Már 100x megmondtam – Zsákutcák és kivezető utak

F. Várkonyi Zsuzsa: Már 100x megmondtam című könyv végére értünk. Eddig szó volt a gyerek- és felnőttjátszmákról. Az utolsó két fejezet pedig a válással kapcsolatos gondolatokról szól, illetve a pszichológiai terápiák módjairól. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok.

 

Zsákutcák és kivezető utak

Nyúlcipő

F. Várkonyi Zsuzsa könyvében nyúlcipő elnevezéssel illeti azokat a családromboló játszmákat, amik káros megoldásai az együttélés feszültségeinek.

„Lényege, hogy az egyik fél dönt, és menekülésszerűen fut el a házastársától.” /F. Várkonyi Zsuzsa/

kép: Pixabay

 

De mitől lesz ez játszma? A szerző szerint azért, mert ez egy fajta szakítás, de nem leválás. Nem oldja meg a problémát és a következő kapcsolatba ugyanazzal a gonddal találkozhat az ember. A két fél nem éli végig a kialakult feszültségeket és így nem tudják őszintén elengedni egymást érzelmileg.

„A játszma lényegéhez ugyanis hozzátartozik, hogy csak lecsapolja, de nem oldja meg a feszültségeket: minden újabb fordulóban, szinte bármely új partnerrel újra felszínre bukkannak.” /F. Várkonyi Zsuzsa/

  1. Várkonyi Zsuzsa a Hetedik fejezetben megosztja velünk gondolatai a nyúlcipő elnevezésű játszma mögött rejlő mintázatokra. Érdekes olvasmány. Nekem nagyon tetszettek a társ-szülő-dolgozó ember szerepkörökkel kapcsolatos bölcs megállapítások. Azt gondolom, hogy ezek a szerepek közötti harmónia fenntartásával sok nő és férfi küzd a mindennapokban.

„Mert szerepeink összekuszálódtak. Életformánk akadályozza, hogy elmélyedjünk egyik szerepünkben; folyton kirángat, noszogat és csábít: csinálj mást is, csinálhatnál mást is!” /F. Várkonyi Zsuzsa/

Elsőre talán úgy tűnhet, hogy ez az egész témakör nem illik bele a Már 100x megmondtam című könyv mondanivalójába, de olvasás közben hamar rájöhetünk, hogy a szülők közötti játszmák nagy hatással lehetnek a család minden tagjára.

Személyiség rétegek

A Már 100x megmondtam című könyv Nyolcadik fejezetében a személyiség rétegekről olvashatunk bővebben többféle elmélet alapján.

A róluk szóló részletes leírását megtaláljátok a könyvben és minta-párbeszédek segítségével érthetjük meg működésüket jobban.

Hogy függ ez össze a játszmákkal? F. Várkonyi Zsuzsa leírása alapján a személyiségünkbe hordozott minták és az egyes ének közötti kapcsolatok magyarázhatják azt, hogy vannak az életünkben rendszeresen visszatérő konfliktusok. Hiszen annak az énünknek még dolga van az adott témával és így sokszor tudattalanul magunk generáljuk a problémát.

Az elmélet szerint, „ha valaki változtatni akar saját, rendszeresen zsákutcába vezető viselkedésén” /F. Várkonyi Zsuzsa/, neki meg van a lehetősége erre, ha megérti a személyiség hármastagolásának Eric Berne és/vagy Sigmund Freud-féle elméletét.

kép: Pixabay

 

A fejezet további részében egy minta-család segítségével bemutatja nekünk a szerző, hogy a mai pszichológiai terápiák milyen módszerekkel segíthetnek. Igazán érdekes olvasmány. A fenti két modell mellett (tranzakcióelemzés és pszichoanalízis) Carl Rogers személyiségközpontú megközelítését is megismerhetjük.

Azt gondolom, hogy ez a rész azért nagyon hasznos, mert általa betekintést kaphatunk a pszichológiai terápiák értelmébe és módszereibe. Véleményem szerint nem titkolt cél oldani a feszültséget a pszichológusok munkájával és tanácsaival kapcsolatosan.

 

Ezzel befejeztük F. Várkonyi Zsuzsa: Már 100x megmondtam című könyvet. A következőkben Uzsalyné Pécsi Rita: A nevelés az élet szolgálata – I. kötettel fogunk foglalkozni. Tarts velem továbbra is!

A hozzászólásokban szívesen fogadom a véleményedet a fenti gondolatokkal kapcsolatosan!

 

Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom F. Várkonyi Zsuzsa: Már 100x megmondtam című könyv Hetedik és Nyolcadik fejezetében olvasható.

Vélemény, hozzászólás?