A Sérülésmentes gyereknevelés című könyvről készült legelső bejegyzéséből megtudhattuk, hogy Dr. Vanessa Lapointe szerint mire érdemes odafigyelni gyermekünk fegyelmezése közben. Kiemelésre került, hogy mennyire fontos a gyerekek számára a szülővel való kapcsolat és kötődés. Most a gyerkőcök kapcsolatkereső és kontaktust kiváltó viselkedéséről lesz szó, hogy még jobban megismerjük, hogy gyermekünk életében mennyire fontosak a társas kapcsolatok.
A szoros társas kapcsolat lényege
A kapcsolatkereső gyerek
A Sérülésmentes gyereknevelés című könyvben arról olvashatunk, hogy a gyerekek kivétel nélkül mindig közlik velünk, hogy ha valamire szükségük van. Számukra életbe vágó a kontaktus kiváltó viselkedés.
A csecsemő a sírással hívja fel magára a figyelmet. A gyerekek még jó sokáig használják ezt a jól bevált módszert. A szülők pedig úgy vannak „beprogramozva”, hogy gondoskodással reagáljanak a gyereksírásra.
„Akár babasírás, akár a kisgyerek ordítása, akár beteg gyerek nyűgösködése, akár egy elesés utáni zokogása, akár a kiskamasz konok makacskodása az agynak ugyanarról a területéről indul ki. Az odafigyelést kiváltó rendszer a kiváltó októl függetlenül teljesen azonos, legyen az hasra esés a játszótéren, vagy egy elérhetetlen játék.” /Dr. Vanessa Lapointe/
A szerző arra szeretné felhívni a figyelmünket, hogy a gyermek számára túlélési ösztön a velünk való kapcsolatkeresése és az igényeinek kommunikálása. Szerinte nem szabadna elutasító nevelői magatartással reagálnunk gyermekünkre bármilyen okból „csinálja a fesztivált”.
A szeretmegvonás
Vanessa Lapointe arra figyelmeztet Bennünket könyvében, hogy a gyerek kötődési igénye ne legyen alku tárgya. Ne használjuk ellene a legelemibb szükségletét, emeli ki a szerző.
„A gyerek közeledhet hozzánk, ha semmi baj nincs vele, de elküldjük magunktól, ha elkezd rosszul viselkedni. A gyerek kétségbeesetten igyekszik az odafigyelést helyreállítani, hogy általa érezze a szeretetünket. Az igazi probléma az, hogy túl sokba kerül neki a „jó” viselkedés.” /Dr. Vanessa Lapointe/
A gondoskodó szeretet ereje
A Sérülésmentes gyereknevelés című könyvben arról olvashatunk, hogy az együtt töltött évek alatt nekünk kell megtanítanunk gyermekünknek az önszabályozás képességét. Vanessa Lapointe szerint kulcsfontosságú, hogy értő gondoskodással forduljunk felé.
„A gyerekekkel kialakított gondoskodó, szoros kapcsolat, a velük való együttműködő hozzáállásunk és az, hogy igyekszünk éreztetni velük – mind érzelmi, mind fizikai értelemben -, hogy állandóan „kéznél vagyunk”, az egyedül üdvözítő út a gyermek ideális emocionális és idegrendszeri fejlődése szempontjából.” /Dr. Vanessa Lapointe/
A szerző arra hív Bennünket, hogy fedezzük fel az agyfejlődés és a gyermekgondozás minősége között összefüggést. Hallgassunk a szívünkre!
A következő részben a fegyelmezési spirál elkerüléséről lesz szó! Tarts velem, hogy Dr. Vanessa Lapointe további gondolatait bemutathassam Neked!
Ha van kedved, írd meg hozzászólásban, hogy milyen érzelmeket keltett Benned ez a bejegyzés!
Ez a bejegyzés csak könyvajánló. Bővebb tartalom Dr. Vanessa Lapointe: Sérülésmentes gyereknevelés című könyv Második fejezetében olvasható.