Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare: Okos, de szétszórt című könyv Harmadik részéhez értünk. Most következnek azok a konkrét tanácsok, amik a leggyakrabban felmerülő végrehajtó funkció gyengeségek során alkalmazhatóak. A könyvről írt korábbi írásokat itt találod.
Mindent összevetve
Az előre haladás megszervezése
Peg Dawson és Richard Guare az Okos, de szétszórt című könyv eleje óta arról írnak Nekünk, hogy a végrehajtó funkciók fejlődését többféle megközelítési módon könnyíthetjük meg.
A Kilencedik fejezetben a saját beavatkozási stratégiánk sikeres megtervezéséhez kaphatunk tippeket. Ennek segítségével már elindulhatunk az úton és konkretizálhatjuk a lépéseket.

A szerzőpáros szerint a stratégia tervnek van négy nagyon fontos szabálya, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk:
- Tegyük meg a szükséges minimumot azért, hogy a gyermek sikeres legyen.
- Ismerjük meg a hatékony stratégiák alapjául szolgáló elveket.
- Vegyük célba a konkrét napi rutinfeladatokat.
- Célozzuk meg a konkrét végrehajtó funkció gyengeségeit.
„Hogy ebből pontosan mennyit valósítunk meg aktívan, az a saját döntésünkön múlik. A rendelkezésre álló időnk és energiánk keretein belül mérhető hatást gyakorolhatunk gyermekünk készségeire.” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/
Kész tervek a napi rutinok megtanításához
Az Okos, de szétszórt című könyv Tizedik fejezetében húsz napi rutinból álló listát találhatunk. Először az otthoni rutinok, majd az iskolával kapcsolatos rutinok, végül az érzelemszabályozással, rugalmassággal kapcsolatos rutinok kerülnek sorra.
Mindegyikről részletesebben írnak nekünk a szerzők ebben a fejezetben. Mindegyik mellé oda van írva az az oldalszám, ahol az adott rutinról olvashatunk.
A teljesség igénye nélkül felsorolok párat a rutinok közül, hogy jobban értsétek pontosan miről is van szó ebben a fejezetben:
- Reggeli készülődés
- Szobatakarítás
- Házimunkák elvégzése
- Lefekvés
- Házi feladat
- Felkészülés dolgozatokra
- Indulatok kontrollálásának megtanítása
- A szorongás kezelésének megtanulása
- Problémamegoldás tanulása
„Ha végignézzük a listát, minden bizonnyal azonnal megfogjuk találni azokat a területeket, ahol segítségre van szükségünk.” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/
Peg Dawson és Richard Guare szerint fontos, hogy a beavatkozásokat a gyermek életkorához igazítsuk. A könyvben ehhez is kaphatunk segítséget.
Azt gondolom, hogy ez egy igazán hasznos rész. Érdemes elolvasni és feljegyezni a nekünk fontos részeket.
Tizenegy leggyakrabban felmerülő probléma
A húszféle napi rutin feladatok után az Első fejezetben megismert tizenegy konkrét végrehajtó funkciók gyengeségről olvashatunk részletesen. Mindegyiknek egy külön fejezetet szentelnek a szerzők. Igyekeznek minden témakört alaposan körbejárni, életpéldákkal alátámasztani.
Mindegyik fejezetben van egy rövid teszt, amik segítségével életkori bontás szerint felmérhetjük, hogy gyermekünknek mennyire okoz gondot az adott végrehajtó funkció. A témakör végén pedig találhatunk egy táblázatot, ami összefoglalja nekünk a kivitelezési stratégia folyamatát és siker kulcsait.

Mivel nem tehetem meg, hogy mindegyik fejezetről rövidített változatot írjak Nektek, ezért inkább kigyűjtöttem Nektek pár idézetet, amik segítségével remélem rálátások lehet arra, hogy valóban gyakorlatias és értékes tudást kaphatunk a szerzőktől a szétszórtságra jellemző témakörökben:
„Az impulzusainak kiszolgáltatott gyermek nem képes a kezdeményezésre, a figyelem fenntartására, a tervezésre, a szervezésre vagy a hatékony problémamegoldásra. Aki kifejleszti az impulzusok megfékezésének készségét, jelentős előnyt élvez az iskolában, a szociális kapcsolatok terén, és végső soron a célok kitűzésében és elérésében is.” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/
„Az érzelmek szabályozásának készsége nemcsak azt jelenti, hogy uralkodni tudunk az indulatainkon, hanem azt is, hogy képesek vagyunk kezelni az olyam kellemetlen érzelmeket, mint a szorongás, a frusztráció és a csalódottság. Képesek vagyunk érzelmekre támaszkodni az akadályok leküzdése vagy a nehéz időkben való továbblépés során. Nem nehéz belátni, hogy ez a készség mennyire fontos a sikerhez gyermekkorban és azon túl is.” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/
„A végrehajtó funkciókkal összefüggésben a feladatkezelés nem azokra a feladatokra vonatkozik, amelyeket megakarunk tenni, hanem azokra, amelyeket kellemetlennek, ellenszenvesnek vagy fárasztónak találunk – amelyekre kényszerítenünk kell magunkat, hogy megtegyük.” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/
„A kötelezettségek száma pedig egyenesen arányosan növekszik a figyelem elterelő tevékenységekével. … Egyesek számára a kísértés egyszerűen túl nagy, ilyenkor kénytelen vagyunk hátralépni, és segíteni a gyereknek abban, hogy hatékonyabban gazdálkodjon az idejével.” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/
„Akik rugalmatlan személyekkel élnek együtt, legyen szó felnőttekről vagy gyerekről, gyakran tapasztalják, hogy több energiára és tervezésre van szükségük ahhoz, hogy csökkentsék a váratlan változásokat a rugalmatlan családtagra gyakorolt hatását” /Dr. Peg Dawson és Dr. Richard Guare/
Mit tegyünk akkor, amikor azt érezzük, hogy a bele fektetett munkánk ellenére sem javul a helyzet? A következőkben a szakemberhez fordulás szükségességéről lesz szó. Tarts velem!
Ha van kedved írj egy hozzászólást, hogy mi fogalmozódott meg Benned a fenti témakörökkel kapcsolatosan!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Dr. Peg Dawson, Dr. Richard Guare: Okos, de szétszórt című könyv Kilencediktől a Huszonegyedik fejezeteiben olvasható.