Aletha J. Solter: Gyógyító és kapcsolódó játékok című könyv végére értünk. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. A harmadik részben az egyensúly vesztéssel járó élethelyzetekkel foglalkozik a szerző. Véleménye szerint ezek az a traumás állapotok gyógyíthatóak játéktevékenységeken keresztül. Hogyan segítsük át a gyerekeket stresszes helyzeteken kapcsolódó és gyógyít játékok segítségével? Problémás viselkedés […]
Címke: Problémamegoldás
Mesepszichológia 2 – A gyereknevelés alapjai
Ebben a sorozatban szeretném Nektek bemutatni Dr. Kádár Annamária: Mesepszichológia 2 című könyvet. Folyamatosan haladunk majd előre a könyv felépítése szerint. A tanácsokra szépen lassan fény derül. Kezdjük az alapoknál! A gyereknevelés alapjai A szükséges erőforrások Rudolf Steiner szerint „Minden nevelés önnevelés.” A Mesepszichológia 2 című könyv első fejezete nem a gyerekekről szól, hanem […]
Kisgyerekes szülőknek – Hibaelhárítás
Joanna Faber & Julie King: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje – Kisgyerekes szülőknek című könyv a korábbi Beszélj úgy … könyvek továbbgondolt, kiegészített változata. Az úgy beszélés gyakorlatát most már kisgyerekekre összpontosítva is megtalálhatjuk. Folyamatosan haladunk előre a könyvben és ismerjük meg az írónők tanácsait. A korábbi írásokat itt tudod elolvasni. Most […]
Kisgyerekes szülőknek – Büntetés helyett
Haladunk tovább Joanna Faber & Julie King: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje – Kisgyerekes szülőknek című könyvével. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. Az úgy beszélés filozófiáját megismerve könnyen beláthatjuk, hogy a büntetés nem tartozik a tanácsolt eszközei közé. A büntetés helyett sokkal békésebb és hatásosabb megoldást javasolnak a szerzők. A […]
Kisgyerekes szülőknek – Együttműködés
Adele Faber & Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje … és Testvérek féltékenység nélkül című könyvet több mint harminc nyelvre fordították le. Világszerte ismert könyvekről van. Most a második generáció vette kezébe az úgy beszélés ügyét. Adele Faber lánya, Joanna Faber és Julie King közösen megírták a Kisgyerekes szülőknek szóló könyvet. Az érzelmek elfogadásával foglalkoztunk […]
Pozitív fegyelmezés – Összefoglalás
Jane Nelsen: Pozitív fegyelmezés című könyv végére értünk. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. A pozitív fegyelmezés sok elvét megismertük már. A könyv utolsó fejezete az eddig megfogalmazott eszközkészletről szól. Összefoglalásként bemutatott egy pár életből vett példát, amikor a pozitív fegyelmezés eszközeivel oldották meg a problémát. Az eszközkészlet összeáll Különféle módszerek „A könyvünkben […]
Pozitív fegyelmezés – Családi gyűlés
Haladunk tovább Jane Nelsen: Pozitív fegyelmezés című könyvével. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. A könyv talán legfontosabb fejezeti következnek. Az egyik fejezet tanároknak és osztályoknak szól. A másik pedig családoknak ad tanácsokat. Érdemes mindkét fejezetet elolvasni, mert vannak hivatkozások egymásra. Viszont most csak a családi gyűlés gyakorlatával foglalkozunk. Családi gyűlés Milyen gyűlésről […]
Pozitív fegyelmezés – A megoldásra koncentrálás
A Pozitív fegyelmezés című könyv egy gyakorlati kézikönyv, amely segítséget nyújt a szülőknek, hogy a fegyelmezési kérdések ne hatalmi harcokról szóljanak. Folyamatosan haladunk előre a könyvben és ismerjük meg Jane Nelsen filozófiáját. A korábbi írásokat itt tudod elolvasni. A pozitív fegyelmezés egyik alapelve, hogy ne a büntetéssel érjük el, hogy a gyermek helyes viselkedjen. Akkor […]
Beszélj úgy, hogy érdekelje – Büntetés helyett
Haladunk tovább Adele Faber & Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje című könyvével. A korábbi írásaimat a könyvről itt olvashatjátok. A szerzőpáros célja, hogy olyan tanácsokat adjanak a szülőknek, amik segítségével a szülő-gyerek kapcsolat örömtelibb, stresszmentesebb és mindkét fél részére eredményesebb legyen. Most olyan technikákról lesz szó, amiket büntetés helyett lehet […]
Beszélj úgy, hogy érdekelje – Együttműködés
Adele Faber & Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgass úgy, hogy elmesélje című könyv külföldön nagy sikereket ért el. Számtalan szülőnek nyújtott már segítséget, hogy hogyan beszélgessenek gyermekikkel és hogyan hallgassák meg őket. A tanácsok közül az érzelmek elfogadásával már megismerkedtünk. Erről a korábbi írásomban olvashattok. A gyakorlati módszerek közül most az együttműködést segítő […]