Po Bronson & Ashley Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről

kép: Nyitott Akadémia

Kulcslyuk Kiadó, 2014

256 oldal

A Nyitott Akadémia honlapján lehet a könyvről még több infót megtudni.

Nyitott Akadémia – Amit rosszul tudtunk a gyerekekről

A könyv a kiadó honlapján kapható, illetve a nagy könyvesboltok kínálatában is megtalálható. Ezenkívül használtan, antikváriumban vagy a könyvtárban biztosan beszerezhető, ha valakinek felkeltette az érdeklődését.

 

A borítón szereplő kiegészítések:

16 nyelven megjelent bestseller

dr. Vekerdy Tamás és dr. Kádár Annamária kommentárjaival

 

Fülszöveg

Po Bronson és Ashley Merryman műve 2009 egyik legnagyobb példányszámban értékesített könyve volt az Amazonon, óriási visszhangot keltett az amerikai sajtóban és a szülők körében, azóta pedig a világ számos országában kiadták. A két tudományos újságíró több évig tartó aprólékos munkával gyűjtötte össze azokat a friss kutatási eredményeket, amelyek valami újat, érdekeset mondanak nekünk a gyerekekről.

      • Mikor ártunk a dicsérettel, és hogyan motiválhatunk vele igazán jól?
      • Milyen, eddig nem ismert következményekkel jár, ha egy gyerek a szükségesnél kevesebbet alszik?
      • Miért hazudik nekünk a gyerekünk, és mit tehetünk azért, hogy ezt ritkábban tegye?
      • Milyen módszerrel ösztönözhetjük a legjobban kisbabánk nyelvi fejlődését?
      • Mi a testvérkonfliktusok oka, és miként csökkenthetjük gyakoriságukat?
      • Miért követnek el a tinédzserek teljesen nyilvánvaló őrültségeket?
      • Mikor derül ki, hogy egy gyerek tehetséges-e?
      • Miért állítják a tudósok, hogy kamaszoknál a szülőkkel való vita a tisztelet jele, és éppen hogy erősíti a kapcsolatot?
      • Hogyan tanítható az önkontroll, és mit nyerhet vele a gyerekünk?
      • Miként lehetséges, hogy közösségben gyakran a legjobb családi körülmények közül jövő, népszerű gyerekek is agresszíven és kegyetlenül viselkednek?

Számos izgalmas kérdés, és sokszor meglepő, máskor ösztönös szülői magatartásunknak tudományos megerősítést adó válaszok. Egyes fejezetekhez dr. Vekerdy Tamás és dr. Kádár Annamária írt szakmai kommentárt.

 

Értékelés és személyes tapasztalat a könyvvel kapcsolatban

Korábbi kritikák

Ahogy a fülszövegben is olvashatjuk, Po Bonson és Ashley Merryman könyve 2009 egyik legnagyobb példányszámban értékesített könyv volt az Amazonon. A borítón több marketing szöveg olvasható arról, hogy mekkora sikerkönyvet tartunk a kezünkben.

Az interneten található kritikákból és személyes tapasztalatból azt mondhatom, hogy ez a könyv, az a könyv, amit azok is elolvasnak/elolvastak, akik amúgy semmilyen gyerekneveléssel foglalkozó könyvet nem olvastak el, vagy nem is áll szándékukban.

Ennek ellenére nem pontosan értem, hogy miért pont az Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyv után lett ekkora az érdeklődés. De az biztos, hogy a cím eleve figyelemfelkeltő és a fülszöveg alapján is érdekes könyvre lehet számítani.

„Könyvünk is egy ehhez hasonló sokkot ígér.” /Po Bronson & Ashley Merryman/

Személyes tapasztalatom a könyvről

Azt gondolom, hogy a könyv népszerűségének titka nagy eséllyel az volt, hogy rengetegen ajánlották egymásnak az Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyvet. Én is egy anyuka ajánlásán felbuzdulva rendeltem meg és olvastam el először, mert tényleg megdöbbentettek a barátnőm által bemutatott részletek.

Be kell vallanom őszintén, hogy előtte már többször láttam ezt a könyvet a könyvesboltok ajánlatában, de nekem pont a címe nem tetszett. Nem szeretem azokat a könyveket, amit megmondják a tutit. És azt sejtetni, hogy eddig sok mindent rosszul tudtunk a gyerekekről és most aztán meg van az új módszer, bennem kétes érzéseket keltett. Ennek ellenére a könyv teljesen másról szól. Tehát akit eddig hasonló kétségek tartottak vissza ettől a könyvtől, azt szeretném megnyugtatni, hogy a könyv üzenete teljesen más.

