jellemző viselkedést. Számomra igazán tanulságos olvasmány volt. Szerintem érdemes elolvasni és elgondolkodni rajta, hiszen előfordulhat, hogy magunkra ismerünk, vagy az egyik családtagunk viselkedését véljük felfedezni benne. Ez pedig segíthet abban, hogy jobban megértsük magunkat, vagy rokonainkat. Nem cél a skatulyázás. Inkább a probléma mögött meghúzódó tudattalan tényezők tudatosítása.

Az örömtiltó játszmák leépítése

F. Várkonyi Zsuzsa könyvében leírja számunkra, hogy a Már 100x megmondtam című könyv nem helyettesítheti a terápiát. Célja a „saját erőből végigjárható fejlődés, mely az önismereti igény fokozására épül.” /F. Várkonyi Zsuzsa/

Vagyis a fent említett életjátszmák leépítése sokszor sajnos csak szakember segítségével lehetséges, hiszen akár az egész életünket átszövő belső gondolatok és félelmek táplálhatják őket. Az ezzel való szembenézés egyáltalán nem egyszerű feladat.

Ahhoz, hogy önerőből leállítsuk ezeket a játszmákat a szerző szerint három dolog kell:

        • ismernünk kell azokat a lépéseket és magatartáselemeket, amelyekkel a társunkból a jól ismert reakciókat kiváltjuk
        • nagy önfegyelemmel le kell mondanunk játszmaindító magatartásunkról
        • hosszú türelmi időt kell adnunk a családunknak ahhoz, hogy valóban elfogadják a magatartás-változást

Ezek egyáltalán nem könnyű feltételetek, viszont a jobb együttélés és az önmagunkkal való kibékülés kedvéért érdemes önkritikusnak lenni és belevágni. F. Várkonyi Zsuzsa szerint önállóan csak így tudjuk leépíteni az örömtiltó játszmáinkat.

„A szó nem veszi fel a versenyt. De mi az, ami igen? Az ellentétes tapasztalat! Az, ha átéljük, hogy a vélt helyzet kibírható.” /F. Várkonyi Zsuzsa/

A Már 100x megmondtam című könyvben olyan gyakorlati tanácsokat kaphatunk a szerzőtől, amik segítségével átélhetjük az ellentétes tapasztalatot és szépen lassan beláthatjuk, hogy nem lehet cél a maximális önterhelést fenntartani.

kép: Pexels

 

Az utolsó két fejezetről írok legközelebb! Tartsatok velem, hogy bemutassam Nektek F. Várkonyi Zsuzsa gondolatait a családokról,a  válásról és az egyes pszichológusok által alkalmazott terápiákról!

Ha van kedved, írd meg hozzászólásban, hogy mi a véleményed a felnőttkori örömtiltójátszmákról!

 

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom F. Várkonyi Zsuzsa: Már 100x megmondtam című könyv Ötödik és Hatodik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?