„Arra biztatjuk az olvasót, hogy gondoljon újra jó néhány, a gyereknevelésben szent tehénként tisztelt alapelvet.” /Po Bronson & Ashley Merryman/

Vagyis a szerzőpáros által bemutatott témák és statisztikák nem arról szólnak, hogy ők aztán feltalálták a spanyolviaszt, hanem hogy megkérdőjelezzenek egy pár sok éve elterjedt gyereknevelési elv helyénvalóságát. Pontos számítások és kísérletek bemutatásával igyekeznek felhívni a figyelmet a nyilvánvaló “butaságokra”.

Po Bronson & Ashley Merryman – kép: Facebook

 

Ajánlás

Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyvben kilenc témával találkozhatunk. Ezek mind olyan témák, amik minden család számára fontosak lehetnek. Így minden szülőnek csak ajánlani tudom Po Bronson és Ashley Merrymann könyvét.

        • Dicséret
        • Alváshiány
        • Hazugság
        • Tehetséggondozás
        • Testvérkonfliktusok
        • Kamaszkori lázadások
        • Önkontroll
        • Agresszió
        • Beszédfejlesztés

A témakörök bemutatása nem a szokványos módon történik. Hanem a szerzők bemutatják a manapság érvényes gyereknevelési elveket és aztán kísérletek és statisztikák segítségével megcáfolják azokat. Viszont ne ijedjünk meg, nem tudományos értekezéseket kell olvasnunk, hanem olvasmányos és közérthető módon fogalmazzák meg nekünk az írók a egyes témákat.

„A gyereknevelésre vonatkozó téves előfeltevések eltorzították a szülők szokásait, az iskolák oktatási programjait és a társadalmi döntéshozók megfontolásait.” /Po Bronson & Ashley Merryman/

Az egésznek a lényege az, hogy kapjunk egy kicsit a fejünkhöz és ne fogadjunk el minden ideológiát, amit a tv-ben, interneten vagy könyvekben olvashatunk.

„A könyv központi állítása az, hogy a modern társadalom gyereknevelési stratégiái közül számos nemhogy nem éri el a kívánt hatást, de egyenesen visszaüt, mivel figyelmen kívül hagyja a kutatásokból újabban kirajzolódó, a korábbinak gyökeresen ellentmondó képet.” /Po Bronson & Ashley Merryman/

Összességében tehát sok-sok meglepő állítással találkozhatunk a szerzőpáros tollából. Az biztos, hogy ennek a könyvnek az elolvasása után jobb szülők lehetünk. Az írók sok esetben nem adnak választ a felvetett témák megoldására. Amit rosszul tudunk a gyerekekről című könyvnek nem is ez a célja.

A könyv célja

A cél a közös útkeresés és az iránymutatás egymás számára, hogy a régi elvek helyett milyen irányba mozduljon el a közfelfogás. Hiszen a változások kicsiben kezdődnek. A szerzők felhívása az, hogy ne féljünk új módszereket kipróbálni és ellene menni a trendeknek, amik sokszor egyértelműen rossz tanácsot adnak.

„Könyvünk célja nem az, hogy valamiféle vészharangot kongassunk, hanem hogy megtanuljunk máshogyan gondolkodni a gyerekekről – mélyebben és világosabban. A mai gondolkodásunkat érintő apró módosítások hosszú távú komoly társadalmi változásokat idézhetnek elő, ha az egyén szintjén indulnak is.” /Po Bronson & Ashley Merryman/

 

A kedvenc idézetem a könyvből:

„A gyerekekre vonatkozó bölcsesség és tudás egész kincsestára áll azok rendelkezésére, akik hajlandóak megszabadulni két közkeletű előfeltevésről. Az egyik, hogy a gyerekek ugyanúgy működnek, mint a felnőttek. … A második előfeltevés, … hogy pozitív tulajdonságok szükségszerűen ellentételezik, sőt elhárítják a gyerekek negatív viselkedésformáit.” /Po Bronson & Ashley Merryman/

 

A dicséret és az önbizalom kapcsolatáról fogok nektek legközelebb írni. Tartsatok velem, hogy Pro Bronson & Ashley Merryman gondolatait bemutathassam Nektek!

Ha gondolod, írd meg hozzászólásban, hogy ha van valamilyen tapasztalatod a könyvvel kapcsolatban!

 

Po Bronson & Ashley Merryman: Amit rosszul tudtunk a gyerekekről című könyvről írt bejegyzések

DicséretKamaszkori lázadások
AlváshiányReformpedagógia hatásai
HazugságAgresszió
TehetséggondozásBeszédfejlesztés
Testvérkonfliktusok